0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Két-három héttel korábban elindulhat a biológiai tavasz

A bogyós gyümölcsök rügye már duzzad, és van olyan gazda, aki azt mesélte, hogy a napos, szélárnyékos, déli lejtőn lévő szőlőjében a szőlőfajták egy része már könnyezik. Ez pedig csak akkor történik meg, ha a talaj hőmérséklete 8-10 C-foknál melegebb már. A gazdák aggódnak, vajon lesz-e ennek böjtje?

A természet, a növények úgy két-három héttel előbbre tartanak, mint ahogy azt megszoktuk – mondja Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke. Azt tudni kell, hogy a gyümölcsösöknél két nyugalmi szint van, egy mélynyugalmi, ami általában január végéig tart, ekkor a mínusz 20-25 C-fokot még a csonthéjasok is kibírják károsodás nélkül, az almások meg még ennél is többet. De amikor megszűnik ez a mélynyugalmi szint, jön a kényszernyugalmi állapot, és ilyenkor már, ha melegebbre fordul az időjárás, emelkedik a hőmérséklet, megindul a nedvkeringés a növényekben, és elkezdődik a vegetációs időszak. Sajnos, most már ebben a fázisban vagyunk, főleg a cseresznyénél, a meggynél, a kajszi- és az őszibaracknál vagy a mandulánál, ami a legkorábban virágzik, és igaz ez a szőlőre is.

Most már az a gond, hogy ha mínusz 8-10 C-foknál hidegebb lenne, akkor ezeknél a növényeknél már rügykárosodással számolhatnánk, hiába nem virágoznak még. Az almatermésűeknél most még nem lenne gond, de a csonthéjasoknál igen.

Ha végig ilyen enyhe marad az idő, akkor ezek a csonthéjasok, amelyek általában március végén szoktak virágozni, már március közepén elkezdenek majd virágozni, hét, tíz nappal korábban, mint ahogy szokott. De ilyenkor nagy még az esély arra, hogy hidegebbre forduljon az időjárás, és a virág már nulla- mínusz egy C-foknál károsodik. Ha még piros bimbós állapotban vannak, akkor azért a mínusz három fokot kibírják, de ilyen hidegben már jelentősen nő a kockázata a károsodásnak. Március elején még gyakran lehűlnek az éjszakák, ennél hidegebbre is, sőt nagyon ritka az, amikor az áprilist fagymentesen megússzuk. Bár amilyen ez az idei tél, reméljük összejöhet…

Forrás: magyarmezogazdasag.hu