A nandut gyakran dél-amerikai struccnak is nevezik: valóban egy kisebb strucc benyomását kelti, pedig valójában csak igen távoli rokonságban állnak egymással. A nyílt síkságokon való azonos életmód miatt alakultak ki hasonló vonásaik, egymástól függetlenül.
Napjainkban a nanduknak két faját különböztetjük meg: a nandut és a Darwin-nandut. Ez utóbbi felfedezése valóban Darwin nevéhez kötődik, aki meglehetősen prózai módon
egy hajó fedélzetén egy, a megszokott csontozattól eltérő nanduláb fogyasztása közben kezdte feltételezni, hogy a nanduknak nem csak egy faja létezik.
Feltételezése később egyértelműen bebizonyosodott, ezért tiszteletére nevezték el a közönségesnél lényegesen kisebb fajt. Mindkét fajnak három alfaját különböztetjük meg, melyek között testtömegben is jelentős eltérések lehetnek.
Bár a nanduhús igazi delikátesz, nálunk a futómadarak közül inkább a nagyobb testű emut és a struccot tenyésztik. Hazánkban a madártartók birtokában jellemzően alfajhibrid nanduk és ezek fehér színváltozata él, de ritkán egyes állatkertjeinkben Darwin-nandut is bemutatnak.
A nanduk igazi különlegessége szaporodásuk módja, ugyanis a nemek szerepe az ivadékgondozásban fordított a legtöbb madárfajéhoz képest.
A kakasok igyekeznek a szaporodási időszakban násztáncukkal minél több tojóból álló háremet maguk köré gyűjteni, s amikor megindul a párzás, elkezdik a fészekgödröt kikaparni, majd azt apró gallyakkal, ágakkal körberakni. Ebben az időszakban már kialakul a hímek rangsora is: vannak olyanok, melyek távol maradnak a fajfenntartás lehetőségétől, így gyakorlatától is, vannak, melyek párzanak és kotlanak, mint egy jó tojó, és vannak, melyek nem párzanak, mégis fészket kaparnak, melynek szélére a vándorló tojók tojásokat raknak. Miért nem bele rakják? A válasz egyszerű: előfordulhat, hogy túl sok tojás jelenik meg a nagyszámú tojó miatt a fészek szélénél, így ezeknek csak egy részét tudja a kakas testméretéből kifolyólag melengetni – az övé a jog, hogy „eldöntse”, hány tojást vesz maga alá a fészek széléről. Meglepő látvány, amikor a hím vezeti a csibéket, bár az, mely saját utódait vezetheti, nem több mint 5 százalék. A nanducsibék kezdetben inkább állati fehérjéket fogyasztanak, azaz csak rovarokkal, puhatestűekkel táplálkoznak, s csak később kezdenek el zöldeledelt felcsipkedni, de ebben is nagy szerepe van apjuk (vagy nevelőapjuk) szokásainak. A vezető hímek ádáz anyaként viselkednek: a tojókat is megtámadják, elűzik, de még akár a traktornak is nekimennek.
