0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 17.

A szükséges élelmiszermennyiség többszöröse áll rendelkezésre

Az új koronavírus (COVID-19) magyarországi megjelenését követően minden eddiginél nagyobb élelmiszervásárlási roham vette kezdetét hazánkban. A témával kapcsolatban Nagy István agrárminiszter az egyik országos kereskedelmi csatorna reggeli műsorában adott helyzetjelentést.

Az agrárminiszter mindenekelőtt azt hangsúlyozta: a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar a sokszorosát termeli meg annak a mennyiségnek, amelyre a magyar fogyasztóknak szüksége van, éppen ezért minden ezzel kapcsolatos félelem alaptalan.

„Bőségesen élelmiszer-mennyiség áll rendelkezésünkre. Ha a polcok üresek, akkor az azért van, mert egyszerűen nincs annyi dolgozó, hogy folyamatosan fel tudják tölteni azokat”

– nyomatékosított az agrártárca vezetője, utalva a túlzás nélkül soha nem látott vásárlási lázra. Nagy István arról is beszélt, hogy ágazati szintű operatív bizottságok felállítását rendelte el, melyek napi szinten keresnek megoldásokat az esetlegesen felmerülő problémákra. A többi közt így biztosítják azt, hogy elegendő csomagolóanyag álljon rendelkezésre, illetve azt is, hogy ki tudják majd szolgálni a húsvét közeledtével növekvő baromfi- és sertéshúsigényt is. Mint mondta, kérdések most leginkább a külföldre történő szállítás esetében vannak. A magyar bárányok például javarészt Olaszországba kerülnek az ünnepek alkalmával, ám úgy tűnik, ezúttal alternatív piacok keresésére lesz szükség. Ha pedig a bárányokat tenyésztésbe kell állítani, akkor az állam igyekszik majd ehhez támogatást adni a gazdáknak, így mérsékelve a bevételeik kiesését. Nagy István hozzátette: folynak az egyeztetések a szomszédos országok vezetőivel az áruforgalom zökkenőmentességének biztosítása érdekében, hiszen ez mindenki közös érdeke.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu