Back to top

Mégis utazhatnak idénymunkások Németországba, ezekkel a feltételekkel

Április és május folyamán 40-40 ezren léphetnek be az országba, csak repülővel érkezhetnek, és szigorú egészségügyi ellenőrzés után azonnal munkába állhatnak ugyan, de a többi dolgozótól elszigetelve kell őket elszállásolni és két hétig nem hagyhatják el a telephelyet.

Fotó: Tömpe Anna
Április 2-án jelentette be Julia Klöckner szövetségi agrárminiszter és Horst Seehofer belügyminiszter, hogy kidolgozták, miként lehet összeegyeztetni a szigorú járványvédelmi intézkedéseket és a mezőgazdaság – főként a zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdaságok – egyre súlyosabb munkaerőhiányának enyhítését. (Előzmény: március 25-én a belügyminisztérium kategorikusan megtiltott minden ilyen célú beutazást Németországba.)

Az április 2-án kihirdetett intézkedések lényegét nyolc pontban foglalta össze a két minisztérium:

• Április és május folyamán 40-40 ezer idénymunkás számára teszik lehetővé a beutazást.

A munkaadóknak kell jelezniük, hogy igényt tartanak idénymunkásokra,

és igazolniuk kell, hogy képesek megfelelni a szigorú higiéniai előírásoknak.

• Emellett az ágazatnak 10 000 munka nélkül maradt belföldi állampolgár foglalkoztatására is törekednie kell.

• Az idénymunkások kizárólag repülővel érkezhetnek (hogy ne buszozzanak órákat Európán keresztül, növelve a megfertőződés kockázatát), a gazdaszövetségek és a rendőrség közösen határozza meg, melyik repülőtereket használhatják erre a célra. Meg kell oldani, hogy az érkező kontingensek, illetve azok kapcsolati hálója bármikor visszakövethető legyen a koronavírus tekintetében. A repülőtérről a munkaadóknak kell elszállítaniuk a dolgozókat, egyéni utazás nem megengedett.

• Érkezés után kötelező a vonatkozó standardoknak megfelelő szigorú, egészségügyi szakemberek által elvégzett vizsgálat. Az eredményeket az illetékes egészségügyi hatóságnak meg kell küldeni.

• Az újonnan érkezetteket az első 14 napban szigorúan el kell különíteni a már ott tartózkodó dolgozóktól, és

nem szabad elhagyniuk a telephelyet (gyakorlatilag úgy kell kivitelezni a karantént, hogy közben azért dolgozhatnak).

A dolgozókat kis csoportokban, öt-tízesével, maximum húszasával kell foglalkoztatni, és a csoportok soha nem keveredhetnek.

• Munka közben kötelező betartani a védőtávolságot, vagy ha ez megoldhatatlan, akkor maszk és kesztyű használata kötelező.

• A szállásokat maximum fél kapacitásra szabad feltölteni (kivéve családok elszállásolása esetén).

• Koronavírus-gyanú esetén azonnal izolálni kell az érintett személyt és az egész csapatát, orvost kell hívni, és kötelező az egész csapatot tesztelni.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Biztos, hogy az erdőbe valók?

Az utóbbi másfél évtizedben igen népszerűvé váltak a motoros technikai sportok hazánkban. Olyannyira, hogy gyakorlásuk már a védett és a fokozottan védett területekre is kiterjedt. Veszélyezteti az élővilágot, és mind nagyobb gondot okoz a természet értékeit tiszteletben tartó, megóvni óhajtó csoportok, mint a gyalogtúrázók, a vadgazdálkodók és az erdészek számára.

Az Auchan átlagosan 5,6 százalékkal emeli az áruházi dolgozók alapbérét

Az Auchan Retail Magyarországnál a nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től - tájékoztatta a vállalat szerdán az MTI-t.

Folyamatos fejlődés a hagyományok megtartásával

A szabadszállási Róna Mezőgazdasági Szövetkezet egyedi az országban, hiszen már csak náluk működik háztáji rendszerű integráció. A 244 tagú szövetkezetben folyamatosan fejlesztenek pályázati támogatással és önerőből is, hogy alkalmazkodni tudjanak a piaci kihívásokhoz. Jelenleg hagymatároló építésére adtak be támogatási kérelmet a kertészeti korszerűsítési felhívás keretében.

Lehet, hogy a háziállatokat is be kell oltani a Covid-19 megfékezéséhez

A jövőben szükség lehet a háziállatok oltására a Covid-19 ellen a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. A fertőzött állatok leölése helyett az oltást kellene választani.

Komoly korlátozást vezetett be Szerbia a borimportra

Szerbia új intézkedéseket jelentett be, melyeknek célja a külföldi borok kereskedelmének korlátozása. A szabályozással az importőrök által szállított borok mennyiségét kívánják szabályozni.

A chips kivételével szűkült a burgonyatermékek piaca

Amikor a burgonyapiac felkészült a 2020-as évre, még senki sem gondolta, hogy egy világjárvány, illetve az ahhoz kapcsolódó intézkedések teljesen átírják a kereskedelmi terveket. A Kertészet és Szőlészet 4. számában Szabó Kristóf részletezi ennek hatásait a német és lengyel feldolgozásra és felvillantja a brexit hatásait. Most az is kiderül, mi újság például a belga, holland és az amerikai piacon.

Mikrozöldek különleges csomagolásban

A dán Grow Up FARM cég teljesen új terméket dob piacra Eat-Grow-Repeat néven. A borsó-mikrozöld különlegessége valójában a csomagolás, amelynek alja csírázta­tótál­caként funkcionál, miután a zacskó felső részét eltávolították. Ha a tálcát világos helyre, például ablakpárkányra helyezik és locsolják, újranőnek a zsenge mikrozöldek.

Áll a bál Indiában, a tiltakozó farmerek áttörték a rendőrségi barikádokat

Áttörték kedden a rendőrség úttorlaszait az indiai főváros mellett hónapok óta tiltakozó farmerek, nem sokkal a nemzeti ünnep alkalmából Újdelhiben tartandó katonai parádé előtt. A rendőrség az oszlatáshoz könnygázt is bevetett.

Kutyajóléti válságtól tartanak a britek

A járványidőszakban, a négy fal közt elmélkedve rengetegen döntenek úgy az Egyesült Királyságban, hogy itt az ideje, hogy beszerezzenek maguknak egy négylábú társat. A lelkesedés azonban gyakran hamar elillan, így egyre másra kerülnek utcára a jobb sorsra érdemes kutyák. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa.

A németországi politikai erők kedvenc csatamezeje lett az agrárpolitika

Az agrárpolitika az egyik kedvenc csatamezeje a németországi választásokon ringbe szálló politikai erőknek, és az agrarheute.com portál véleménycikkének szerzője szerint ezzel a gazdák a legkevésbé sem járnak jól.