0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Sikeresen vizsgáztak a termelői piacok – már amelyik nem zárt be

Egészséges helyi élelmiszert beszerezni továbbra is mehetünk a termelői piacokra, ám a kellemes piacozó időtöltést, az étkezést, és az áruk tapogatását egy időre felejtsük el. S ugyan sok termelői piac az elmúlt héten nem nyitott ki, ám jócskán voltak olyanok is, amelyek alkalmazkodva a vírushelyzethez számos biztonsági intézkedést bevezetve várták és várják e héten is a vendégeket.

A Római parti Piac a fővárosban sikeresen vizsgázott múlt héten szombaton. A koronavírus okozta járványveszély miatti intézkedéseket a termelők és a vásárlók is komolyan vették és betartották. A leginkább szembetűnő változás, hogy egy-egy termelő térben távolabb, legalább két méterre helyezkedik el a többitől, és a vásárlók számára több helyen szalagkordonokkal jelzik az egymástól való biztonságos távolság megtartásának módját és irányát – mondta el Nagy Gerda, a piac vezetője.

Előírták, hogy a termelők szájmaszkban és kesztyűben értékesíthetnek. Sőt, ahol lehet, fertőtlenítős kendővel törljék át az árut átadás előtt. A vásárlók pedig nem tapogathatják meg a termékeket.

A maszk viselését a vásárlóktól is kérik, amit eddig a piacra érkezők legalább 80%-a be is tartott. A szombatonként megrendezett piac szervezői folyamatosan járják a területet és ellenőrizik a járvány miatti szigorúbb szabályok betartását.

Változás az is, hogy pl. ékszereket és dísztárgyakat most nem kínálnak, hiszen a jelenlegi helyzetben a cél a háztartások élelmiszerrel és egyéb napi fogyasztási cikkekkel való ellátásárára. Ezért a kézművesek zömének távolmaradása miatt felszabaduló helyeket a standok és a vásárlóknak egymásról való távolságának növelésére tudják biztosítani.

Egy ideig szabadidős programokat, és helyben fogyasztási lehetőségeket nem kínálnak. A játszótér, a lángosos, a hamburgeres zárva van.
A vásárlóktól azt kérik, hogy ne családdal érkezzenek, és a lehető legkevesebb időt töltsék a piacon. Ezen okok miatt a látogatószám a harmadára csökkent, és idősek zöme is távol maradt eddig.

A jövőben néhány termelővel is kevesebben lesznek, akik a saját biztonságuk és egészségük okán egy ideig nem piacoznak. Nagy Gerda hangsúlyozta, hogy amíg kontrolálható a járványügyi szabályok betartása, és a fertőzés lehetőségének minimalizálása addig működtetni szeretné szombatonként a piacot.

Hétről-hétre áttekintik a vírus okozta helyzetet, konzultálnak a helyi önkormányzattal, és szakemberekkel majd döntenek arról, hogy kinyitnak-e szombaton. Jelenleg az bizonyosnak tűnik, hogy március 28-án nyitva lesznek.

A Liliomkerti Piac, amely a Balaton-felvidék pici települése, Káptalantóti mellett vasárnaponként működik és amely turisztikai attrakció is egyben szintén csökkentett kínálattal várja a vásárlókat – tájékoztatott Harmathy Ildikó a piac megalapítója és vezetője. A kézművesek, régiségkereskedők, nem élelmiszert, vagy nem napi háztartási fogyasztási cikket árusítók távol maradnak a piactól a járvány idejére.

Így jelenleg a korábbi árusok 1/6- a várja a vásárlókat. Ők viszont elszórtabban helyezkednek el és a sorban állók is nagyobb biztonsági távolságot tudnak egymás között tartani. Az árusoknak kötelező a szájmaszk és a kesztyű használata, a vásárlóknak pedig ajánlott.

Harmathy Ildikó elmondta, hogy a múlt héten nagy fegyelemben zajlott a piac, ám volt néhány vásárló, akinek a biztonsági szabályok nem tetszettek és inkább be se ment piacozni. Aki viszont bevásárolni érkezett igyekezett gyorsan mindent megvásárolni és a lehető legkevesebb időt tölteni a piacon.

MOM Biopiac Budapesten múlt hét szombaton zárva volt, de most március 28-án kinyitnak – ismertette Szalkai Gergely piacfelügyelő.

Várhatóan a szokásos termelők 2/3-a hozza el portékáit, ez mintegy 140 eladót jelent. Számukra a maszk és a kesztyű is kötelező lesz, de a vásárlóktól is azt kérik, hogy legalább szájmaszkot viseljenek.

Szeretnék, ha egyszerre nem túl sok vásárló tartózkodna a piacon, ennek a mikéntje még kidolgozás alatt van, ám az már bizonyos, hogy csökkentik a piac bejáratainak számát.

Országszerte több önkormányzat is bezárta a termelői piacot, ám számos helyen a járványügyi óvintézkedéseket betartva nyitva tartanak. Nagy István agrárminiszter a napokban úgy nyilatkozott a biztonságos élelmiszer-ellátásban kulcsszerepe van a helyi piacoknak, ezért azok működése a koronavírus-járvány ideje alatt is kiemelten fontos. Cikkünket e témában itt olvashatja el.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu