0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Engedné az idénymunkások utazását az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság hét eleji állásfoglalása szerint meg kell oldani a mezőgazdasági idénymunkások utazását és munkavállalását a gazdaságok zökkenőmentes működése érdekében.

Az Európai Bizottság szerint, a nagy gazdasági jelentőségű munkavállalók számára lehetővé kell tenni, hogy szabadon utazhassanak az Unión belül. Ez vonatkozik a mezőgazdasági idénymunkásokra is. A Bizottság hétfőn tette közzé az irányelveket.

Az ajánlás célja, hogy megkönnyítse az európai határokon naponta átkelő 1,5 millió munkavállaló életét, hangsúlyozta Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke .

Az Európai Bizottság javaslata szerint a tagállamoknak lehetővé kell tenniük a koronavírus járvány negatív hatásai miatt nehéz helyzetbe jutott ágazatokban, így a mezőgazdaságban is, az uniós munkavállalók szabad utazását, hogy fenntarthassák az élelmiszer-előállítás és ellátás folyamatosságát.

Az iránymutatás szerint rendszerszinten fontos az egészségügyi és élelmiszeripari, valamint a szolgáltatások más alapvető területein dolgozó személyzet, például a gyermek- és idősgondozás. Ezeknek a munkavállalóknak meg kell könnyíteni a határátlépést, még a tranzit országokon keresztül is.

Az EU azt ajánlja, hogy a tagállamoknak a mezőgazdasági idénymunkásokkal kapcsolatban, hogy cseréljenek információt az igényeikről, és vezessenek be részletes protokollokat a zökkenőmentes határátlépéshez.

Ebben a helyzetben az Európai Bizottság csak kérheti a tagállamokat, hogy viselkedjenek racionálisan, amit az elmúlt hetekben már többször megtettek, ezért gyakorlati útmutatót adott ki a kamionoknak elsőbbséget biztosító zöld sávokról és ajánlást a határigazgatáshoz.

Amennyiben szezonális mezőgazdasági dolgozókra van szükség a fontos ültetési, gondozási és betakarítási munkákhoz, a tagállamoknak ugyanúgy kell kezelni őket, mint a rendszerszintű, azaz a nagy gazdasági jelentőségű munkavállalókat, és tájékoztatniuk kell a munkaadókat, hogy biztosítsák a megfelelő egészségvédelmet.

Az Európai Bizottság szerint érthető, hogy a tagállamok bevezették a belső határokon történő ellenőrzést a koronavírus terjedésének korlátozása érdekében, de fontos, hogy a munkavállalók kötelező karantén nélkül érjék el rendeltetési helyüket.

„A munkájuk mindannyiunk számára fontos, hogy túljussunk a válságon” – mondta Von der Leyen.  Rámutatott arra is, fontos, hogy ezek a munkavállalók késés nélkül eljussanak a munkába, mégpedig úgy, hogy közben ne terjesszék a vírust, márpedig a több órás várakozás a határokon komoly veszélyforrást jelent.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu