0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

ASP: a vadaskertek űzött vadja lett a vaddisznó

Az afrikai sertéspestis továbbra is jelentős gazdasági és vadgazdálkodási problémát okoz hazánkban, és egyelőre úgy tűnik a vadászatra jogosultak intézkedései nem elégségesek a kór megfékezésére. Ennek értelmében az országos főállatorvos új határozatot hozott az ASP féken tartására, amely intézkedések drasztikus lépéseket hordoznak magukkal.

Az afrikai sertéspestissel fertőzött területet mintegy kétezer négyzetkilométeres körzetnagyságban határozza meg az ASP felszámolását célzó mentesítési terv, amelyen belül a fertőzés előfordulásának a helyét és a körülötte lévő pufferzónát szigorúan korlátozott területnek kell tekinteni, és háromszáz négyzetkilométer kiterjedésűnek kell lennie.

Ezen területeken belül a határozat elrendeli, hogy az összes vaddisznót tartó vadaskertben fel kell számolni az állományt.

Továbbá a határozat értelmében az erősen fertőzött, szigorúan korlátozott területeken belül tilos a vaddisznó egyéni és társas vadászata, illetve ideiglenesen minden más vadfaj vadászatát is felfüggesztették ezekben a zónákban. A szigorúan korlátozott területeibe eső vadasparkokat kettős kerítéssel kell körülvenni, hogy a szabadtéri populációval semmi esetre se érintkezzen a vadaskerti vaddisznóállomány. Emellett a vadaskertben az adott vadászati év végéig úgynevezett diagnosztikai kilövésekkel, kártalanítás mellett fel kell számolni a teljes vaddisznóállományt, illetve a vadfarmokon tartott sertevadat is fél éven belül fel kell számolni.

A főállatorvos határozata szerint gyérítés céljából elrendelt diagnosztikai célú elejtések mértékét úgy kell meghatározni a továbbiakban, hogy a már lezárt tavalyi vadászati év terítékre hozott vaddisznók számának 150 százalékát kell elérni…

Annak tudatában, hogy jelenleg sincsenek pontos adataink a hazai vaddisznóállomány nagyságáról, mivelhogy a becsült állomány még mindig kisebb, mint az aktuális vadászati év vaddisznó elejtéseinek a száma, így a megkövetelt 150 százalékos elejtési hatékonyság amellett, hogy a vadászatra jogosultak számára nehezen abszolválható eredmény, így sem biztosít megfelelő képet az állományról.

A fertőzött területek vadaskertjeiben a vaddisznóállományok felszámolása valóban szükségszerű intézkedésnek tűnik – az idei FeHoVa megnyitóján Semjén Zsolt, az Országos Vadászati Védegylet elnöke is célzottan kitért arra, hogy a vadaskertekben a továbbiakban is a dám- mellett a szikaszarvas betelepítése lenne az üdvözítő –, az viszont újabb vadgazdálkodási, gazdasági, és akár állategészségügyi kérdéseket vet fel, hogy ezeken a területek más vadfajok vadászatának beszüntetése milyen mértékű állomány-túlszaporodással és vadkárral járhat, valamint esetlegesen az állománysűrűség emelkedésének következtében másfajta, újabb betegség kialakulását is okozhatja.

Nem utolsósorban a vadásztatás, mint a vadászatra jogosultak jelentős bevételi forrása szűnne meg egy tollvonás alatt.

Mindez ellehetetlenítené és tönkreteheti a vadásztársaság tagjainak és munkavállalóinak vadgazdálkodási szerepét, a hivatásos vadászok megélhetését.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu