0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sikeres a székelyföldi gazdaságélénkítő program

A magyar állam támogatásának köszönhetően a Pro Economica Alapítványon keresztül 130 millió eurót sikerült tavaly a székelyföldi gazdaságélénkítő programra fordítani. Összesen 66 nyertes pályázat volt, a támogatások értéke pedig mintegy 23 milliárd forint, azaz 70 millió euró.

A nyertesek több mint felével már megkötötték a támogatási szerződést. Olyan beruházások vannak a támogatott pályázatok között, mint a gyergyóremetei tejporgyár vagy a Gordon tejgyár, továbbá néhány háromszéki burgonya- és sárgarépa-ter­mesztő, a nyárádmenti Tóth Pékség, illetve az udvarhelyi Gálffi csokoládégyár kap finanszírozást.

A kiíráson való részvételhez szükség volt rá, hogy a pályázó igazolja a beruházás 50 százalékát fedező önrészt, továbbá ahol szükség volt rá, az építkezési engedélyt is. Akik teljesítették ezeket a feltételeket, azokkal már megkötötték a szerződést.

A kisgazdaságok és családi gazdálkodók maximum 15 ezer eurós támogatásban részesülhettek. Az ő esetükben 25 százalék volt az önrész, illetve kevesebb is lehetett, mert ha valaki drága gépet vásárolt, például 50 ezer euróért, akkor is csak 15 ezer euró támogatást kapott, de ez esetben változnak az arányok. A nagy többség azonban inkább a 20 ezer eurós plafont célozta meg pályázatában. Összesen 5293 pályázatot nyújtottak be, 80 százalékban olyan magánszemélyek, akik mezőgazdasági tevékenységet is folytatnak, vagy teljesen abból élnek.

Az 5293 pályázatból 4986-ot hagytak jóvá, leginkább Hargita, Kovászna és Maros megyében. A jóváhagyott mintegy 5 ezer szerződés értéke 20 milliárd forint, ez 61 millió eurót jelent.

A nagyberuházásokra nyújtott 70 millió euróval és a kis pályázatokra folyósítandó 61 millióval együtt összesen több mint 130 millió euró támogatás érkezett Székelyföldre 2019-ben.

A pályázat a román állam számára is jövedelmet hoz, ugyanis az alapítvány 61 millió eurós támogatásához hozzájön a gazdák önrésze, amiből 8 millió euró körüli hozzáadottérték-adó folyik be a költségvetésbe. Ezen kívül a pályázatoknak köszönhetően munkahelyek jönnek létre, hozzájárulnak több család létfenntartásához, azonkívül segítik a hazai mezőgépipart, hiszen a fejlesztések növelik a cégek bevételeit.

A pályázatokból turisztikai beruházásokat is lehet finanszírozni. Elsősorban szállodaépítésre fordítják őket a népszerűbb üdülőtelepeken, mint amilyen Szováta, Borszék, Parajd vagy a Gyilkos-tó. Ebben a kategóriában 15 pályázatot nyújtottak be, az igényelt támogatások összege körülbelül 23 milliárd forintot tesz ki. Folyamatban van az elbírálásuk.

Az idei év első felében a tavalyi székelyföldi program keretében támogatást nyert mezőgazdasági nagyberuházásokkal írják alá a szerződéseket, illetve fizetik a támogatásokat.

Folyamatban van az említett kisösszegű támogatás mintegy 5000 nyertese pályázatának ellenőrzése és kifizetése.
Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

Az idén a Partium, azaz Bihar, Szatmár és Szilágy megyére is kiterjesztik a mezőgazdasági támogatásokat, de már most is vannak kézzelfogható eredmények: a Maros-mezőségen vannak kísérleti programként elindított, már lezárt és elszámolt programok: hatásukra jelentősen nőtt a művelt termőföldek területe, nyilatkozta lapunknak Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány vezetője.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság