Back to top

A koronavírus nehéz helyzetbe hozza a szőlő- és borágazatot

A koronavírus járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet érzékenyen érintette a magyar szőlőtermelőket és borászatokat. A válsághelyzettel kapcsolatban – a Tagság visszajelzései alapján – többféle intézkedést is hozott a HNT Elnöksége, és napi kapcsolatban áll az AM Mezőgazdaságért és Vidékfejlesztésért felelős Államtitkárságával, valamint az Operatív Törzs agrárügyekért felelős vezetőségével.

Március 19-én – a tagság visszajelzése alapján – levelet küldtek Dr. Feldman Zsolt államtitkár úrnak, melyben leírták, a piaci problémák miatt a szőlőtermelők és borászatok bevételei csökkentek illetve ellehetetlenültek.

A területalapú, zöldítés és AKG támogatások kifizetésének elhúzódása gátolja a szőlőtermelés megindítását. A szőlőtermelők számára rendkívül fontos a stabilitás megteremtése, hiszen ültetvény kultúrában kiadás csökkentésre gyakorlatilag nincs lehetőség.

A HORECA szektor és a borturizmus szinte teljesen megszűnt, ugyanakkor az áruházláncok logisztikai központjaiban megfigyelhető beszállítási problémák miatt a bor nem jut el a fogyasztókhoz. Az export piacokon szállítási és rendelési problémák figyelhetők meg a nemzeti korlátozások miatt.

A termelés biztonsága beszállítói oldaláról is veszélybe került. A borászati segédanyagokat, növényvédőszereket jellemzően nem magyar gyárakban állítják elő. A szerkezetátalakítási támogatásokhoz felhasznált oltványok és támrendszerek egy része importból kerül beszerzésre, ami miatt a szerkezetátalakítási támogatások megvalósítása kerül veszélybe.

A Vidékfejlesztési Program és Nemzeti Boríték borászati beruházásai szintén akadoznak, hiszen a felhasznált gépek és berendezések alapvetően olasz, francia és spanyol importból valósulnak meg.

A palackozáshoz szükséges borospalackok, zárókapszulák beszállítása az olaszországi rendkívüli helyzet miatt egyre jobban akadozik.

Fotó: viniczai

A HNT a szőlőtermelők és borászatok termelésbiztonságát növelő intézkedések bevezetését kérte a Kormánytól. Így a vendéglátóiparhoz hasonlóan a szőlő- és bortermelők is mentesüljenek a munkáltatói járulékfizetés alól a válsághelyzet alatti időszakban. Javasolják a szőlőtermelők és borászatok részére 0% THM szabad felhasználású forgóeszközhitel bevezetését. Kérik, hogy a kormányzat hozza meg azokat a szükséges döntéseket, amelyekkel a még vizsgálat alatt álló pl.: területalapú-, AKG, gázolaj jövedéki adó visszatérítési támogatásokat gyorsított eljárásban fizessék ki a termelők részére.

A beruházási támogatások elszámolásánál biztosítsanak további közbelső elszámolási lehetőségeket, hogy a beruházási támogatások támogatási összegét minél előbb megkapják a termelők.

Az Államkincstári kifizetések felgyorsítása szintén javítja a szőlőtermelők és borászatok likviditási helyzetét, hiszen korábban befektett saját pénzforrásaikhoz jutnának hozzá.

Javasolták a Nemzeti Boríték szerkezetátalakítási támogatásának határidőkre és módosításra, valamint elszámoláshoz kötődő szabályainak felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a termelőknél ne jelenjen meg forrásvesztés. A HNT javasolta továbbá annak bevezetését, hogy a 2020. januárban befogadott egyéni terv kérelmek elbírálását gyorsítsa fel az Államkincstár, és biztosítson előleg kifizetési lehetőséget oly módon, hogy ahhoz szakmai garanciák és ne bankgarancia kapcsolódjon.

Szakmapolitikai, kínálati oldalra vonatkozó javaslatukban szerepel azoknak a döntéseknek a meghozatala, amelyekkel a kínálati oldal mérsékelhető a hazai piacon. A nemzetközi árak várható csökkenése miatt a szakmai szervezet javasolja, hogy mind a folyó-, mind a palackos borok importját korlátozzák.

A kínálat csökkentése és a borászatok forgóeszköz állományának növelése érdekében javasolják a krízislepárlási támogatás újbóli bevezetését. Az ismert görög példa alapján a borászati felesleg alapanyagot biztosíthat a koronavírus elleni védekezéshez. Éppen ezért javasolták, hogy az Európai Bizottság engedje a Nemzeti Borítékot felhasználni krízislepárlásra.

A HNT Elnökségének meglátása szerint a zöldszüret támogatása csak a legvégső megoldás lehet.

Szakmapolitikai, keresleti oldalról kérik, hogy a Kormány indítson külön költségvetéssel rendelkező állami bormarketing programot az AMC-n keresztül a HNT-vel közösen. A kereslet növelése érdekében megerősítették azon korábbi előterjesztésünket, miszerint a reprezentációs adó, valamint a zéró tolerancia eltörlése jelentős fogyasztás ösztönzést jelenthet ágazat számára különösen a válsághelyzet elmúlását követő időszakban. Továbbá szükséges lenne a bor áfájának csökkentése, amely szintén hozzájárulhat a gazdaság tisztulása mellett a kereslet növekedéséhez.

A HNT Elnöksége 2020. március 25-én rendkívüli ülést tartott, melybe bekapcsolódott dr. Feldman Zsolt államtitkár úr is. Tájékoztatása alapján az Agrárminisztérium dolgozik a HNT kéréseinek végrehajtásán, melyre a horizontális és ágazatspecifikus döntések egyaránt választ jelentenek.

Horizontális döntések és tervek:

Az agrár forgóeszköz hitel egy termelő által igényelhető maximális hitelkeretét (kamat: 0,5%) 100 millió Ft-ról 200 millió Ft-ra kívánják emelni. Ez a kereskedelmi bankokon keresztül érhető el;

A területalapú, AKG kifizetéseket és beruházási támogatásokat felgyorsították. A VP-re tett javaslatokat központilag kívánják kezelni. A Kormány tervezi a munkáltatói terhek felfüggesztésének kiterjesztését más ágazatokra. Az AM előterjesztésében a szőlőtermelők és borászok a kedvezményezettek között szerepelnek.

Ágazatspecifikus döntések és tervek:

Fotó: viniczai
A HNT kérésére folyamatban van a szerkezetátalakítási támogatásról szóló rendelet módosítása. A kapott információk alapján az egyéni tervek korlátozás nélkül módosíthatók lesznek, a kifizetési kérelmeket 3+1 évig lehet benyújtani így aki nem tudja önhibáján kívül megvalósítani az idénre vállalt beruházását, ezekkel a módosításokkal tudják azt végrehajtani.

Az AM kezdeményezte az Európai Bizottságnál a krízislepárlás EU forrásból történő támogatását.

Ezzel kapcsolatban a HNT jelezte, hogy a Pálinka Nemzeti Tanáccsal vizsgálják annak lehetőségét, hogy a kereskedelmi főzdék és bérfőzdék hogyan tudnának bekapcsolódni az intézkedésbe.

Továbbá a keddi napon jelezte a Titkárság az AM Operatív Csoportja részére a termelői borkimérések szabályozásának problémáját, hiszen a jegyzőségek eltérően értékelik azok nyitvatartási időszakát, illetve a külföldi kamionosok 24 órás Magyarországi korlátozását, hiszen nyugat-keleti szállítási viszonylatban ez nehezen megvalósítható,

Titkárság továbbá jelezte az AM Vidékfejlesztési Államtitkárságának a borászati beruházások napelem engedélyeztetési és üzembe vételi problémáját.

Forrás: 
HNT

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Természet és közjólét harmóniája

A Gerecse-hegység déli és nyugati, illetve a Vértes északi területein, tizenöt település határában, mintegy 11 400 hektáron kezeli az állami erdőket a Gerecsei Erdészeti Igazgatóság. Tevékenysége gerincét a természetközeli erdőgazdálkodás több pilléren nyugvó szemlélete határozza meg.

Szárnyalnak a gabonaárak, a piac érzékenyen reagál

A búza ára 281 euróra emelkedett tonnánként az európai határidős piacon a hétfői kereskedésben, ami 8,50 euróval több, mint pénteken. Milyen hatások érik a gabonapiacot?

A magyar gazdaságfejlesztés hat éve a Vajdaságban

Legutóbbi, tavalyi tudósításomat követően tartották a vajdasági magyar gazdaságfejlesztési program első hat évének összefoglaló értékelését Szabadkán.

Vince-nap Reziben

A beavatottak szerint a borászoknak 17 javasolt ünnepük van az évben, ebből a legelső Szent Vince-napja. Ilyenkor a gazdák izgatottan várják, a külső jelekből milyen időjárásra következtethetnek: ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince.

Az árstop mellett nagy emelésre készülnek a kiskereskedők

A hatósági ár helyett három más tényezőt tart hatékonynak az infláció megfékezésére a Portfolio munkatársa.

Pezsgőfogyasztási szokásaink

A pezsgő a világon mindenhol ugyanazt jelenti: az eleganciát, a kifinomultságot, a különlegességet – így az ünnepek, a születésnapok, az esküvők és a családi események állandó szereplője. Hagyományos – étkezések utáni, vagy tósztokat kísérő – fogyasztási módja mellett egyre gyakrabban isszuk aperitifként és használjuk koktélok alapanyagaként.

Ismét keserű évet zárt a mézpiac, most a magas árak sem segítenek

A gyenge tavalyi termés után kevés a méz a belpiacon, de nem csak a kínálat alacsony, a magas árak miatt a belföldi mézcsomagolók és a külföldi vevők sem jelentkeznek kereslettel - írja szerdai számában a Világgazdaság.

Nem csak az agráriumban hasítanak a beruházások

A nagyobb vállalkozások csaknem fele hajtott végre jelentősebb, legalább 10 millió forint értékű beruházást az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokat vizsgáló kutatásából. A felmérés alapján a beruházási kedv továbbra is magas, a megkérdezett vállalkozások több mint egynegyede tervez további beruházást a következő egy év során.

Somliget, egy régi gyümölcsünk reneszánsza

Tóth Péterék Zselicben található gyümölcsültetvénye rendhagyó hazánkban, hiszen azt somok alkotják. A fák terméséből lekvárt készítenek, és azt szeretnék, hogy minél többen megismerjék ezt a gyógyhatással rendelkező különleges gyümölcsöt, saját webshopjuk kínálatán keresztül pedig a termesztőket is.

Nehéz beruházási döntést hozni

Bőséges beruházási források állnak rendelkezésre a mezőgazdasági vállalkozások fejlesztésére, a koronavírus-járvány miatt azonban megdrágult az igénybevételük. Az építőanyagok és az energia árának megugrása pedig kockázatossá teszi a beruházást.