0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Könyvajánló: közös élmény gyerekeknek, felnőtteknek

Nem találtam olyan kiadványt, amely a gyerekeknek és felnőtteknek is segít abban, hogy még tartalmasabban, szórakoztatóbban töltsék idejüket az erdőben, a természetben. Erdőmérnökként, több éves erdei iskola vezetői tapasztalattal, és három gyermek édesanyjaként ezért úgy döntöttem, hogy írok én egyet.

Gyermekkézhez méretezett könyv született, mely a nagy óvodásoknak, kisiskolásoknak, valamint a velük kiránduló pedagógusoknak és szülőknek egyaránt szól.

A könyv elsősorban a kirándulás előtti közös tervezgetéshez való. Tanácsot ad, hogyan viselkedjünk az erdőben, mit vigyünk magunkkal, mire figyeljünk, segít megfejteni az erdőben látható „titkos” jeleket, és játékötletekkel is szolgál. A kirándulásról hazatérve pedig ismerős dolgokat fedezhetünk fel a lapjain az aznap látottakról.

Az érzékszerveinkre épülő részek, feladatok és ötletek után, az évszakok körforgását, sokszínűségét igyekeztem megmutatni. Nem túl hosszan, hogy még a gyerekek számára is befogadható legyen, de azért elég részletesen ahhoz, hogy fölkeltsem az érdeklődésüket.

A könyvből kiderül, hogy nemcsak tavasszal és nyáron érdemes az erdőben sétálnunk, hanem akár a borongósabb őszi vagy hidegebb téli időszakban is, hiszen mindegyik évszak tartogat meglepetéseket.

Ősszel az erdőben vadgyümölcsökkel teli terített asztal vár mindenkit. Megcsodálhatjuk a különféle gombákat, megfigyelhetjük különös felépítésüket. Télen pedig a nyomokból olvashatunk, megnézhetjük, mi járja a vadetetők környékét, vagy elgondolkodhatunk a fák életútján is, emellett megpróbálhatjuk felsorolni, mennyi használati tárgyunk készült fából.

A gyerekeknek az egyik legfontosabb dolog a szülőkkel, felnőttekkel töltött idő, ám az akkor értékes és izgalmas igazán, ha közben a felnőttek is jól érzik magukat. Saját gyermekeimmel kisebb korukban gyakran lapozgattunk az érdeklődésüknek éppen megfelelő ismeretterjesztő kiadványokat, és akkor szórakoztunk a legjobban, ha én is találtam benne újdonságokat, érdekességeket. Remélem, ezt érzik majd a kötetet gyerekekkel, gyerekeknek olvasó felnőttek is.

A mellékelt munkafüzet pedig a kicsik kreativitására épít: Színezz! Rajzolj! Számolj! Találd ki! – kérik a feladatok. A munkafüzet a csoport létszámának megfelelően sokszorosítható, így senki sem marad ki a játékból.

A könyv és munkafüzet magánkiadásban készült el. Megrendelhető a povics.noemi@gmail.com címen.

Forrás: A Mi Erdőnk