0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Csökkenőben az élelmiszerek világpiaci ára

Hónapok óta először csökkent az élelmiszerek világpiaci ára, részben a koronavírusnak (COVID-19) köszönhetően. Azonban az árak még így is magasabbak (+8,1%) mint egy évvel ezelőtt.

A növényi olajok export árának éles visszaesésének köszönhetően 2020 februárjában a világpiaci élelmiszerárak jelentősen visszaestek – számol be a nak.hu. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (Food and Agriculture Organization, FAO) élelmiszer-alapanyagok nemzetközi árainak havi változását követő élelmiszerár-indexe idén februárban 180,5 pont volt, 1%-al alacsonyabb az előző hónaphoz képest, de továbbra is 8,1%-al magasabb, mint egy évvel korábban.

A FAO növényiolaj-indexe 10,3%-al csökkent 2020 januárjától, miközben a nemzetközi pálmaolaj-árak még jelentősebb zuhanást produkáltak a vártnál magasabb malajziai termelés, az indiai importkereslet ideiglenes visszaesése és a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak miatt.

A gabonaár-index februárban 0,9%-os csökkenést mutatott. A búzaárak – a jól ellátott piacnak köszönhetően − alacsonyabbak voltak, míg a kukorica ára visszaesett, mivel csökkent az állattenyésztési ágazat iránti kereslet.

Ugyanakkor a nemzetközi rizsárak emelkedtek – a távol-keleti és a kelet-afrikai keresletnövekedésének köszönhetően. A húsár-index januárhoz képest 2%-al csökkent. Az aszály okozta vágás Új-Zélandon további nyomást gyakorolt a juhhúsárára, míg a baromfi árát az alacsonyabb ázsiai behozatal befolyásolta. A tejtermékár-index 4,6%-ot emelkedett, amelyet főként a sajt emelkedő ára befolyásolt. A tejpor kereslete ugyanakkor csökkent. A cukorár-index 4,5%-al emelkedett, annak ellenére, hogy a globális importkereslet mellett Indiában és Thaiföldön csökkent a termelés.

Forrás: nak.hu