A hermelin elterjedési területe hatalmas: Eurázsiában, Észak-Amerikában, a tundrán és a mérsékelt övi erdőségekben is viszonylag gyakori. Hazánk egész területén előfordul, de közel sem azonos állománysűrűségben.
A vizes élőhelyeket kedveli
Kifejezetten kerüli a zárt erdőségeket, akárcsak az emberi településeket. Mivel leginkább alkonyattól hajnalig vadászik, igen nehéz megfigyelni. Sajátságos ugrásokkal halad, és ha kell, nem riad vissza víztől, úszva folytatja útját. Legnagyobb valószínűséggel tavak, patakok, vízelvezető csatornák mellett leshetjük meg az utódnevelés időszakában, ugyanis ilyenkor nappal is vadászni kényszerül, vagy ha télvíz idején az éhség kihajtja vackából, napközben is.
Téli fehér bundát jellemzően november-decemberben „öltik magukra”. A viszonylag gyors szőrváltás révén, meglehetősen jó hőtartó képességű kültakaróval vészelik át a hideg időt, míg a lassabb, február-márciusi tavaszi vedléskor a hermelin könnyebb, lazább bundára vált. A téli és a nyári bunda egyaránt a rejtőzködést szolgálja, hiszen a mimikri az eredményes vadászat feltétele, valamint abban is segít, hogy a ragadozók ne vegyék észre a hermelint.
Miért nem háziasították?
A faj óriási elterjedési területén mintegy 19 alfajt tartanak számon, különböző testmérettel. A nálunk előforduló egyedek testhossza 25-30 centiméter, farkuk 10-14 centiméter, tömegük 15-40 dekagramm. A hímek lényegesen nagyobbak a nőstényeknél. A méretbeli különbségnek köszönhetően a nemek nem versengenek a prédaállatokért, és ez különösen táplálékínség idején hasznos. A hím akár egy növendék mezei nyulat is zsákmányul ejt, amire a nőstények nemigen képesek. Szoptatás idején viszont kifejezetten előnyös a nőstény számára a kis testsúly, hiszen így naponta akár egy pocokkal kevesebbel is beéri, mint a nagyobb testű hím. Nem kell hosszú órákon keresztül zsákmány után járnia, több energiája marad a tejtermelésre, és több időt tölthet utódai mellett, növelve azok túlélési esélyeit.
A nőstények általában február-márciusban párzanak, csak ekkor vannak párjukkal ezek az alapjában véve magányos állatok. Rendszerint mindössze 2-3 napig fogamzóképesek, a párosodás hatására leváló és megtermékenyülő petesejtek pedig csak két héttel később ágyazódnak be a méhszarvakba. Ezzel magyarázható, hogy a hermelinnél a vemhesség viszonylag hosszú, mintegy 55-65 napig tart, de az is előfordul, hogy a megtermékenyült petesejtek csak a következő évben kezdenek osztódni.
Mindegyiküket rövid, vékony, fehér szőrzet borítja. Már 4-5 hetesen elkezdenek szilárd táplálékot fogyasztani, noha a szemük csak 5-6 hetes korukban nyílik ki, 2,5-3 hónaposan pedig már vadásznak is. Zsákmánygazdag esztendőkben a fiatal nőstények akár négy hónaposan párosodnak, de ha kevés a prédaállat, akkor csak a következő év elején. A fiatal hímek viszont később, egyéves korukban válnak ivaréretté, amikor elérik felnőttkori testsúlyukat.
A fiatal nőstények általában nem távolodnak el attól az élőhelytől, ahol felnőttek, míg a hímek rövidebb-hosszabb (5-20 kilométeres) vándorútra kelnek, és saját territóriumot foglalnak maguknak. Az új területen gyakran ádáz harcot kell vívniuk az ott élő hímekkel. Ebből is következik, hogy a hímek valamivel rövidebb ideig élnek, de a nőstények is csak ritkán érik el a 2 éves kort a vadonban. Amikor még nem volt védett állat, gyakran tartották házi kedvencként a fiatalon fogságba került egyedeket. Örökmozgó lényükkel sok örömöt okoztak gazdáiknak, miközben irtották a lakásba betévedt egereket, patkányokat. Ezek az állatok 7-8, sőt 10 évet éltek az ember környezetében. Viszont a hermelin a fogságban csak ritkán szaporodik, ezért sem háziasították, mint például a görényt vagy a nyércet.
Zsákmányüldözés
A hermelinek ivararánya hazánkban átlagosan 1:1, de ha a prédaállatok száma növekszik, akkor nőstények állománya nő, fordított esetben a hímekből lesz több. Hazánkban leginkább a mezei és a kószapocok állományának ingadozása befolyásolja a hermelinek egyedszámát, mert ősztől tavaszig főként ezeket fogyasztják. A kószapockot még a vízben is üldözi, a mezei pockot pedig a hó alatt is megfogja.
Tavasztól őszig lényegesen változatosabb a táplálékuk, a fiatal mezei nyúltól kezdve a talajszinten költő madarak tojásain, fiókáin át a hüllőkig, kétéltűekig, sőt a nagyobb testű ízeltlábúakig szinte mindent zsákmányolnak, és olykor-olykor némi növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak.
A nagyobb testű rokon, a nyest robbanásszerű elterjedése is apasztja a hermelinek számát, mert még akkor is előszeretettel vadászik rá, ha nem éhes. Emellett a vizes élőhelyek megfogyatkozásával magyarázható a hermelin csökkenő egyedszáma.
Tóth Zsigmond
Fotók: Bécsy László, Pixabay
