Back to top

Az állatorvosi rendelőben is fő a biztonság járvány idején

Az állatorvosi rendelőbe lépve is másképpen kell viselkednünk, mint a vészhelyzet kihirdetése előtt. Belépéskor haladéktalanul fertőtlenítsük kezünket a bejáratnál található fertőtlenítőszerrel, ne feledjük, hogy a kilincs különösen veszélyes ragályfogó lehet. Lehetőleg egy állattal egy kísérőszemély tartson, és a váróhelyiségben kizárólag az erre kijelölt területen tartózkodjon.

Fotó: Tóth Zsigmond
Itt is alapvető, hogy a személyek legalább egy méterre legyenek egymástól, de javasolt inkább a két méteres távolság. A kézfogást vagy más közvetlen testi kontaktust szigorúan kerüljük a rendelőben is. Mivel a bankjegyek és a pénzérmék is ragályfogó tárgyak lehetnek, ezért mind magunk, mind embertársaink védelmében inkább bankkártyával fizessünk az állategészségügyi szolgáltatásért.

Sokat tehetünk a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozásáért, hogy ha nem indokolt, nem visszük állategészségügyi intézménybe az állatot, hanem

házhoz hívjuk az orvost: itt könnyebben megoldható, hogy a gazda és az állatorvos közös zárt légtérbe ne kerüljön,

így a fertőzés veszélye a lehető legkisebbre csökkenjen. Ha állatunk állatkórházba kerül, célszerű lemondani látogatásáról. Ne lepődjünk meg azon, ha a műtét után az állat átadása a szokásoktól eltérően a váróban történik.

Egyet ne feledjünk: ha úgy érezzük, beteg az állatunk, és állatorvoshoz kell fordulnunk, minden esetben telefonon egyeztessünk, mi módon és mikorra vihetjük kezelésre az állatot, illetve mikor érkezik hozzánk az állatorvos. Legyünk pontosak: a megbeszélt időpontra teremtsünk olyan körülményeket, hogy a szükséges beavatkozás gyorsan, az emberek és az állatok egészségének minimális kockáztatása mellett történjen.

 

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fokhagymát a baromfiólba

A madártetűatka (Dermanyssus gallinae) az egyik legnagyobb problémája a baromfitartóknak és -tenyésztőknek az egész világon. Egy kutatás a közelmúltban kimutatta, hogy a baromfitáphoz adagolt fokhagyma hatásos lehet ellene.

Tüntetnek az élőállat-szállítás ellen

Eddy Wax, brit újságíró, a politico.eu mezőgazdasági és élelmiszeripari szabályozással foglalkozó újságírója tette közzé, hogy parlamenti képviselők és aktivisták az élő állatok szállítása ellen kampányolnak Brüsszelben, közvetlenül a húspiac mellett.

Állatvédelem és a gyermekek

A gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek állatvédelmi szemléletformálása, valamint felelős állattartással kapcsolatos ismereteinek szélesítése a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az AM Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója írt alá.

Madárinfluenza: óvatos könnyítések két megyében

A madárinfluenza járványhelyzet kedvező alakulásának eredményeként „óvatos könnyítéseket” engedélyezett az országos főállatorvos Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye korlátozás alatt nem álló területein. Az engedmény a víziszárnyasok technológiai mozgatását teszi lehetővé.

Mely élelmiszerekből lehet hiány jövőre? (I. rész)

2020 egy kihívásokkal teli évtizedet indított el. Az emberek élete komoly változáson ment keresztül egy globális világjárvány megjelenésével, és ezzel együtt bizonyos élelmiszerekből hiány is fellépett. Sajnos az élelmiszerhiány a világ számos országában folytatódott, és úgy tűnik, hogy a jövő évben sem lesz még vége…

Magán tejfeldolgozás és saját értékesítés

Nagy Péter édesanyja ragaszkodott a márkanévhez. A valaha tejtermeléssel is foglalkozó cég ma már csak tejet dolgoz fel, hogy a termékeket maga forgalmazza. A hosszúpályi székhelyű Hajdúsági-Tej Kft. Nagyné és Fiai Tej-Tejtermékek márkanév alatt gyárt és forgalmaz tejtermékeket.

Telivér-utánpótlás Dióspusztáról

A versenyistállókba szeptembertől folyamatosan érkeznek a másfél éves telivérek, akik a következő generációt képviselik jövőre a lóversenypályákon. A német, angol, francia és ír importok mellett meghatározó szerepet játszanak a magyar tenyésztésű lovak.

A tönk szélén a sertéstartók

Úgy tűnik, a sertéstartóknál – és más állattartóknál is – betelik a pohár. Sokan válaszút előtt állnak, folytassák-e, vagy inkább hagyjanak fel az állattartással? Többek közt ez derült ki a MOSZ sertéstenyésztő tagozatának legutóbbi ülésén, amiről már tudósítottunk.

Határidő változás a termeléshez kötött anyatehén tartás támogatásához szükséges adatszolgáltatási kötelezettségnél

A Nébih felhívja azon állattartók figyelmét, akik igénybe kívánják venni a 2021-es támogatási évre az anyatehéntartás támogatást, a szaporítási eseményeket legkésőbb 2021.december 31-ig be kell jelenteniük a Termékenyítési Rendszerbe (TER). Ehhez gyors és biztos megoldást jelent a Nébih által üzemeltetett webENAR felület használata.

Jól vették az akadályokat a pulykahús-termelők

A pulykahús-termelőket nemcsak a koronavírus-járvány miatt lecsökkent vendéglátóipari és szállodai fogyasztás, hanem az újra megjelent madárinfluenza is jelentős kihívás elé állította az idei évben. Ennek ellenére a termelés tudta tartani a lépést – az egy főre eső pulykahús-fogyasztásban Európa élvonalába tartozó – hazai fogyasztással.