0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Magyarország tagja lett a Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetségnek

A Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetség (FEIF) január végi, Izlandon rendezett közgyűlésén teljes jogú tagként felvette a Magyar Izlandi Lovas Egyesületet. Az immár 22 tagállamot számláló világszövetségnek így Magyarország is tagja lett.

A 11 éves múltra visszatekintő tatai székhelyű egyesület célja a nagyközönség megismertetése hazánk történelmi lovas hagyományaival és természet adta, valamint épített szépségeivel, illetve – immár a világszövetséggel karöltve – az izlandi ló hazai népszerűsítése.

A teljes jogú tagsággal lehetősége nyílik a magyar versenyzőknek arra, hogy hazánk színeiben induljanak nemzetközi FEIF-es versenyeken, sőt, akár Magyarország is szervezhet izlandi lovas világbajnokságot.

A Magyar Izlandi Lovas Egyesület központjában, a Sjáli lovasparkban a világszövetség neves szakembereivel együtt honosítják meg ezekben a hónapokban az izlandi lovas kultúrát és szakmát Magyarországon.

Augusztus 15-én ennek első lépéseként olyan nyílt napot szerveznek a Sjáliban Tatán, ahol az érdeklődők megismerhetik ezeket a különleges állatokat, történetüket és képességeiket. A programon nemzetközi lovas instruktor is részt vesz, fel lehet ülni a lovakra, hogy átélhessék az öt jármód, köztük a tölt élményét.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu