Back to top

Fűbútorok: most kell belekezdeni!

A járványügyi helyzetet látva, idén sokat fogunk otthon ülni, de miért ne tehetnénk ezt a kertben, kényelemben? Egy fűbútor elkészítése egyszerű, bár kissé időigényes: ha most elkezdjük, nyárra már készen is lesz…

A fűfotel egy nagyon jópofa dolog, egy hátránya van, nem tudjuk arrébb tenni. Az internetről rendelhetünk hozzá való szettet, ami az összeilleszthető kartonszerkezetet és a fűmagot tartalmazza. Ám ha nem akarunk ennek megérkezésére heteket várni, illetve fizetni érte nagyjából 26 ezer forintot, akkor házilag is elkészíthetjük.

Fontos a jó helyválasztás, mert ha nem ideális helyen építjük, akkor már csak a megsemmisítés marad. Napos helyre tervezzük a fűbútorunkat, mert árnyékban először kiritkul a fű, utána begyomosodik, és lassan leépül ez a látványos, élő bútor. A fotel-szettből kiindulva előbb készítsünk egy kartonpapír vázszerkezetet, de még jobb, ha deszkát vagy OSB lapokat használunk. Ebbe a keretbe kerül egyszemélyes változat esetén a nagyjából 250 liter föld. A keret lényege, hogy a rekeszeibe tett föld stabilan áll már eleinte is, amikor még nem eléggé tömörödött. Később is van ennek funkciója, hisz ennek híján, ha beleülnénk a fotelbe, esélyes, hogy szétnyomnánk az egészet.

A kialakított rekeszeket töltsük fel földdel, és minél jobban tömörítsük.

Az is jó módszer, ha a fűvetés előtt pár napig néhány alkalommal beöntözzük a „torzót”. Így jól átnedvesedik a talaj, és egyúttal tömörödik is. Az ilyen próbaöntözésekkor meglátjuk, hogy a víz honnan mossa le a földet. Ott túl élesek a kontúrjai a bútornak, így lankásabbra kell alakítani azt a részt, hiszen ahol a vízerózió gondot okoz, onnan a fűmagot is lemossa majd, és akkor foltos fotelünk lesz.

Amennyiben nem akarunk vesződni komolyabb keret kialakításával, akkor van egy egyszerűbb lehetőség, ami egyszerűbb fűbútort eredményez. Ekkor a kiválasztott helyre odahordunk egy nagyobb földkupacot, ami minél nagyobb kiterjedésű, annál stabilabb lesz. Alakítsunk ki valahol egy alacsonyabb részt, itt lesz az ülőfelület. Ide ássunk be egy gyümölcsös ládát, vagy farekeszt, ami majd tartja azt a talajtömeget, amire ránehezedünk. Ennél a változatnál a teherbírást segítő belső váz csak az ülőfelület alatt lesz. Az eredeti szettben található kartonpapír könnyen összeállítható, ám ha idővel szétázik a föld alatt, akkor már nem tart. Jó esetben addigra betömörödik annyira a talaj, hogy már bírja a terhelést.

Kárpitozás = fűmagvetés

Fotó: kot0.com
Ha megvan a váz, jöhet a „kárpitozás”. Vessünk a fotel felületére fűmagkeveréket, a síkterületi vetéshez képest nagyobb magmennyiséggel. A magokat ne takarjuk, csak enyhén gereblyézzük be a talajba. Sok marad így is a felületen, de ez nem baj. Nagyon fontos, hogy a fű kikeléséig ne száradjon ki a talaj, ezért naponta többször kis vízadagokkal érdemes öntözni. A kis vízadag a megfelelő mélységig átnedvesíti a talajt, a fűmagok viszont nem folynak le. Hőmérséklettől függően 5-15 nap után kikel a fű, majd amikor 8-10 centiméteresre nőtt, akkor jön el az első fűvágás ideje – ezt megelőzően ne üljünk rá a fotelre, bármennyire csábító is a lehetőség. Először nagyon éles pengéjű eszközzel vágjuk a füvet, mert a tompa tép, és esetleg gyökerestől kiszedi a gyepet.

A rendszeres nyírással egyre jobban besűrűsödik a fotelünk zöldfelülete, és hamarosan teljes pompájában mutatkozik meg.

Természetesen többszemélyes fotel vagy ágy is készíthető e módszerrel, csak arra figyeljünk: ne legyenek benne meredek részek! Arra számítsunk, hogy ezen a fűnyírót nem tudjuk majd egyszerűen áttolni, egyes részein ollós fűvágásra kell berendezkedni. Van még egy hátránya: elég szegényes a színválaszték, csak zöld színben készíthető el.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elmarad a 2021-es ProWein a COVID-19 járvány miatt

A Covid-19-hez kapcsolódó korlátozások miatt a ProWein 2021-et - a világ vezető és legjelentősebb bor- és szeszesital-vásárát - nem tervezik megszervezni március 19-23 között. A következő ProWein kiállítást Düsseldorfban 2022. március 27-29 között tartják meg.

A járvány ellenére nőtt az utasok száma a Pálházi Állami Erdei Vasúton

Felemás esztendőn vannak túl az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott kisvasutak. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csökkent, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) viszont növekedett az utasok száma, a 2019-es esztendőhöz viszonyítva. A LÁEV szerelvényein több mint 152 ezren utaztak, a PÁEV-nél pedig meghaladta a 43 ezret a jegyet váltók száma.

Mi volt a Lidl sztárterméke a brit piacon?

Pizsamát, kényelmes otthoni ruhákat, pezsgőt és süteményt vettek a karácsonyt megelőző időszakban a britek. A koronavírus-járvány jelentősen átalakította az év végi menetrendet is. A szigorú korlátozások miatt máshogyan alakult a karácsonyi időszak Nagy-Britanniában is, a BBC cikkében arról ír, milyen termékek voltak a legkelendőbbek az ünnepi időszakban.

Családfakészítéssel óvják meg a beltenyészettől a gigantikus dögszagú virágokat a botanikusok

A botanikus kertekben és magángyűjteményekben őrzött titánbuzogányok (Amorphophallus titanum) családfáinak elkészítésével akarják megóvni a botanikusok a dögszagot árasztó, gigantikus növényeket a beltenyészet káros genetikai következményeitől.

Vírusok és étrend: mi a megoldás?

Az étrendünk megváltoztatásával elkerülhető lenne a vírusok terjedése, például a húsevés elhagyásával megszűnnének a zoonotikus vírusok a tudósok szerint. Ám a helyzet ennél bonyolultabb, a legtöbb ember ugyanis nem akar lemondani a húsevésről. A COVID-19 járvány mutatott rá a zoonotikus vírusok, azaz az állatról emberre terjedő vírusok veszélyére. 

Kreatív tüntetők járványhelyzet idején

Bár a Zöld Hét (Grüne Woche) a digitális térbe költözött az idei évre, a vele összehangolt demonstrációkat azért megtartják – igaz, pandémiakonform módon. Január 16-án tízezer színes lábnyom-, illetve csizmaalakú üzenetet akasztottak ki a szervezők a berlini kancellári hivatal elé, így követelve az agrárpolitikai fordulatot. Az agrárminiszter több tárgyilagosságot kért a tüntetőktől.

Négy százalékkal nőtt a zöldség-gyümölcs fogyasztás az EU-ban

Bár az Európai Unióban továbbra sem éri az átlagos zöldség-gyümölcs fogyasztás az ajánlott napi 400 grammot, biztató növekedést mutatott ki a Freshfel Europe januárban kiadott felmérése. A friss zöldség és gyümölcs termelését, forgalmazását és fogyasztását elemző Consumption Monitor szerint 2017-hez képest 4 százalékos a növekedés.

Harc a pozsgás ritkaságokért

A pozsgás növények már közel 15 éve divatosak, és minél kedveltebbek, annál többféle típust keresnek a vásárlók. Az érdeklődés várhatóan a közeljövőben sem csökken, a termesztők azonban egyre nehezebben találnak különleges, egyedi változatokat, mondta Bill Steen, a Fleurizon vezérigazgatója.

Szerencsehozó növények az élelmiszerüzletekben

A madársóska (Oxalis) egyike azoknak a fajoknak, amelyek értékesítési időszaka nagyon rövid. Noha néhány kereskedelmi egység már karácsony előtt elkezdi árulni a négylevelű szerencsehozó növényt, a kereslete zömmel a két ünnep közötti néhány napra korlátozódik. Wilhelm Baum düsseldorfi kertészete főként élelmiszerboltoknak és diszkontáruház-láncoknak szállít, 6-7-9 és 11 centiméteres cserepekben.

Értékből értéket Tokaj-Hegyalján

Az ecetesedés borhiba, már ha nem borecetet készítünk. Az utóbbihoz ugyanis kívánatos jelenség. A borecetet már az ókori Görögországban is használták emésztési gondok enyhítésére, napjainkra pedig tudományos vizsgálatok igazolták az emberi szervezetre gyakorolt számos kedvező hatását. A Borecet Műveknél évente 50 ezer liter borecetet készítenek Bodrogkeresztúron.