Back to top

Koronavírus: így reagált a járványhelyzetre a MIRELITE MIRSA Zrt.

A hazai feldolgozóiparban megkerülhetetlen MIRELITE MIRSA Zrt. igazgatósági elnökével, Losó Józseffel beszélgettünk arról, hogyan igyekszik helyt állni cégük a koronavírus-járvány okozta krízishelyzetben. Ahogy fogalmazott: a gyárak ebben az időszakban sokkal inkább rákényszerülnek arra, hogy maguk oldják meg az egyedi problémáikat.

Egy korábbi cikkünkben már írtunk a vállalat albertirsai üzemében tett látogatásunk során szerzett tapasztalatainkról. A cég az itteni, illetve domoszlói, miskolci és ceglédi üzemében a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági előírásoknak megfelelően állítja elő különféle gyorsfagyasztott termékeit, melyekből a világ számos pontjára szállít. „Ha egy gépbe bekerül bármilyen baktérium, azt a takarításkor azonnal megöljük” – egyértelműsítette akkor ottjártunkkor Losó József igazgatósági elnök, akit ezúttal telefonon kerestünk fel, s kértük meg őt, számoljon be arról, hogyan befolyásolja cégük működését az új koronavírus terjedése.

Mindenekelőtt hangsúlyozta, a jelenlegi ismeretek alapján a vírus nem terjed élelmiszerrel, ugyanakkor természetesen meg kellett hozniuk azokat az intézkedéseket, melyek a gyártás folytonosságát, ezzel együtt a lakosság élelmiszerekkel való ellátását biztosítják.

Egyebek mellett minimálisra csökkentették, illetve megszigorították a személyes találkozók számát, s legfőképp a video- és telefonhívásokat helyezik most előtérbe. „Ezen felül idejében elkezdtük tájékoztatni a dolgozóinkat arról, milyen tünetekkel járhat az esetleges megbetegedésük. Kértük őket, ha ezeket érzékelik magukon, illetve hozzátartozóikon, akkor maradjanak otthon” – magyarázta. Mint mondta, a kollégák egy részének lehetővé tették az otthoni munkavégzés feltételeit, akiknél pedig ez nem volt megoldott, azokat lehetőség szerint igyekeztek munkafolyamatok szerint elszeparálni egymástól. A veszélyeztetett korban lévő dolgozókat a járvány elmúltáig hazaküldte a vállalat.

Losó József úgy fogalmazott, az élet – esetükben a feldolgozás és csomagolás – ezután sem áll meg, amit a vírus magyarországi megjelenését követő napok is bizonyítottak. Elmondta azt is, hogy bár korábban, egy esetleges karantén okozta problémáktól félve több beszállítójuk is bizonytalan volt annak kapcsán, hogy megkezdje-e a vetést, sikerült őket megnyugtatni, így minden a legnagyobb rendben ment ezen a téren. Probléma most legfőképp azzal van, hogy – jelentős exportpiaccal rendelkező cégről lévén szó – több helyütt „döcög” a kamionforgalom, mindemellett szállítmányozót is nehezebb most találni, ezekkel párhuzamosan pedig a díjak is megemelkedtek.

Kérdéses az is, hogy hosszabb távon is be tudják-e majd szerezni a csomagoláshoz szükséges alapanyagokat. Egyelőre akadozik az inputanyag-ellátás, s ha a kartongyártók úgy döntenek, egységesen megemelik az árakat, az további fejvakarásra adhat okot. A vállalat igazgatósági elnöke elmondta továbbá, hogy gondot jelentene az is, ha jelen helyzetben meghibásodnának azok, az egyébként Nyugat-Európában készült korszerű gépeik, melyek javításához speciális tudással rendelkező külföldi szakemberekre lenne szükség.

„Belefogtunk egy fejlesztésbe is, amihez új feldolgozógépeket rendeltünk, felkészülve arra az eshetőségre, ha ezekből nem érkezne meg valamelyik, elkezdtük a meglévő gépeket felújítani”

– folytatta Losó József, akinek szavai szerint ez mindenképpen plusz kiadást jelent, de a működés folytonosságának érdeke ezt kívánta. Hozzátette: a gyárak ebben az időszakban sokkal inkább rákényszerülnek arra, hogy maguk oldják meg az egyedi problémáikat.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Diófélék a világpiacon

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) legutóbbi jelentése szerint a mandula termésmennyisége világszinten mintegy tíz százalékkal lesz kevesebb a 2022/2023-as gazdasági évben.

Agrár-csúcstalálkozó Berlinben

A hétvégén tartották a berlini Zöld Hét keretében az agrár-élelmezési világfórumot, melyet sokan azonosítanak annak csúcsrendezvényével, az utolsó napi agrárminiszter-találkozóval. Az idén az élelmiszerláncok szükségszerű átalakítása köré szerveződött a fórum.

Uniós élelmiszerlánc-biztonsági riasztások: baromfitermékekkel, zöldségekkel és gyümölcsökkel volt a legtöbb gond

Mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni idén az EU-s riasztási rendszer adatai alapján. A hazánkat érintő ügyek elsősorban baromfihúshoz és abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, fűszerekhez, valamint étrend-kiegészítőkhöz kapcsolódtak.

Harmadik lett a magyar csapat a Bocuse d'Or világdöntőjén

Bronzérmes lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny világdöntőjén, amelynek eredményét a rendezvény második napján, hétfő este hirdették ki a franciaországi Lyonban. Az idei döntő győztese Dánia.

Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a kis hentesüzletek

A mikrovállalkozásként működő hentesboltok támogatásával sikerülhet megőrizni és minőségileg magasabb színvonalon hozzáférhetőbbé tenni ezeket az üzleteket - közölte dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

A nem állami laboratóriumok éves tevékenységének bevallási határidejéig már csak pár nap van hátra

Január 31-e a végső időpont a nem állami laboratóriumok számára, hogy beküldjék az éves tevékenységükről szóló jelentésüket a Nébih részére. Mindez egyaránt vonatkozik az üzemi-, illetve a szolgáltató laboratóriumokra is.

Negyedével kevesebb répa

A száraz nyár és a csapadékhiány kedvezőtlenül hatott a sárgarépa- termesztésre Európa-szerte, így Németországban is.

Viszlát fogyókúra!

Testünkkel kapcsolatban sokszor vannak teljesíthetetlen elvárásaink. Ezek elsősorban az ismeretek hiányából fakadnak és rendszerint csalódással végződnek.

Dísznövény - A jók közül is a legjobbak

Már megszokhattuk, hogy a nemesítővállalatok minden évben új fajtákkal és fajtasorozatokkal gazdagítják a nemzetközi és hazai dísznövény-kínálatot. Közülük számos fajta nívós elismerésekben részesül, de akár azért is figyelemre méltó lehet, mert nagyon jól illeszkedik az éppen időszerű irányzatokhoz.

Sikerülhet felzárkóztatni a hazai agráriumot

A kormány és az agrárium érdekképviseleti szervezetei az idén is folytatni kívánják a párbeszédet és az együttműködést – hangzott el az Agrárminisztérium, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának közös sajtótájékoztatóján.