Back to top

Koronavírus: így reagált a járványhelyzetre a MIRELITE MIRSA Zrt.

A hazai feldolgozóiparban megkerülhetetlen MIRELITE MIRSA Zrt. igazgatósági elnökével, Losó Józseffel beszélgettünk arról, hogyan igyekszik helyt állni cégük a koronavírus-járvány okozta krízishelyzetben. Ahogy fogalmazott: a gyárak ebben az időszakban sokkal inkább rákényszerülnek arra, hogy maguk oldják meg az egyedi problémáikat.

Egy korábbi cikkünkben már írtunk a vállalat albertirsai üzemében tett látogatásunk során szerzett tapasztalatainkról. A cég az itteni, illetve domoszlói, miskolci és ceglédi üzemében a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelően állítja elő különféle gyorsfagyasztott termékeit, melyekből a világ számos pontjára szállít. „Ha egy gépbe bekerül bármilyen baktérium, azt a takarításkor azonnal megöljük” – egyértelműsítette akkor ottjártunkkor Losó József igazgatósági elnök, akit ezúttal telefonon kerestünk fel, s kértük meg őt, számoljon be arról, hogyan befolyásolja cégük működését az új koronavírus terjedése.

Mindenekelőtt hangsúlyozta, a jelenlegi ismeretek alapján a vírus nem terjed élelmiszerrel, ugyanakkor természetesen meg kellett hozniuk azokat az intézkedéseket, melyek a gyártás folytonosságát, ezzel együtt a lakosság élelmiszerekkel való ellátását biztosítják.

Egyebek mellett minimálisra csökkentették, illetve megszigorították a személyes találkozók számát, s legfőképp a video- és telefonhívásokat helyezik most előtérbe. „Ezen felül idejében elkezdtük tájékoztatni a dolgozóinkat arról, milyen tünetekkel járhat az esetleges megbetegedésük. Kértük őket, ha ezeket érzékelik magukon, illetve hozzátartozóikon, akkor maradjanak otthon” – magyarázta. Mint mondta, a kollégák egy részének lehetővé tették az otthoni munkavégzés feltételeit, akiknél pedig ez nem volt megoldott, azokat lehetőség szerint igyekeztek munkafolyamatok szerint elszeparálni egymástól. A veszélyeztetett korban lévő dolgozókat a járvány elmúltáig hazaküldte a vállalat.

Losó József úgy fogalmazott, az élet – esetükben a feldolgozás és csomagolás – ezután sem áll meg, amit a vírus magyarországi megjelenését követő napok is bizonyítottak. Elmondta azt is, hogy bár korábban, egy esetleges karantén okozta problémáktól félve több beszállítójuk is bizonytalan volt annak kapcsán, hogy megkezdje-e a vetést, sikerült őket megnyugtatni, így minden a legnagyobb rendben ment ezen a téren. Probléma most legfőképp azzal van, hogy – jelentős exportpiaccal rendelkező cégről lévén szó – több helyütt „döcög” a kamionforgalom, mindemellett szállítmányozót is nehezebb most találni, ezekkel párhuzamosan pedig a díjak is megemelkedtek.

Kérdéses az is, hogy hosszabb távon is be tudják-e majd szerezni a csomagoláshoz szükséges alapanyagokat. Egyelőre akadozik az inputanyag-ellátás, s ha a kartongyártók úgy döntenek, egységesen megemelik az árakat, az további fejvakarásra adhat okot. A vállalat igazgatósági elnöke elmondta továbbá, hogy gondot jelentene az is, ha jelen helyzetben meghibásodnának azok, az egyébként Nyugat-Európában készült korszerű gépeik, melyek javításához speciális tudással rendelkező külföldi szakemberekre lenne szükség.

„Belefogtunk egy fejlesztésbe is, amihez új feldolgozógépeket rendeltünk, felkészülve arra az eshetőségre, ha ezekből nem érkezne meg valamelyik, elkezdtük a meglévő gépeket felújítani”

– folytatta Losó József, akinek szavai szerint ez mindenképpen plusz kiadást jelent, de a működés folytonosságának érdeke ezt kívánta. Hozzátette: a gyárak ebben az időszakban sokkal inkább rákényszerülnek arra, hogy maguk oldják meg az egyedi problémáikat.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Német–francia együttműködés

Az Élysée-szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából megtartott francia–német miniszteri tanácskozáson Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter és francia kollégája, Marc Fesneau szoros együttműködésről állapodtak meg a kulcsfontosságú európai agrárpolitikai projektek során.

Zabital tejkosztümben

„shhh…This Is Not M*lk” felirattal forgalmaz és reklámoz egy 3,5 százalékos zsírtartalmú zabitalt a Danone. Látszólag nem is sért ezzel jogszabályt, hiszen az elnevezésben és a reklám­szlogenben nem szerepel a tej szó. Ennek ellenére mégis megkérdőjelezhetőnek tűnik a szlogen, mert egy szót látványosan kiemelnek benne – azt, hogy MILK.

A türelem orchideát terem

Csak nagyon kevesen vállalkoznak orchidea termesztésére üzemi körülmények között, mégis a tordasi Botta Kertészet egy különleges szépségnek, a cymbídium orchidea (csónakorchidea) termesztésére szakosodott. A családi kertészet az orchideát vágottvirágként és cserepes dísznövényként is értékesíti, évről évre igyekeznek gazdag szín- és fajtaválasztékkal kielégíteni a piaci igényeket.

Hosszú életet biztosíthat az északiak táplálkozási modellje

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik a legegészségesebb régió a Földön, mit választanánk? Japánt, ahol Okinawa kék zónája található, és ahol az emberek rendszeresen 100 év felett is jó egészségben élnek? A Földközi-tenger vidékét? Bár a világ számos helyét meg lehetne említeni, az észak-európai régiót gyakran figyelmen kívül hagyják. Pedig nem kellene...

Az újrahasznosított műanyag művészete

Szobrot állítottak az újrahasznosított műanyagnak. A szobor mi másból is készülhetett volna, mint újrahasznosított műanyagból. A különleges művészeti alkotással a Desch cég a műanyag újszerű értelmezésére szeretné felhívni a figyelmet.

QR-kód a tejesdobozon

Ma már egy egyszerű QR-kód csomagolásra nyomtatásával meg lehet osztani a fogyasztókkal az általuk megvásárolt tejet előállító tehenek egészségére és tartási körülményeire vonatkozó információkat. Azt is lehetővé teszi, hogy tisztában legyenek a tej által az állattartó gazdaságtól az áruházi polcig megtett úttal, vagy hogy elérjék a tehenek jólétére vonatkozó adatokat.

5 tipp a szalmonella elleni védekezéshez baromfiban

Kezeljük prioritásként az Enteritidis, a Typhimurium és az Infantis szalmonellatörzsek megállítását! Az integrátorok és a termelők az emberi egészségre leginkább káros törzsek megcélzásával és kiiktatásával küzdhetnek leginkább az élelmiszer-eredetű szalmonellafertőzések ellen.

Tudatos Vásárlók Családi nap – bemutatkoznak a közösségi gazdaságok

Hazánkban is egyre népszerűbbek a közösségi gazdaságok, személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg. A gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket.

10 kiváló élelmiszer a vérnyomás csökkentésére

A vérnyomás normális esetben a nap folyamán fokozatosan emelkedik és csökken, a krónikusan magas vérnyomás - más néven magas vérnyomás - növeli a szívbetegségek, a stroke és a vesebetegségek kockázatát. Annak érdekében, hogy csökkenstük ezeknek a kockázatát az alábbi élelmiszerek a segítségünkre lehetnek.

A lucerna mint fehérjeforrás

A Tedej Agrártermelő és Szolgáltató Zrt. és a Debreceni Egyetem 2018-ban kezdett közös kutatást alternatív fehérjeforrások és fehérjetakarmányok előállítására, illetve azt lehetővé tévő újgenerációs technológia kidolgozására. Az öt éves a Protemill-projekt elindításáról, a tervekről és gazdaságossági számításról annak idején lapunk is beszámolt a „Veszteségből fehérjekoncentrátum” című cikkben.