0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

„Harcostársként” állhatnak helyt a brit szupermarketek a vírus ideje alatt

A brit kormány bejelentette intézkedéscsomagját, mely az új koronavírus-járvány idejére ad lehetőséget a szupermarketeknek arra, hogy együttműködjenek a lakosság élelmiszerek és egyéb háztartásbéli termékek iránti szükségleteinek kielégítése érdekében.

A brit sajtóban olvasható, a kormány lépése révén az élelmiszerboltok egyebek mellett megoszthatják egymással a készleteikre vonatkozó adatokat, illetve segíthetik egymást az áruk raktározásában és szállításában is. Hogy a keresletet zökkenőmentesen tudják kielégíteni, ideiglenes jelleggel az alkalmazottak egy részét is áthelyezhetik abba a boltba, ahol éppen a legnagyobb szükség van rájuk.

George Eustice környezetvédelmi államtitkár elmondta, az intézkedéseket az Egyesült Királyság piacvezető szupermarketeinek vezérigazgatóival és az élelmiszeripari ágazat képviselőivel együttműködve hozták meg. Szavai szerint, hogy a sofőrök több élelmiszert szállíthassanak a boltokba, a kormány enyhített a kötelező pihenőidőre vonatkozó szabályokon is. Az intézkedéscsomag részeként ideiglenesen megszüntették az online vásárláskor fizetendő zacskódíjat is.

„Példátlan körülmények között kell most helyt állnunk, de a kormány minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy senki ne szenvedjen hiányt élelmiszerből” – hangsúlyozta az államtitkár.

Alok Sharma, a brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási államtitkára arról beszélt, rendkívül fontos, hogy az ellátást nehezítő minden akadályt elhárítsák, annál is inkább, mivel Egyesült Királyság-szerte sok az idős, beteg ember. Mint mondta, az intézkedésekkel amellett, hogy lehetővé teszik az élelmiszerboltoknak az együttműködést, a versenyellenes magatartást is szigorúbban szankcionálják majd.

Forrás: southwestfarmer.co.uk