Back to top

Nincs, aki leszedje, de ha lenne, akkor sem vennék meg

Ahogy már itt is számtalanszor szó esett róla, a járvány egyik legsúlyosabb járulékos hatása az agráriumban, hogy a határzár elvágja a dolgozni akaró idénymunkásokat a foglalkoztatóiktól. Komoly pácban van Németország spárgatermesztése, amely szinte kizárólag külföldi szedőkre épül, de ha le tudnák szedni, akkor az eladással lenne bajuk, hiszen nem tipikusan a spárgával kezdődik mostanában a lakosság bevásárlólistája…

Fotó: Dirk (Beeki®) Schumacher / Pixabay
Korábban sokféle verzióról volt szó, hogy milyen kivételekkel mehetnek be mégis az országba a mezőgazdasági idénymunkások, március 25-én megjelent rendeletében azonban a belügyminisztérium egyértelműen megtiltott mindenféle beutazást határozatlan időre. A gazdák egy része megpróbálja késleltetni a spárga szedésérettségét úgy, hogy a fekete-fehér takarófóliát a fehér, fényt visszaverő oldalával kifelé teríti a bakhátakra, mások a tervezettnél később kezdik majd felszedni és értékesíteni a sípokat, megint mások megpróbálnak annyit szedni és eladni, amennyi a rendelkezésre álló dolgozókkal megoldható. Mert akármilyen hideg is volt a múlt héten, a többszörös fóliatakarással ellátott ültetvényeken

már az sem fogja vissza a növények fejlődését, muszáj szedni.

Az ilyenkor megszokottnál lassabb ütemben indul tehát a spárgaellátás, azonban mindeközben ne feledkezzünk meg róla, hogy a keresletre is erősen rányomja a bélyegét a járványügyi helyzet, vagyis ha meglenne a kívánt számú idénymunkás, akkor sem valószínű, hogy el tudnák adni az összes megtermelt árut – mutatott rá az agárpiaci elemzéssel foglalkozó német AMI.

Fotó: Carsten Przygoda / Piaxabay
A 13. hét közepén a Németországban termesztett, 16-26 mm átmérőjű spárga kilóját nagyrészt 11 euró körüli áron adták a nagybani piacokon, vagyis mintegy 10%-kal olcsóbban, mint az előző héten,

de a kereslet elég sovány volt.

A háztartások kereslete is elmaradt a tavaly ilyenkori szinttől. Mindeközben pedig import spárgát alig több mint 7 eurós áron, a tavalyinál 10%-kal olcsóbban lehetett beszerezni. Az áruházláncok tele voltak spárgaakciókkal, a 13. héten tizennégy helyen bukkant fel a spárga az akciós kínálatban az AMI felmérése szerint, számol be róla a fruchthandel.de portál.

Kérdés, számítanak-e a jelenlegi helyzetben bármit az akciók a fogyasztói döntésekben, vetik fel a szakértők.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megfertőződtek az antwerpeni állatkert vízilovai

Koronavírusos az antwerpeni állatkert két vízilova. Az állatok jól vannak, csak az orruk folyik, jelenleg karanténban vannak - írja a BBC hírportálja.

A piac egy külön világ

A kertészkedést soha nem lehet, és nem is szabad abbahagyni – mondja Molnár Zoltán, aki Keszthelyen, a Balaton-part közelében termel csodálatos salátákat, paprikákat és paradicsomokat, és nemcsak családja számára, hanem vásárlóknak is. Utóbbiak többsége a tapolcai piacon veszi tőle a házi zöldségeket.

Spanyolország: kifelé is, befelé is több zöldség-gyümölcs utazott

A legfrissebb statisztika szerint Spanyolország az idén január és szeptember között 9,6 millió tonna friss zöldséget-gyümölcsöt exportált, ami 2,5 százalékos plusz az előző évihez képest. Az import nagyobb mértékben, 6,3 százalékkal nőtt, de még így is csak 2,6 millió tonnát tett ki.

Megállapodtak a miniszterek, cél a műanyagmentes zöldség-gyümölcs csomagolás

Németország tartományi agrárminiszterei egységes irányzatban állapodtak meg: a zöldség-gyümölcs kereskedelemben csökkenteni kell a csomagolási hulladékot, és amennyire csak technológiailag lehetséges, mellőzni kell a műanyagot.

5,7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom októberben

Októberben 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés üteme alig különbözik a szeptemberi 5,8 százalékostól.

25 éves a Granits Parts

A legnagyobb európai mezőgazdasági gépalkatrész-forgalmazó tulajdonosát és egyben alapítóját, a Fricke Internationalt közel 100 évvel ezelőtt, 1923-ban alapította Dietrich Fricke kovácsmester.

Egymillió fát ültetnek a városokban

A skóciai Glasgow-ban rendezték meg az ENSZ klímacsúcsot (COP26). A németországi faiskolai szövetség (BdB) az alkalom kapcsán országos vészhelyzeti programot írt ki, amelynek keretében egymillió városi fát ültetnek el országszerte.

Ahol a retek lett a fő kultúra

Rövid tenyészidejének köszönhetően a hónapos retket általában a fő kultúrák előtt vagy után vetik a kertészek. Kiss Péterék jászfényszarui kertészetében azonban fő növényként kezelik, a fűtetlen fóliákból és szabadföldről szinte egész évben ellátják vevőiket.

Elektromos kamiont állít forgalomba egy magyar cég az Aldinak

Az Aldi a magyarországi kiskereskedelmi cégek közül elsőként állít napi rendszeres forgalomba e-kamionokat a WIN Capital segítségével.

Későbbre halasztották

A Flormart kertészeti kiállítást minden évben megrendezik Olaszországban. A koronavírus-járvány nyomán kialakuló bizonytalanságok miatt a szervezők későbbre halasztották a vásárt.