Back to top

Aktuális jogi kérdés: mi is az a „vis maior”, alkalmazható-e járvány idején?

Az elmúlt hetekben-napokban a világ egy olyan problémával szembesült, amihez csak kevés hasonló fordult elő az elmúlt évtizedekben. Magyarországon is vészhelyzet alakult ki, mely a mezőgazdaságban érdekelteket is érinti. Felmerül a kérdés, hogy ez a helyzet tekinthető-e ún. „vis maior”-nak. A vis maior régi római jogi fogalom, amit a mai jogrendszerek is átvettek, jelentése: ellenállhatatlan erő.

A szerződő felek jogvita esetén a vis maiorra akkor hivatkozhatnak, ha a szerződéses kötelezettségüket az ellenőrzési körükön kívül eső, a szerződés megkötésekor előre nem látható, kényszerítő jellegű körülmény miatt nem tudták teljesíteni.

Önmagában a vészhelyzet elrendelése álláspontunk szerint nem eredményezi a vis maiort,

azt minden egyes esetben külön kell vizsgálni, hogy annak feltételei fennállnak-e. Pl. az a termelő, aki családjával együtt egy alföldi tanyán él, jórészt önellátó az élelmiszerek tekintetében, és saját maga végzi a munkát a családja segítségével, csak néha megy be a közeli városba, és eleve ritkábban találkozik más emberekkel, a munkáját tudja folytatni, és nem lesz nagyobb veszélyben a járvány idején sem. Ha azonban a kormány kijárási tilalmat rendel el, a megtermelt terményt vagy a felnevelt hizlalt állatot nem tudja a szerződött feldolgozóhoz eljuttatni, vagy a szerződött feldolgozó nem tud hozzá szállítóeszközt, fuvarozót küldeni, az már nyilvánvalóan vis maior, bármelyik oldalról is nézzük.

Fotó: MTI - Varga György
De vizsgáljunk meg egy másik esetet. A mezőgazdasági termelő nem saját földjét műveli, hanem haszonbérletbe vett területet. A Ptk. vonatkozó rendelkezése szerint „arra az évre, amelyben elemi csapás vagy más rendkívüli esemény miatt az átlagos termés kétharmada sem termett meg,

a haszonbérlő méltányos haszonbérmérséklést vagy haszonbér-elengedést igényelhet.

Erre irányuló igényét köteles még a termés betakarítása előtt a haszonbérbeadóval közölni”. A jogalkotó itt a természeti körülményekre gondolt, pl. az aszályra, árvízre, belvízre. De akár idesorolhatjuk azt is, hogy a haszonbérlő mondjuk nem jutott hozzá az általa használt műtrágyához, mert a kereskedelmi forgalom a vírus miatti intézkedések következtében leállt, és ennek következtében valóban jelentősen alacsonyabb lett a termésátlaga. Kérdés, hogy bizonyítható-e, valóban a műtrágya hiánya vezetett-e az alacsonyabb terméshez, ill. lett volna-e lehetősége a termelőnek más megfelelő műtrágyához hozzájutni. Tehát ebben az esetben csak alaposabb vizsgálat után állapítható meg, hogy a veszélyhelyzet közvetlen összefüggésben van-e a terméscsökkenéssel, és ez alapján igényelhető-e a haszonbérmérséklés.

A lakosság ellátásának biztonsága ebben az időben kiemelten fontos, ezért a termelők munkájára továbbra is szükség van, sőt,

fokozott biztonsági intézkedéseket kell alkalmazni annak érdekében, hogy az állampolgárok asztalára kerülő élelmiszer még véletlenül se kerülhessen kapcsolatba a vírussal.

A rendkívüli intézkedések körében a Kormány ellenőrzése alá vonhat különböző gazdálkodókat is. Vélhetőleg nem az egyes termelőkre várhat ez a sors, hanem a nagy elosztó hálózatokra, valamint a legfontosabb közszolgáltatásokat végző cégekre.

Írásunk Dr. Cenner Tibornak a Kistermelők Lapjában megjelenő részletes cikke alapján készült.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A vörösbor már nem kedvencük a franciáknak - egyre kevesebbet isznak belőle

A bor a francia kulturális örökség egyik alappillére. Viszont a trendek változnak, most Franciaországban sokkal kevesebb bort isznak, mint egy évtizeddel ezelőtt. A gallok egyik szimbóluma, a vörösbor, de ez iránt csökkent az érdeklődés a legnagyobb mértékben.

Részegen ne másszunk galambdúcba

Megszállott és egészen ittas galambász járt pórul egy öt méter magas galambdúcban.

A "pszichobiotikus" élelmiszerek fogyasztása csökkentheti a stresszt és javíthatja az alvást

Vannak olyan ételek, amelyek negatívan befolyásolhatják az alvást, más ételeket pedig stresszhelyzetben érdemes kerülni. Ezzel szemben egy új tanulmány szerint a "pszichobiotikus étrend" fogyasztása nemcsak a stresszt csökkentheti, hanem segíthet abban is, hogy jobban aludjunk.

Az ügyfelekért és a dolgozókért

Több, mint 10 évvel ezelőtt döntötték el, 2012-ben pedig bele is vágott nagyszabású telephely-fejlesztési programjába az AXIÁL Kft. Azóta 10 új telephelyet adtak át és ötöt újítottak fel. A legújabbat a napokban avatták Felsőzsolcán.

Évi 60 ezer tonna alma Dél-Tirolból

A caldarói Roen szövetkezetet hat éve hozta létre két több 50 éves dél-tiroli termelő és értékesítő szövetkezet és egy nagykereskedő. Az új cég évi 60 ezer tonna almát vesz át a tagjaitól és viszi piacra a VOG konzorciumon keresztül. Az Interpoma kiállítás Fenntarthatóság az első elnevezésű túráján jártunk az új hűtő- és csomagolóházban.

Négy országban is értékesítették az illegális lóhúst

Illegális vágásból származó lóhús engedély nélküli értékesítése és ennek segítése miatt előállítottak 41 embert Spanyolországban, a húst a spanyol piac mellett Belgiumban, Németországban és Olaszországban értékesítették - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.

A Tisza szabályozásának negatív hatásaitól szenved ma a mezőgazdaság

Tizedszer rendezték meg az Agrárszektor Konferenciát idén, Siófokon. A konferencia médiapartnere a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény nyitóelőadását tartó Farkas Sándor agrárminiszter-helyettese azt mondta, egyre több mindenkit foglalkoztat Magyarországon az öntözésfejlesztés kérdésköre - de már rég elkéstünk vele.

„Tisztában vagyunk az értékeinkkel és a feladatainkkal”

A nemzeti KAP-stratégia teljes támogatása mellett az ágazat likviditási problémáit, az állami kárenyhítő rendszer hiányosságait és a birtokpolitika visszásságait is kiemelte helyzetértékelésében Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnöke a szervezet tegnapi közgyűlésén.

Óvatosan ezzel a meggyes sörrel, túlnyomás lehet benne

Lehetséges sérülés veszély miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a 0,33 literes kiszerelésű, saját márkás Nívó Szűrt elnevezésű meggyes sört - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.

Változások a drónpilótaképzések feltételrendszerében és az eljárásrendjében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) módosította a pilóta nélküli légijárműves (drónos) növényvédelmi alapképzés megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó feltételrendszert és eljárásrendet. Az új változat 2023. január 1-jétől lép hatályba.