Back to top

Az éjszakai fagy a gyümölcsfákra veszélyes lehet

Nem árt a szántóföldi kultúráknak a napokban jellemző néhol havazással járó hideg időjárás, sőt növényvédelmi szempontból még előnyös is, mert gyéríti a kártevőket. Ugyanakkor az éjszakai fagy a gyümölcsfákra, különösen a kajszibarackra nézve veszélyes lehet. Az emiatt esetlegesen fellépő terméskiesést azonban még korai lenne megbecsülni – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn az MTI érdeklődésére.

A NAK ismertette, hogy a hét közepétől felmelegedésre van kilátás, így zavartalanul folytatódhatnak a szántóföldeken az idén a szokásosnál korábban megindult tavaszi munkák.

Ugyanakkor az éjszakai fagy a gyümölcsfákra, különösen a kajszibarackra nézve veszélyes lehet. Az emiatt esetlegesen fellépő terméskiesést azonban még korai lenne megbecsülni – tették hozzá.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján március 19-én közzétett agrometeorológiai elemzés szerint az őszi vetésű kalászosok bokrosodnak, a repcével együtt szép állapotúak, a meleg időben már fejlődésnek indultak.

A korai csonthéjas gyümölcsfajták, a mandula és a kajszi már sokfelé virágzik.

Északkeleten van ettől még kissé lemaradva a fejlődésük, még csak most kezdenek nyílni a virágrügyek. A tavaszi fagyok ezekben az állományokban jelentős károkat tudnak okozni.

Az enyhe tél a kártevőknek és a kórokozóknak is kedvezett, ezért nagyon oda kell figyelni a növényvédelmi munkákra – közölték.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mulcsozás égetés helyett – Növényvédelmi előrejelzés 44. hét

Az év során, de különösen most bőséges mennyiségű növényi hulladék keletkezik a kertekben. Régen ennek nagyját elégették, most viszont más, sokkal praktikusabb megoldásokat kell találni. A legegyszerűbb hulladékkezelő cégre bízni, de hasznosabb és környezettudatosabb lehetőség a helyben keletkezett hulladék mulcsként való felhasználása.

Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

Halottak napjára készülve - A sírok növényei

Most még októbert írunk, ám ha a november eleji kegyeleti ünnepre sírbeültetéssel készülnénk, annak most van itt az ideje... A sírkertészet egy külön ága a kertépítésnek, mivel ide elég speciális növény-összeállítás kell. Tág tűrésű, szárazságtűrő, kevés gondozást igénylő, gyomelnyomó fajok alkalmasak sírok beültetésére, melyek lehetőleg az év minél nagyobb részében díszítőértékkel bírjanak.

#ForestBiodiversity

Lépjünk túl a közhelyeken és hallgassuk meg az erdészeket, értsük meg a tevékenységüket, tanuljunk a tapasztalataikból! Dióhéjban ez az új, #ForestBiodiversity elnevezésű figyelemfelkeltő kampány üzenete, amelyet hat, az európai erdészeti ágazatot képviselő egyesület indított Brüsszelben.

Rózsaszínű ananász - Termése lédúsabb és édesebb, mint a hagyományosé

A Del Monte Fresh Produce N.A., Inc. új terméket vezetett be a piacon: az exkluzív, prémium kategóriás Pinkglow™ ananászt. A rózsaszín ananász egyedülálló a piacon, és az Egyesült Államokban október 12. óta kapható, de egyelőre csak online vásárolható meg, limitált mennyiségben.

Új búzatermesztési világrekord született

Eric Watson új-zélandi farmer új búzatermesztési világrekordot állított fel 17,398 t/ha hozammal az idén, ami 607 kilogrammal haladta meg a korábbi 16,791 t/ha-os hozamot, amelyet szintén ő tartott. A rekordtermést ez év februárjában takarította be egy 8,6 hektáros táblájáról.

Néhánynapos kultúrák - csírazöldségek

Kevesen nevelnek csírazöldségeket hazánkban, pedig azok már néhány nappal a vetés után betakaríthatók, a megtérülés tehát igen gyors. A növények minőségmegőrzési ideje viszont rövid, tehát csak biztos piaci háttérrel érdemes belefogni. Prázmári Mihály egyéni vállalkozó, valamint Hintalan György, az Ökovital Kft. ügyvezetője osztotta meg velünk tapasztalatait a zöldségtermesztés e különös ágáról.

Glifozátmaradvány a trágyában

Japán fürjekkel végzett korábbi kísérletek kimutatták, hogy miként halmozódik fel a baromfitápban lévő glifozát a madarak ürülékében. Ezekben a kísérletekben a fürjek egyik csoportját glifozáttal szennyezett táppal, a másik csoportot pedig glifozátot nem tartalmazó, organikus takarmánnyal etették.

„Egy magyar nádor”… avagy a nagy elődök nagy utóda

A Nádor. Csak így említik, közvetlenül, mondhatni, bizalmasan. Ha nem mondják elé, hogy Mv, akkor is minden búzatermelő tudja, hogy a több mint 70 éves múltra visszatekintő martonvásári nemesítés kiválóságáról van szó, az utóbbi évek sikerfajtájáról, amely a 2019-es fémzárolási adatok alapján 20 százalékos szaporítási részaránnyal bír.

Virágos meglepetés a moziban

A düsseldorfi UFA Palast mozijába főműsoridőben érkező látogatókat szokatlan meglepetés várta: a moziteremben az ülések felén szobanövények foglaltak helyet.