0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Módosultak az egyszerű programok keretében igénybe vehető támogatás feltételei

A Kincstár módosította a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekhez az egyszerű programok keretében igénybe vehető támogatás feltételeiről és a kérelembenyújtáshoz rendszeresített nyomtatványokról szóló 13/2018. (III. 9.) számú kincstári közleményt.

A nak.hu tájékoztatása szerint a módosítás lényege, hogy a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági termékekre vonatkozó tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedésekről szóló 1144/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 2015/1831/EU bizottsági végrehajtási rendeletben, továbbá az egyszerű programok (vagyis egy tagország által benyújtott kedvezményezett(ek) esetében) az Európai Bizottság által rendszeresített szerződés (támogatási megállapodás) mintában foglaltak alapján, szükségessé vált az időközi és az egyenleg kifizetés iránti kérelmeknél alkalmazandó forint/euró átváltási árfolyam meghatározása.

A támogatás igénybevételéhez a pénzügyi kimutatásokat euróban, valamint forintban is el kell készíteni. Az eurótól eltérő pénznemben elszámolni kívánt költségeket az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelethez tartozó 907/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet 11. cikk (1) bekezdése alapján kell euróra átváltani. Az árfolyam meghatározó ügyleti ténye, a kifizetési kérelembenyújtásának napja. Így az alkalmazandó átváltási árfolyam az Európai Központi Bank által azon hónapot megelőzően megállapított utolsó előtti átváltási árfolyam, amely hónapra vonatkozóan a kifizetési kérelmet benyújtották.

A támogatás igénybevételének lépései kiegészültek továbbá a „6. Az egyenleg-kifizetés iránti kérelem benyújtása” című pontban, a végső időközi szakmai jelentés (utolsó jelentéstételi időszakra vonatkozó időszakos technikai jelentés) tartalmi elemeivel (vagyis egy új 6. számú alponttal):
  • az időközi kifizetéshez kapcsolódó időszakban végzett tevékenységek leírásával, a program kimeneti és eredménymutatóival, valamint a szerződés 1. mellékletében meghatározott benyújtandó anyagokkal;
  • a vizuális és egyéb anyagok másolataival;
  • a programban tervezett tevékenységek és azok várható kimeneteivel és eredményeivel, valamint a ténylegesen végrehajtott tevékenységek vagy elért kimenetek és eredmények közötti esetleges különbségek indoklásával.

További lényeges módosítás, hogy a korábbi Kifizetési kérelem – Főlap helyébe új 2. számú mellékletként a B2715-04 jelű, „Kifizetési kérelem-Főlap”elnevezésű nyomtatvány lép.

A módosításokkal kapcsolatos bővebb információ és az egységes szerkezetbe foglalt 13/2018 (III.9.) sz. Kincstári Közlemény itt található.

Forrás: nak.hu