Back to top

Fennakadásokat okoz a gyümölcstelepítésben a koronavírus

A hazai faiskolákban és a gyümölcstelepítésben is gondot okoznak a COVID-19 vírus miatti korlátozások. Nem érkeznek meg a külföldről, elsősorban Olaszországból és Hollandiából származó szaporítóanyagok, de kiszállítani sem tudunk.

Palesits Zsolt, a Magyar Gyümölcsfaiskolák Országos Egyesülete elnöke elmondta, hogy legutóbbi információi szerint az olasz faiskolák legalább két hétig nem indítanak szállítmányt (azaz április elejéig), a hollandok április 6-ig állnak le. Amúgy is visszaesett a telepítési kedv, sokan visszamondják a megrendelt szaporítóanyagot is. Több magyar faiskola exportálna, de egyelőre bizonytalan, hogy sikerül-e időben kiszállítani az oltványokat. A határon állnak a kamionok kifelé és befelé egyaránt.

El kell halasztani azokat a telepítéseket, ahol olasz támrendszert vagy oltványt használnak
El kell halasztani azokat a telepítéseket, ahol olasz támrendszert vagy oltványt használnak
Fotó: Horváth Csilla
Sem oltvány, sem támrendszer nem érkezik most Olaszországból,

- mondta Szentpéteri Tamás (Fruttamas Kft.) is. Pedig most sok mindent kellene behozni az országba. Azokat a pályázatokat, amikben olasz oltvány vagy támrendszer szerepel, valószínűleg át kell ütemezni, és erre remélhetőleg lesz lehetőség. Gyümölcsfát május végéig lehet telepíteni, ha megvan hozzá a kész öntözőrendszer, így akik bővíteni tervezik az ültetvényüket és van kútjuk meg vízügyi engedélyük, könnyen kibővíthetik az öntözőrendszert és remélhetőleg telepíteni is tudnak. Nagy a bizonytalanság a határzárral kapcsolatban, nem lehet fuvart rendelni, mert zömmel visszaúton hozzák be a szaporítóanyagot, de a magyar szállítók egyelőre kivárnak, nem mernek elindulni Olaszország felé. Néhány hétnek el kell telnie, mire kialakul, mit lehet csinálni, véli a szakember.

Itthon kevesen tudják, hogy az olasz faiskolák nem álltak le a munkával, csak úgy kell megszervezniük, hogy a dolgozók két méterre legyenek egymástól. Ez a mezőgazdaságban megoldható. Frigó szamócapalánta tehát lesz, hűtőbe kerül, és amúgy is június-júliusban hozzák be.

A szaktanácsadást is át kell állítani arra készülve, hogy nem lehet mozogni az országban, tette hozzá. Most jelölik ki a megfigyelt fákat, ágakat, amelyeket végső esetben az ültetvénytulajdonosok fognak megfigyelni vagy lefényképezni, hogy távolról is lehessen javaslatot tenni a ritkításra vagy lombtrágyázásra.

Arról, hogy mennyi gyümölcsfaoltvány érkezik külföldről, nincs adatunk, tekintettel a szabad áruforgalomra az Európai Unióban.

Nemcsak faiskolák hoznak be szaporítóanyagot, termesztők is közvetlenül szerezhetik be azt, amit ültetni akarnak. Egyedül a származási bizonyítványokból derül ki, hogy honnan származik az eltelepített oltvány.

Elsősorban a kivitel megtorpanása aggasztja Babicz Szabolcsot, a Holland Alma Kft. termelési vezetőjét

Az idén nagyon korai a fakadás
Az idén nagyon korai a fakadás
Fotó: Horváth Csilla
. Szerencsére a legtöbb exporttétel sikeresen elhagyta az országot, egy szerb szállítmány ragadt benn. A faiskola csak szemzőhajtást szerez be külföldről, most tehát nem különösebben érintett a korlátozások által. Megszüntették viszont a közvetlen lakossági kiszolgálást.

Rácz Szabó Róbert, a Pullulo faiskola vezetője már túl van a megpróbáltatások nagy részén, sikerrel küldte ki az export zömét, még Szerbiába is eljutott a szállítmánya.

Ott az oltványok három napig karanténba kerülnek és aztán még egy biztonsági ellenőrzés után juthatnak el a megrendelőhöz.

Már csak ukrán és moldáv áruja maradt, igaz, ezek nagy tételek. Március közepén az olasz mikroszaporított alapanyag is befutott. Most azon dolgoztak gőzerővel, hogy minden oltványt bevigyenek a hütőházba, így két hónapig biztonságosan tudják tárolni azokat. A vermelőkben már kezdenek kihajtani a fák, gyorsan kellett cselekedni. Ebből a szempontból kedvező, hogy nagyon korán kitavaszodott, ezért a termesztők is maguktól jelentkeznek az oltványokért, kevés a visszamondott áru.

Fotó: Horváth Csilla

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Komposztálható jelölőcímkék

Nem kell többé nélkülözniük a cím­kézés előnyeit azoknak a termelőknek sem, akik fontos szempontnak tartják a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot.

59 milliárd forint agrártámogatás érkezett egy nap alatt a gazdálkodókhoz

Ütemesen zajlik a 2022. év után járó uniós agrártámogatások kifizetése, ennek keretében a tegnapi napon 59 milliárd forintot utalt ki a Magyar Államkincstár több jogcímen a gazdálkodóknak – jelentette be Feldman Zsolt.

Önjáró drónnal gyűjtenek mintákat a fákról

A környezeti DNS vizsgálatával az adott területen élő fajokról lehet információt gyűjteni. Nagy előnye, hogy nem kell szem elé kerülnie az összes állatnak, növénynek, hanem a talajból vagy vízből vett mintákból kimutatható a genetikai anyaguk, így sokkal pontosabb képet lehet alkotni az adott terület biodiverzitásáról.

Az inzulinrezisztencia az utolsó megálló, a végállomás előtt...

Az inzulinrezisztencia egy olyan fülsértő csengetés, mint amilyeneket a viiamosokon hallunk, és arra hívják fel a figyelmünket, hogy az ajtók hamarosan bezárulnak.

Kemény dió az éghajlatváltozás, de van, aki feltöri

A klímaváltozás drasztikusan érinti a mezőgazdaságot. Az emelkedő hőmérséklet, az egyenetlenül eloszló csapadék és az elhúzódó szárazság Európa-szerte „beleszól” a növénytermesztésbe.

Erdeink a legjobb kezekben vannak

Az energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendelt el az energiahordozókra, így a tűzifára is, mindezt azután, hogy rendeletben könnyítették meg a fakivágást a hazai erdőkben. A döntés heves indulatokat váltott ki; sokan úgy értelmezték a rendeletet, hogy fát szinte bárki bárhonnan kivághat, és a médiában is számos olyan hírről lehetett olvasni, hogy tarvágás fenyegeti a felbecsülhetetlen értékű hazai erdőket.

Több erdő – Jobb erdő – Versenyképes erdőgazdálkodás

Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen 310 milliárd forint pályázati támogatás jut, a magyarországi erdőkre 2027-ig. A kormány azt szeretné elérni, hogy a magyarországi erdők állapota javuljon, területük bővüljön, a fenntartásukat végző vállalkozások pedig versenyképesek legyenek - nyilatkozta sajtótájékoztatón Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.

Tavaszi fagyok ellen is véd a hálótakarás

Az éghajlatváltozás szerte a világon növeli a mezőgazdasági termesztés kockázatát, Európában többek közt mind gyakoribbak a tavaszi fagykárok, mert az enyhe telek után hamarabb virágzó kultúrákat ér a lehűlés. Többféle módszerrel lehet kivédeni a tavaszi fagyot, az egyik lehetőség az ültetvények takarása agrotextillel.

Az öt legjobb gyümölcs és zöldség a fogyás érdekében

A gyümölcsök és a zöldségek a világ legegészségesebb táplálékai közé tartoznak, mivel vitaminokat, ásványi anyagokat, rostot, antioxidánsokat és más, az egészséghez és a hosszú élethez létfontosságú tápanyagok sokaságát biztosítják.

Fokozottan veszélyes az erdei túrázás

Az EGERERDŐ Zrt. kéri a Tisztelt Lakosságot, hogy a hétvégén NE TÚRÁZZANAK a Mátra és Bükk erdeiben!