0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szinte semmiről nem volt papírja – a lefoglalt zöldség felét megsemmisítik

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Békés megyében ellenőrizték azt a csaknem két tonna különféle zöldséggel és gyümölccsel megrakott teherautót, amiről kiderült, hogy áruja nagy részéről nincsenek papírok és még a sofőr is feketén dogozott.

A pénzügyőrök a Csanádapáca és Pusztaföldvár közötti útszakaszon figyeltek fel egy teherautóra, amit nem találtak az EKÁER-rendszerben annak ellenére, hogy árut szállított. A NAV munkatársai megállították a járművet és átvizsgálták a rakományt – olvalsható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal facebook oldalán.

Az ellenőrzésen kiderült, hogy a gyümölcsök és zöldségek nagy részén semmilyen nyomon követhetőséget biztosító jelölés nem található.

A járműben utazó vállalkozó elmondta, hogy saját üzletébe vette az árut egy nagybani piacon, de a szállítmány több mint feléről sem számlát, sem egyéb bizonylatot nem tudott bemutatni.

A pénzügyőrök az igazolatlan eredetű áruról értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik a szállítmányból több mint 800 kilogramm zöldség azonnali megsemmisítése mellett döntöttek.
A hiányosságok és a be nem jelentett alkalmazott miatt akár egymillió forint pénzbírságra is számíthat a vállalkozó.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal facebook oldala