Back to top

Törvénybe iktatják a vidéki szagokat és hangokat

Franciaországban törvényt hoznak azokról a hangokról és szagokról, amelyek a vidéki élet szerves részei. Erre azért van szükség, mert sok városból vidékre költöző indított pert a kakasok hangos kukorékolása és a trágyák terjengő szaga miatt.

A vidékre költöző francia városlakók gyorsan szembesülnek azzal, hogy a falusi csendet kakasok kukorékolása, birkák bégetése, harangok zúgása töri meg, a reggeli levegőbe pedig némi takarmány és trágyaszag is vegyül. Ezért sokszor képesek bíróságra menni és néha hosszú és abszurd perekbe bonyolódni. A bírósági döntések nem mindig voltak kedvezőek a mezőgazdasági termelők számára.

Sok kakast csak az internetes petíciók mentettek meg a fazéktól. Több alperes számára a bírósági ítélet a termelési profil megváltoztatását vagy akár a gazdálkodás megszüntetését írta elő.

Most szeretnének pontot tenni a civakodás végére, ezért a francia nemzetgyűlés elé került egy törvénytervezet, még pedig azért, hogy jogszabályokban állapítsák meg, mely vidéki településeken milyen érzékszervi hatásokat kötelesek eltűrni a vidéki életre vágyó polgárok. Ennek a jogi eljárásnak az abszurd, és kiszámíthatatlan konfliktusokat kell lezárnia a különböző tartományokban.

Az új törvényben érzékszervi örökségnek nevezik azokat a hangokat és illatokat, amelyek nem tekinthetők a vidéken zavarónak vagy kellemetlennek.

A tervezet tartalmazza az összes régióra jellemző zajok és szagok teljes listáját. A törvény életbe lépése után a hegyvidéken a juhok bégetése vagy kecskék mekegése is az örökség része lesz, ugyan úgy, mint az alföldi területeken a folyékony trágya és a szarvasmarhák "illata". És azután a templomi harangok zúgása miatt sem lehet majd perelni.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Olcsóbb vagy drágább a Lidl külföldön?

A magyar és a francia Lidl termékei alapján állított össze fogyasztói kosarat a G7: a 33 termék közül kilenc volt olcsóbb Franciaországban, a többi mind drágább, a végszámla 38 százalékos különbséget mutatott. A francia családok pénztárcáját azonban kevésbé terheli meg a bevásárlás, mint a magyarokét.

A legeltetés hatékony védelmet jelenthet az árterekben terjedő inváziós fásszárú fajok ellen

A legeltetés hatékony védelmet jelenthet az árterekben terjedő inváziós fásszárú fajok ellen az ELKH Ökológiai Kutatóközpont(ÖK) tanulmánya szerint, amely a Journal of Environmental Management szaklapban jelent meg.

Innovatív takarmánykiegészítő - Cinket és vitaminokat is tartalmaz

Speciális takarmánykiegészítőt fejlesztett ki és tesztelt egy hároméves nemzetközi projekt keretében az Adexgo Kft., a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete (MATE ÉTTI), valamint négy román partner közös konzorciuma.

Húsminőségteszt - Aberdeen angus és murray grey

Kétféle húsmarhát, a világszerte népszerű aberdeen angust és a kevésbé ismert, de figyelemre méltó murray grey-t hasonlította össze a Brit Húsmarhafajta Tenyésztők Egyesülete és a Murray Grey Tenyésztő Egyesület egy tíz hónapig tartó közös kísérlet során. Az eredményt vakkóstolással egybekötött sajtóeseményen mutatták be július 13-án, Balatonfenyvesen.

Színes őszi kínálattal várják a látogatókat a nemzeti parkok és az erdészetek

Ősszel is változatos programokkal várják a látogatókat a nemzeti parkok és az állami erdőgazdaságok. Hamarosan megkezdődik a madárvonulások időszaka, az igazgatóságok programjain az érdeklődők testközelből figyelhetik meg hazánk színes madárvilágát, hajnali és alkonyati daruleső túrákon vehetnek részt és bepillanthatnak a madárgyűrűzés rejtelmeibe. Emellett szarvasbőgés-hallgatás, erdőtúrák, geo- és e-bike túrák, valamint gyógynövényséták segítségével fedezhetik fel az őszi táj természeti értékeit.

Lovak és lovasok Dunatőkésen

A szlovák statisztikai hivatal már rég nem jegyzi gazdasági állatként a lovakat. Számuk 1965-ben 95 ezer volt, és még a rendszerváltáskor is 16 ezer lovat tartottak számon az országban; akkor szűnt meg a nyilvántartása gazdasági állatként. A rendszerváltás előtt magánszemély nem tarthatott lovat, még sportlóként sem, hiszen ez úri huncutságnak minősült.

Megmentették a kihalástól az ausztrál sávos bandikutot

A kihalás széléről hozták vissza az ausztrál sávos bandikutot. Ez az első eset, hogy Ausztráliában az állat védettségi besorolása vadonban kihaltról veszélyeztetettre változott.

Készül a drónos jogszabály

A mezőgazdaság műszaki és informatikai fejlődése rengeteg új lehetőséget kínál, ezek közé tartozik a drónok használata is. A drónos növényvédelem lehetőségeiről és korlátairól beszélt Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának vezetője növényorvosoknak.

Csaknem kilenc tonna hulladék gyűlt össze a II. Bodrogi PET Kupán

Csaknem kilenc tonna, összesen 1256 zsák hulladék gyűlt össze a II. Bodrogi PET Kupán, a rekord mennyiségű hulladékot a programon részt vevő csapatok a folyó Sárospatak és Bodrogkeresztúr közötti szakaszán négy nap alatt gyűjtötték össze - tudatta az eseményt szervező Termeszetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.

Botulizmusban szenvedő vadmadarakat mentett az Állami Halőri Szolgálat a Velencei-tavon

Augusztus végén, több napon át folytatott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata a Velencei-tavon. A halőrök első ízben egy, a part menti sávban agonizáló, mozgásképtelen tőkés récére lettek figyelmesek, néhány nappal később pedig 8 darab bénulásos tüneteket produkáló, fiatal sárgalábú sirályt észleltek a tó szigetein.