0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kétmilliárd forintos pályázati lehetőség a hazai sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter kiemelte, az új, „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” elnevezésű felhívás célja a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenési kockázatának csökkentése, különböző technológiai alkalmazások beszerzésének és kiépítésének támogatásával.

Ennek keretében támogathatók például a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó beruházások, valamint építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzései is.

Hangsúlyozta: a felhívás kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, valamint kollektív beruházás esetén termelői csoportok, termelői szervezetek, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint szociális szövetkezetek lehetnek.

A 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően az egyes egyéni és kollektív beruházások is maximum 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, a regionális besorolástól függően 40-50 százalékos támogatási intenzitás mellett. 

A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak – tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István kifejtette: a Vidékfejlesztési Program pályázatára 2020. április 27. napjától 2022. április 26. napjáig nyújthatók be a támogatási kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon. Az első értékelési szakasz 2020. május 11. napjáig tart. Az egyes értékelési határnapokig benyújtott projektek elbírálása együttesen történik.

A felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon tájékozódhatnak.

Forrás: AM Sajtóiroda