Ausztrália, az Indonéz szigetvilág, valamint Észak- és Dél-Amerika őslakói számára már évezredek óta jól ismertek az erszényesek, hiszen ezeken a területeken több fajuk is előfordul, így nem meglepő, hogy hit- és mondaviláguknak is jelentős szereplői voltak. Az európaiak csak Amerika felfedezését követően kezdtek el megismerkedni az erszényesekkel, melyek közül az első példány egy brazíliai erszényes oposszum volt, mely eljutott kontinensünkre. Ezt a különleges állatot az akkori spanyol uralkodópár, Izabella és Ferdinánd kapta, és különösen nagy becsben tartotta. A tudományos világ is felfigyelt a különös jövevényekre, s az akkori tudósok „nemes egyszerűséggel” kimondták, hogy az erszényesek úgynevezett rendellenes rágcsálók. Mivel a királyi „szakemberek” véleménye volt ez, az erszényesek több évszázadon keresztül megmaradtak ilyen besorolásban.
Azonban az erszényesekre igazán a nagyvilág akkor figyelt fel, amikor Ausztráliát intenzíven kezdték gyarmatosítani, s megjelentek Európa kikötőiben is a hajókon érkező kenguruszállítmányok. Ausztráliában ugyanis mintegy 150 erszényes faj honos, melynek 20 százaléka fákon él. Az erszényesfajok mintegy 7 százalékát teszik ki a világ összes ma élő emlősfajának, s néhol – mint például Új-Zélandon – az ember segítségével az elmúlt évszázadokban újabb és újabb területeket hódítanak meg. Viszont más helyeken, ahová az ember a méhlepényeseket behurcolta, fajaik állománya vészesen zsugorodni kezdett, nem egy közülük kihalt, elsősorban a vörös kontinensen.
Szerencsére a nálunk egyre közkedveltebb fajok, mint például a Bennett-kenguru, nem veszélyezteti a magyar faunát, még akkor sem jelentenének gondot, ha jelentősebb mennyiségben kiszabadulnának a magyar vadonba. Ezért is ajánlható azoknak, akik kedvelik az érdekes életmódú egzotikus állatokat.
