0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fontos a repce tápanyag-utánpótlása a tavaszi vegetációs periódusban

A repce tavaszi fejtrágyázása több helyen már megtörtént, azonban sokan két részletben, osztott fejtrágyázást végeznek, a kiegyenlítettebb tápanyag-utánpótlás érdekében. Az intenzív repcetermesztésnek ma már szinte kihagyhatatlan eleme a lombtrágyázás is.

Ennek segítségével fokozhatjuk a repce fejlődését, erősíthetjük a negatív abiotikus tényezők ellen, jelen esetben a kedvezően meleg időjárást hirtelen felváltó hideggel szemben – írja a nak.hu.

A repce kiemelkedő tápanyag-reakcióval rendelkező növény. A termesztés során felhasznált tápanyagokat jelentős termés és olajtartalom növekedéssel hálálja meg.

Az egyes tápelem hiányok más- és más tüneteket produkálnak. Nem árt, ha ezeket ismerjük és célzottan lépünk fel ellenük:

  • A nitrogéntápanyag hiánya fejletlen állományt és az idős levelektől kezdődő sárgulást eredményez. Ennek okán csökken az asszimiláció, az elágazások száma, lassú lesz a becőnövekedése, ami termés kiesést okoz. Megelőzhető a tavaszi nitrogéntartalmú szilárd vagy folyékony műtrágya kijuttatásával.
  • A foszforhiány-tünetek a levélszélektől induló kékes, vöröses elszíneződésben mutatkozik meg, illetve elvékonyodik a levél. A foszforhiány gyenge gyökeresedést eredményez, valamint zavart virágzást és kötődést okoz, továbbá lassul a becők növekedése, ami terméscsökkenéshez vezet. Fontos, hogy már az alaptrágyázáskor használjunk foszfortartalmú műtrágyákat, illetve a tavaszi lombtrágyázáskor is pótolhatjuk, ha az alaptrágyázás ellenére is fellép a hiány.
  • A káliumhiány miatt a növényünk jelentősen visszamarad a fejlődésben, ami termésdepressziót okoz. Az idősebb levelek szélén jelennek meg a klorotikus foltok, amit nekrózis vált fel, míg a fiatal levelek általában kékes-zöld színűek lesznek. Fontos az alaptrágyázás során a kálium típusú műtrágyák felhasználása, esetleg tavaszi lombtrágyázás során a hiánytünetek kialakulásakor ennek pótlása.
  • A bórhiány tüneteit láthatjuk, ha üreges a gyökérzet és rothadás alakul ki, ami miatt az alsó szárrész is megfeketedhet. A következménye lehet a zavart virágzás, hajtáscsúcs elhalás, továbbá a terméscsökkenés és minőségromlás is. Fontos, hogy a lombtrágyázás során a mikroelemeket tartalmazó szilárd vagy folyékony műtrágya, lombtrágya tartalmazzon bórt, amely javítja a minőséget is.
  • A kén szerepe is meghatározó a harmonikus növénytáplálásban, hiánya esetén a fiatal levelektől kezdődően a növény sárgul, törékennyé válik és felfelé csavarodnak a levelek, továbbá fakó lesz a virágzat színe. A kénhiány következtében az asszimilációs felület és a virágok száma, illetve a termés is csökkenhet, valamint a minőség is romlik. Kéntartalmú műtrágyák fejtrágyázás során történő kijuttatásával, vagy lombtrágya alkalmazásával pótolhatjuk a növényünk számára a hiányzó tápelemet.
  • A magnéziumhiány során a levélérközök sárgulása látható, márványosodik a levél, súlyosabb tünet esetén kifehéredés is látható. Jelentősen csökkenhet az asszimilációs felület, levélhullást is előidézhet. Jelentősen csökken a termés és romlik az áru minősége.
  • A kalciumhiány hatására hajtáscsúcs elhalás és hervadás következhet be, továbbá a levelek barnulni kezdenek. A repcének gátolt lesz a növekedése és terméscsökkenés alakul ki. Gyors felszívódású kalcium-lombtrágya segíthet a betegség elkerülésében.

Fokozottan tápanyagigényes növények közé sorolható az őszi káposztarepce, így a tavaszi vegetációs periódusban kiemelt szerep jut a könnyen felvehető tápanyagoknak. Meghatározó ilyenkor a nitrogén és a foszfor, de a kellő kálium a mezo- és mikroelempótlásról sem szabad megfeledkeznünk.

Forrás: nak.hu