0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fásítsunk a táj örömére!

A közösségi kezdeményezések között talán a leggyakoribbak a klímaváltozás mérsékléséért küzdő faültetési, fásítási programok, amelyek most a koronavírus-járvány miatt halasztódnak. Írásunkkal a faültetésre kész közösségeket szeretnénk megszólítani, a hazai fásítási mozgalmak történetét, jó és rossz tapasztalatait, valamint előremutató lehetőségeit áttekintve segíteni a későbbi tökéletesebb, tájba illőbb megvalósításokat.

Hazánk erdősültsége Európán belül az egyik legalacsonyabb mértékű. Ez részben potenciális természeti adottságaiból fakad (az ország potenciális vegetációja alapján területének 85,6 százalékát borította zárt erdőállomány az emberi tájátalakító tevékenységek tartós befolyása előtt), részben jelentős, mezőgazdálkodásra kiválóan alkalmas földterületeinek műveléséből. A trianoni döntés óta, azaz egy évszázad leforgása alatt Magyarország területén azonban az erdők kiterjedése megkétszereződött, és a települések fásítottsága is jelentősen nőtt, így az európai térség legjobban erdősülő országai közé tartozunk. Mindezekből kiderül, hogy a fásítások növelése nem volt elegendő a környezeti állapot javítására, a klímaváltozás befolyásolására. Írásunkban áttekintjük, hogy mi nem volt megfelelő az eddigi, az erdőállomány növelését és a közösségi fásításokat ösztönző programokban, és mi az, amit most másképp kellene csinálni. Az erdősültség mértéke jelenleg több mint 21 százalék, a 2030-ig szóló erdőstratégia célja pedig, hogy ez az arány 2050-re elérje a 27 százalékot. Közel 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési Program, míg az elmúlt években közel 6500 hektáron valósultak meg telepítések.

Nincs nála kétarcúbb

A fehér akác (Robinia pseudoacacia) hazai jelentőségét jól mutatja a közelmúltban fellángolt, és óriási indulatokat kiváltó közéleti témává vált akácvita is. Az akác szélsőségesen kétarcú növény: egyfelől értékes faanyaga és kiváló méhlegelő virágai miatt gazdasági szempontból igen jelentős erdészeti fafaj, másfelől ugyanakkor szinte kiirthatatlan, természetes és természetközeli élőhelyeinket veszélyeztető, bolygatás hatására gyorsan és hatékonyan terjedő inváziós gyom. Természetesen nem lehet cél – és irreális is volna –, hogy az akác teljesen eltűnjön Magyarországról, de fontos, hogy alkalmazásakor ügyeljük rá, hogy terjedésével ne veszélyeztessen értékes élőhelyeket.

Jó, ha tudjuk

A török idők alatt a középső országrész csaknem fátlanná változott. A szomorú állapotok javítására az Észak-Amerikából származó, sokféle hasznot nyújtó fehér akác és fehér eperfa telepítését nemcsak Tessedik Sámuel, de Mária Terézia is szorgalmazta. Nem tudhatták, hogy az akác később a honos erdőállományainkat alkotó fák igénytelen vetélytársaként napjainkra hazánk leggyakoribb fája lesz. Hasonlóan jártunk a selyemhernyó-tenyésztés céljából ültetett fehér eperfával is, amely ma a falrepedéseket, ereszcsatornákat leggyakrabban szétfeszítő gyomfa a településeken. A faj dűlőutak menti idős fasorai ugyanakkor számos helyen helyi értéket képviselnek.

A jeles alkalmakhoz – esküvők, gyermekek születése – köthető közösségi faültetéseket díszfákkal is támogatta az állam és a helyi földbirtokosok is, amint a patakok és az utak fásítását is. A reformkorban elterjedt tájfásítási alakváltozatok, mint például a szomorúfűz és a jegenyenyár, nem váltak erőszakosan hódító fajokká.

Később az idegenhonos fajok tömeges telepítésének mozgatórugója a trianoni erdővesztés visszapótlása lett.

A korábban már fátlanná vált, szántott vagy legeltetett, esetleg valamilyen talajhiba miatt kopár területeken a hazai fajkészlettől eltérő, igénytelen, gyorsabban növő fajok telepítésével kísérleteztek. Így terjedt el a bálványfa és a zöld juhar, amelyekhez mára a városi fásítások néhány díszfája, egyebek között az ostorfa is csatlakozott.

Napjainkban a klíma és egyéb környezeti körülmények változása tovább csökkenti a honos fajok versenyképességét a jó terjedőképességű telepítettekkel, vagy inváziós jellegű fajokkal szemben. Bizonyos esetekben ugyanakkor ültetvények, vagy éppen egyéb, a tájfásítás céljából telepített idősebb idegenhonos faállományok rohamos pusztulását is okozza. Az elmúlt húsz év alatt a fenyvesek területe az ötödére csökkent az országban. A feketefenyő gombás betegsége szinte teljesen elpusztította a Mecsek oldalába bányarekultivációs céllal, mesterségesen telepített fenyőket.

Invázió

Inváziós fajjá azok a növények válnak könnyen, amelyek nagy mennyiségű magjukkal nagy távolságokra képesek eljutni, versenyképességük miatt pedig többé-kevésbé homogén állományokat alkotnak, kiszorítva a természetes vegetáció fajait és megsemmisítve az eredeti élőhelyeket. A bálványfa magját például a szél, a zöld juharét a szél és a víz hordja messze, az ostorfáét pedig főként a madarak terjesztik.

Egysíkú megközelítések helyett

A történeti áttekintésből kiderül, hogy a kampányszerű fásítások hosszú távon vitatható eredményt hoztak, a fásított területek mennyiségi növelése nem elegendő a környezeti állapotok javulásához. A táj komplex rendszer, amelyben a növények, a fák a környezeti adottságok jelzői és egyúttal élettér-alakítóként hatékony szereplői is. A gazdasági haszon, a jó tűrőképesség és egyéb egysíkú megközelítések helyett az adott táj teljes működésébe harmonikusan illeszkedő fás területek létrehozására kell törekedni.

Természetes jellegű, vagy azzá váló fásítások szükségesek ahhoz, hogy az ország területén 6 százalék körüli értékre csökkent természetközeli erdők aránya növekedjék és ezzel a táj minden tekintetben gazdagabb legyen. A sikeres faültetéshez jól kell ismerni a környezeti adottságokat, valamint a növények környezeti igényeit.

Mégis, kinek a lehetősége?

A meglévő természetközeli erdők, faállományok jellemzően oltalom alatt állnak, megőrzésük a természetvédelmi területek kezelőinek a feladata. A nem védett meglévő és a tervezett erdők természetközeli jellegének kialakításában az erdőgazdálkodók – értelemszerűen – csak korlátozottan érdekeltek. Az ökológiai szempontok alapján történő új fásítások létrehozása és gondozása elsősorban a helyi közösségek gazdasági érdekektől mentes, területi elköteleződést igénylő lehetősége.

Hogyan keressünk területet?

A fásítás előkészítését kétféle módon közelíthetjük meg. Kiindulhatunk a fásított terület tervezett közösségi használatából, ebben az esetben a használathoz kell megfelelő helyet keresni, és azután a helyhez illeszkedő fásítási tervet készíteni. A fásítások a lakó-, települési közösségek számára sokféle szolgáltatást nyújthatnak. Kívánhat a település magának árnyas ligetet, vagy éppen dús vadont, és ültethet szegélyfásításokat és fasorokat is. A tervezett célokhoz megfelelő terület és a növényanyag megválasztása gondos előkészítő munkát igényel. A közösségi használatra szánt közösségi fatelepítések célszerűen közösségi tulajdonban lévő, vagy hosszú távú használatra átadott területeken javasolhatók.

Azonban nem minden közösségi fásításnak kell közösségi használatú területként működnie. Mutatkozhat hiány a közösség érdekeit szolgáló védelmi célú fásításokban, lehet igény többek között utak zaj- és légszennyező hatásának mérséklésére, vagy éppen a településkép javítása miatt takarófásításokra. Ilyen esetben állami, vagy akár magántulajdonban lévő területek is lehetnek a közösségi fásítások kedvezményezettjei. Ha a terület és a cél is adott, akkor a közösség az ökológiai fásítási elvárások érvényesítéséért cserében vállalhatja a kivitelezés és esetleg a fenntartás feladatait.

Jelenleg a közösségi fásítási célok között nem szerepel a meglévő, de ökológiai szempontból nem kedvező faállományok cseréje. A spontán beerdősült területek többsége ugyanis agresszívan terjedő, nem honos fafajokkal töltődött fel.

A beerdősülések olyan területeken történtek, amiket nem használunk, nem gondozunk, azaz a tájfásítások elsődleges célterületei lehetnének. Ezeken a területeken nagyon fontos lenne az állománycsere megvalósítása, igaz, ez csak fakivágással és sokkal nagyobb munkával valósítható meg.

A különböző telepítési célokra különböző faállomány-szerkezet, így eltérő mennyiségű és minőségű szaporítóanyag szükséges. A jó minőségű és fenntartható faállomány kialakítása akkor is bonyolult feladat, ha nem lehet cél a természetszerű állapot létrehozása. A telepítés pedig részleteiben átgondolt, nagy előkészítést igénylő feladat.

Fásítási terv

A fásítandó terület kijelölését, kiválasztását minden esetben a termőhely vizsgálatának kell követnie, azért, hogy az elültetett növények közép- és hosszú távon is megfelelően fejlődjenek, életfeltételeiket (tápanyag, talaj, fény, víz, levegő, hőmérséklet) megteremtsük. A „megfelelő helyre megfelelő növényt” elv olyan alapvetés, amelytől el lehet térni – lehet a hiányzó vizet pótolni öntözéssel, a nem megfelelő talajt tápanyag-utánpótlással vagy talajcserével módosítani, a túlzott téli hidegektől takarással védeni a növényeket, extrém esetben a teljes termőhelyet meg lehet változtatni tereprendezéssel –, ezek a beavatkozások azonban jelentős anyagi és időbeni ráfordítást igényelnek a kivitelezéskor és a fenntartás során is. A termőhelyi viszonyok (talajtípus, vízellátottság, benapozottság, szélnek való kitettség, téli minimum- és nyári maximumhőmérséklet, lejtésviszonyok, esetleges talajszennyezés) alapvetően meghatározzák azt, hogy milyen fajokból milyen növényállomány hozható létre úgy, hogy az folyamatos ráfordítás nélkül is fennmaradjon. A termőhelynek megfelelő állomány és fajok megválasztásával anyagi forrásokat, időt és energiát lehet megtakarítani.

A termőhely vizsgálata és a fajok kiválasztása során számos forrásból tájékozódhatunk. Szakkönyvek, szakcikkek végtelen sora foglalkozik azzal, hogy mely fafajok milyen körülmények között fejlődnek megfelelően, és azzal is, hogy milyen természetes élőhelytípusok milyen abiotikus feltételek mellett alakulnak ki, illetve maradnak fenn hosszú távon. A különböző erdészeti tájakon őshonos (tehát az általános klímához, környezeti viszonyokhoz alkalmazkodott, így várhatóan alacsonyabb fenntartási intenzitást igénylő) fajok jegyzékét jogszabály rögzíti: a 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet 1. melléklete sorolja fel az erdőt alkotó fa- és cserjefajokat.

Bár szinte minden olyan termőhelyre lehetséges fát telepíteni, ahol a növény gyökérzete elfér, bizonyos helyeken funkcionális vagy ökológiai okokból mégsem ajánlható a fásítás, erdősítés.

A faültetés a zöldfelületi fejlesztésnek nem az egyetlen módja. Egyes helyszíneken az erdő vagy sűrű fásítás helyett érdemesebb lehet ligetes, nyílt állományt, cserjékből álló növényzetet vagy akár lágyszárúak uralta életközösségeket kialakítani. Minél ligetesebb a kialakítandó állománykép, annál nagyobb szerep jut a fásítást kísérő lágyszárúak telepítésének, esetleg füvesítésnek, ugyanakkor általában számolni kell kísérő növénytelepítésekkel is.

Örökerdő modell

Ökológiailag értékes, önmegújulásra képes faállomány létrehozásához mintául szolgálhat az erdőgazdálkodás haladó szellemű, „örökerdőt” nevelő gyakorlata. Itt az egyidejű, de több fajból álló ültetvényeket több fázisú tisztítási-ültetési beavatkozás során vezetik át elegyes faj- és változatos korösszetételű, önfenntartó erdőállományba. Ötévenként fokozatosan, egyesével vagy kis csoportokban termelik ki a kevésbé jól fejlődő egyedeket ahhoz, hogy növőteret adjanak az optimálisan 40-80 db/ha fasűrűségű, legalább 11-16 méteres térállású „javafáknak”. A módszerrel húsz év alatt érhető el, hogy szép koronájú és törzsű javafák és ezzel együtt változatos korösszetételű, önmegújulásra képes, természetes jellegű erdőállomány jöjjön létre.

Amennyiben a fásítás mellett döntünk, rendkívül fontos a fajok, a fásítási mintázatok, a célállományok megfelelő megválasztása. Az alkalmazott fajok, fajták, mintázatok kiválasztásánál az ökológiai, esztétikai és funkcionális szempontokat egyaránt érvényesíteni kell. Olyan állomány kialakítására kell törekedni, ami a meglévő termőhelyi adottságok és a várható fenntartás mellett tartósan életképes, a közösség igényeinek és a tervezett használatnak megfelel, valamint esztétikus, dekoratív. Ez utóbbi szempont semmiképp sem elhanyagolható: a használók, a lakosság széles köre csak akkor kötődik igazán egy ökológiailag mégoly értékes növényállományhoz is, ha az számára „olvasható”, ránézésre is egyértelmű, hogy az nem elvadult, spontán növényzet, ha érzékelhető a tervezői-fenntartói szándék, és ha még esztétikai örömöt is nyújt.

A telepítési forma lehet sokféle: erdő, liget, fasor egyaránt telepíthető közösségi célból, a közösség bevonásával. Például a testvérhegyi volt bányaterület (Budapest, Óbuda) fásítási koncepciójára készült terv szerint egyhektáros véderdő kialakításához 750-800 erdészeti csemetére, egy hektár ligetes erdő telepítéséhez 120-140 10/12 méretű csemetére, míg egy hektár park létesítéséhez 24-36 előnevelt, iskolázott fácskára lenne szükség.

Bármilyen formát is választunk, mindenképpen úgy kell meghatározni a telepítési mintázatot és az alkalmazott fajokat, hogy azok stabil, külső hatásoknak ellenálló növényzetet alkossanak. Erdőtelepítésnél törekedjünk a vegyes fajú, erdei fák alkotta állomány kialakítására. Hiába mutatnak jól a telepítést követően a sűrűn elültetett virágzó fák, ha a fényigényes növények néhány év alatt felkopaszodott, csenevész folttá alakulnak. A különböző fajokból álló, változatos összetételű erdőfolt ugyanakkor idővel mind változatosabb, élettelibb és mutatósabb lesz. A célállománynak nem kell kizárólag fákból állnia – fákból és cserjékből álló ligetes foltokkal fényben gazdag, tágas térélményt nyújtó, parkszerű területet lehet létrehozni.

Az erdőtelepítést is érdemes kiegészíteni cserjékből vagy akár lágyszárúakból álló szegéllyel – ezzel a növényzet stabilitását, esztétikai értékét és természetességét is növelhetjük.

A telepítés csak a kezdet

A táj élettel való megtöltése az elültetett növények gondozásában teljesedik ki. A jól megválasztott termőhelyre szakszerűen eltelepített, megfelelő fajú fa évtizedekig, akár évszázadokig is a környezetének éke lehet. Mindez ugyanakkor csak akkor lehetséges, ha az állományt megfelelően gondozzák is. Különösen az első évben, években fontos a fiatal növények öntözése, az erős szelek elleni védelme (pl. karózással), a területen megjelenő agresszív gyomok terjedésének megakadályozása, illetve az esetleges állati kártétel minimalizálása. A faültető közösségek tehát számoljanak ezekkel az utómunkálatokkal is, kötelezzék el magukat a terület hosszú távú gondozására is.

Faültető közösségek

A tájfásításra szerencsére több nemzetközi jó példa is szolgálhat, amelyek évtizedek óta elkötelezettek az átgondolt, fenntartható és helyi közösségekkel együttműködésben létrehozott fásítási projektek iránt. Az Egyesült Királyságban a Woodland Trust (www.woodlandtrust.org.uk) 1972 óta működő, 25000 tagú jótékonysági civil szervezet, amely amellett, hogy a meglévő erdők védelmével, kezelésével és helyreállításával is foglalkozik, tájfásítási projektekben is szerepet vállal.

Földtulajdonosoknak, gazdálkodóknak, helyi önkormányzatoknak célzott szolgáltatáscsomagokat kínálnak, pénzügyi támogatásokkal és kedvezményes növényanyag-árakkal, illetve tanácsadással segítik az átgondolt tájfásítást.

A WeForest (www.weforest.org) Belgiumban bejegyzett, három kontinensen (Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában) projekteket vezető civil szervezet, 2008 óta tevékenykedik. A helyi közösségekkel és vezetéssel együttműködve történő tájfásítási, erdősítési, illetve erdőrehabilitációs projektjeik során különös figyelmet fordítanak arra, hogy a lakosság kötődjön a meglévő vagy újonnan létrehozott erdőkhöz.

Közösségi fatelepítés

A táj ökológiai adottságaira épülő, ahhoz illeszkedő fás állományok kialakítására a közösségi fatelepítés és területgondozás lehet a megfelelő megoldás. A területek kiválasztása társadalmi együttműködést igényel, a célokhoz és adottságokhoz illeszkedő fásítási program kidolgozása pedig szakemberek közreműködését, tervezést. A közpénzekből történő megvalósításhoz pályázati rendszer felépítésére van szükség. Az eredményes külhoni példák alapján hazánkban is szükséges lenne az ökológiai szemléletű szakértelem bekapcsolása a civil igények és a központi támogatás oldaláról, hiszen a szakértelem nélküli kampányfásítások káros következményeit már többször is igazolta a történelem.

Álljon itt példaként két légifelvétel Kesztölc Klastrompuszta környékéről. Az egyik 1960-ban, a másik 2017-ben készült; összehasonlításukból jól látszik, hogy a korábban gyepes tájrészletek fával betelepült sávokká váltak. Sajnálatos, hogy a szemnek nagyon kellemes, fás tájszerkezet valójában az agresszívan terjedő gyomfákat, azaz a fertőzést folyamatosan fenntartó hálózatot mutat. Ugyanez a tájkép a rendszer honos és a termőhelyi igényeknek megfelelő fásításával lenne örömteli.

További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: Kertészet és Szőlészet