Back to top

A húsellátás biztosított

A hirtelen felvásárlás miatt kialakult átmeneti tőkehúshiány kezelésére a logisztikai rendszerek képtelenek voltak, de mostanra sikerült stabilizálni a tőkehúsellátást és -beszállítást. Éder Tamást, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökét kérdeztük a hazai "húshelyzetről".

– Akadhatnak-e olyan tőkehúsok és húsfélék, amelyek nehezebben elérhetők a boltokban? – kérdeztük Éder Tamást, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnökét, aki egyben Magyarország legnagyobb élelmiszer-gazdasági holdingja, a Bonafarm-csoport vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója.

– A két legjelentősebb felvásárlási láz a koronavírus magyarországi megjelenéséhez kapcsolódik: a járvány elleni kormányzati intézkedések bejelentésére, illetve a tanintézmények átmeneti bezárására vonatkozó rendelet kihirdetésére datálhatók. Mindkét esetben csak néhány napról beszélhetünk, ilyenkor sok helyen előfordult, hogy sertés- és baromfihús nem volt kapható – mondja Éder Tamás.

Ezen a néhány napon a karácsonyi vagy a húsvéti forgalmat is 25 százalékkal meghaladta a kereslet, amire sem a vágóhidak, sem a kiskereskedelem, sem a beszállítók és a logisztikai hálózat nem volt felkészülve, ezért fordult elő átmeneti hiány tőkehúsból a boltokban.

Ugyanakkor vannak olyan kis- és nagykereskedelmi láncok, amelyek eddig többnyire importáruval töltötték fel a polcaikat. Most az uniós határzárak miatt a tagállamok közötti áruforgalom akadozása lelassítja az importot.

– Azt tapasztaljuk, hogy minden egyes forgalmat célzó intézkedés egy darabig akadályozza a szállítás gördülékenységét: a jogszabályok félreértelmezése vagy szigorú betartása miatt torlódások alakulnak ki a határátkelő helyeken. Tehát előfordulnak jelentős csúszások, de egyelőre nem tudok olyan súlyos vagy tartós problémáról, ami a húságazatot érintené – fogalmazott Éder Tamás. Hozzátette, hogy szállítási nehézségek miatt több kereskedelmi láncnak is át kellett állnia importtermékekről hazaira.

– Azok a kiskereskedők, akik jelentős mennyiségű húst importáltak, az elmúlt néhány hétben nagyobb problémákkal szembesültek a külkereskedelmi forgalom akadozása miatt. Emiatt a felvásárlási láz alatt sokkal lassabban tudták feltölteni a polcaikat. Amint a szállítmányozás és a külkereskedelem visszatér a normális kerékvágásba – bár véleményem szerint már nem térhet vissza, csak az új szabályoknak megfelelő rendszerben tud fennakadások nélkül működni –, már nem kell attól tartania az importáruval foglalkozó kereskedelmi láncoknak, hogy ne tudnának megfelelő mennyiségű terméket biztosítani a vásárlóiknak.

Éder Tamás bízik benne, hogy a húsipar szempontjából fontos forgalmi időszaknak számító húsvéti ünnepekre sok magyar hústerméket vásárolnak.

A cégek már bőven a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése előtt a húsvéti bevásárlásra készültek.

A füstölt húsok keresletének megugrása miatt ilyenkor jóval korábban megkezdik a gyártást, elvégre egyes termékek több hónap alatt készülnek el. Húsvét előtt rendszerint 6-7 ezer tonna húsvéti füstölthús-készítmény kerül a piacra, és a szokásosnál több jó minőségű termék közül lehet válogatni.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Változott a fogyasztói magatartás

A magyar zöldség-gyümölcs árakat a globális hatások mellett az idényjelleg és az időjárás is erősen befolyásolja. A kereskedelmi láncok törekednek arra, hogy minél több magyar eredetű terméket kínáljanak és kiegyenlített legyen a forgalom, derült ki a körkérdésünkre adott válaszokból.

Módosult a „148-as” rendelet

Tavaly augusztusban merült ki az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott, az állattartó ágazatokat segítő támogatási keret. A „148-asként” ismert jogszabályt év végén, decemberben módosította a szaktárca az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése érdekében, így idén január 1-jétől, megújult tartalommal, újra elérhető a támogatás.

Még mielőtt feledésbe merülne

Egy sor olyan zöldséget ismerünk mi is, amelyek nélkül egy generációval korábban még elképzelhetetlen volt a téli étrend, most pedig az adja a folyamatos témát az ágazatnak, hogy miként lehetne a forgalom visszaesését megállítani. Nyugat-Európa tradicionális téli zöldsége, a halványított cikória is ezzel küzd, a Belgiumban másodszor megrendezett cikóriahét fogyasztásélénkítő hatása azonban úgy tűnik, meggyőző.

3 év kihagyás után újra megjelent Görögországban az ASP

Idén eddig már 15 európai országban igazolták az afrikai sertéspestis jelenlétét a vaddisznó-populációban. 2020 áprilisa óta először mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASF) vírusát Görögországban.

Kevesebbet vásároltunk decemberben

Tavaly decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,8, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Még nem tért teljesen magához a sörpiac a pandémia után

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között - az előző évek tendenciáját folytatva - tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

Esnek a globális élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint januárban az átfogó árindex 131,2 pont lett, ami 1,1 pont (0,8 százalék) csökkenés decemberhez képest. Ez volt a 10. egymást követő havi csökkenés.

Német–francia együttműködés

Az Élysée-szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából megtartott francia–német miniszteri tanácskozáson Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter és francia kollégája, Marc Fesneau szoros együttműködésről állapodtak meg a kulcsfontosságú európai agrárpolitikai projektek során.

Zabital tejkosztümben

„shhh…This Is Not M*lk” felirattal forgalmaz és reklámoz egy 3,5 százalékos zsírtartalmú zabitalt a Danone. Látszólag nem is sért ezzel jogszabályt, hiszen az elnevezésben és a reklám­szlogenben nem szerepel a tej szó. Ennek ellenére mégis megkérdőjelezhetőnek tűnik a szlogen, mert egy szót látványosan kiemelnek benne – azt, hogy MILK.

A türelem orchideát terem

Csak nagyon kevesen vállalkoznak orchidea termesztésére üzemi körülmények között, mégis a tordasi Botta Kertészet egy különleges szépségnek, a cymbídium orchidea (csónakorchidea) termesztésére szakosodott. A családi kertészet az orchideát vágottvirágként és cserepes dísznövényként is értékesíti, évről évre igyekeznek gazdag szín- és fajtaválasztékkal kielégíteni a piaci igényeket.