Back to top

Nagy István: nem kell aggódnunk az ország kenyere miatt

Nagy István agrárminiszter meglátogatta a Gyermelyi Zrt. üzemét, amely szavai szerint példaértékű, fegyelmezett munkáról tett tanúbizonyságot. A száraztészta iránti megnövekedett igényt ugyanis a legnagyobb mértékben ki tudja szolgálni a vállalat.

A tárcavezető a Gyermelyi Zrt. üzemében tett látogatásakor elmondta: a liszt az alapellátásunk egyik kulcseleme, az pedig stratégiai kérdés, hogy megfelelő minőségben és mennyiségben álljon rendelkezésünkre az ebből készült kenyér.

"Jó látni, hogy a kétszeresen megnövekedett igényt is zökkenőmentesen tudta teljesíteni a vállalat. Arról győződtem meg, hogy az ellátás a következő időkre nézve is biztosított; az ország kenyere felől nem kell aggódnunk" - magyarázta Nagy István

Tóth Béla, a cég elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, "bődületes mennyiségű" tésztát szállítottak ki az elmúlt hónapban: a szokásosnak több mint dupláját, 7 ezer tonnát. Mindez egyértelműsíti, hogy nemcsak a hazai, hanem az exportpiacok igényeit is kit tudják elégíteni. 

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
facebook.com/nagyistvan.movar

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Török paradicsom Hollandiában

Az energiaárak emelkedésével sok európai kertészet felhagyott a paradicsomtermesztéssel. Ennek ellenére az európai országok paradicsom iránti kereslete nem nőtt akkora mértékben, mint ahogy azt a török zöldségkereskedők remélték.

Kína szójababimportja 2030-ra várhatóan lecsökken

Egy új Rabobank-jelentés előrejelzése szerint Kína szójababimportja a következő években lelassul, és végül 2030-ig csökkenni is fog. Ennek az az oka, hogy lelassul az ország állattenyésztésének a növekedése, folyamatosan javulnak a gazdálkodási gyakorlatok, és ami még fontosabb, országszerte elterjed az alacsony szójatartalmú takarmányok alkalmazása.

Az előttünk álló időszaknak mindenki a nyertese lehet

Erősek, intelligensek és gyönyörűek – így jellemezte a 41. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállításon bemutatott gépeket dr. Szabó István, a MATE oktatási és nemzetközi rektorhelyettese, az AGROmash-nagydíj zsűrielnöke. A minden eddiginél színesebb és impozánsabb agrárrendezvényen közel háromszáz kiállító és számos program várja az érdeklődőket január 25-től 28-ig.

Hogyan készül Magyarország első számú hungarikuma?

Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője, mondhatnánk, azért húzott le nyolc kupica pálinkát Szőllősi Kristóf magán-pálinkafőző kisüzemében, hogy védekezzen a téli hideg ellen, de ez elég ingatag érv annak tekintetében, hogy télnek nyoma sincs.

Ha lapos hasra vágyunk, ezeket a reggeli ételeket kell száműznünk…

Sokszor mondják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése. Akár igaz ez a mondás, akár nem, tagadhatatlan, hogy a nap indítása mindenképpen fontos az egészség szempontjából - különösen, ha arról van szó, hogy milyen ételeket juttatunk a szervezetünkbe.

Agrár-csúcstalálkozó Berlinben

A hétvégén tartották a berlini Zöld Hét keretében az agrár-élelmezési világfórumot, melyet sokan azonosítanak annak csúcsrendezvényével, az utolsó napi agrárminiszter-találkozóval. Az idén az élelmiszerláncok szükségszerű átalakítása köré szerveződött a fórum.

Uniós élelmiszerlánc-biztonsági riasztások: baromfitermékekkel, zöldségekkel és gyümölcsökkel volt a legtöbb gond

Mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni idén az EU-s riasztási rendszer adatai alapján. A hazánkat érintő ügyek elsősorban baromfihúshoz és abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, fűszerekhez, valamint étrend-kiegészítőkhöz kapcsolódtak.

Harmadik lett a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén

Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.

Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a kis hentesüzletek

A mikrovállalkozásként működő hentesboltok támogatásával sikerülhet megőrizni és minőségileg magasabb színvonalon hozzáférhetőbbé tenni ezeket az üzleteket - közölte dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

A nem állami laboratóriumok éves tevékenységének bevallási határidejéig már csak pár nap van hátra

Január 31-e a végső időpont a nem állami laboratóriumok számára, hogy beküldjék az éves tevékenységükről szóló jelentésüket a Nébih részére. Mindez egyaránt vonatkozik az üzemi-, illetve a szolgáltató laboratóriumokra is.