Jelen cikk A Mi Erdőnk 2020/1-es számában, februárban jelent meg (a szerk.).
A fegyelmezett csapázómunkához szokott alpesi tacskókopó Stikli, Ancsa, a hannoveri véreb, s a két magyar agár, Bökény és Duhaj szilaj száguldozással élvezte a soron kívüli szabadprogramot. A fotózkodáshoz már kevésbé fűlt a foguk, hiába dörmögte a gazda, hogy „gyertek gyerekek, falusi világsztárok leszünk”.
A nyergek mellett fegyverszíjak, övek, késtokok, vadásztáskák, tölténytartók kerülnek ki a keze alól. Kézművesként, vadászként személyes kapcsolatban van a vevőkkel, egyedi megrendelésre dolgozik, nincs két egyforma tárgy. Főleg marhabőrt használ, de a borítóbőrre néha kecske-, juh-, sertésbőr is kerül. Lecsatolja a saját derékszíját, és felesége táskáját is elkéri, hogy megmutassa. Masszív darabok, szépen megmunkált „poncolt” mintájuk olyan, mintha faragva lennének a motívumok.
Persze a derék kutyákra is gondol. Egyaránt készít cserkelőpórázokat, felvezető- és kiképzőpórázokat. Igény szerint apróvadas elhozó-, a kajtatókutyáknak nyakörveket, agárnyakörveket, utánkereső kutyáknak vérebnyaklókat, hámokat, és vérebvezetékeket. A speciális vadászkutya-felszerelések nemcsak idehaza kapósak, de holland, osztrák, német, szlovák vadászok is keresik. A legmesszebbre Kaliforniába került a Szloboda-műhelyből nyakörv. Ahogy mondja, híre szájhagyomány útján terjed. Nem reklámozza magát azért sem, mert másik szenvedélye, a vérebvezetés vadászidényben sok idejét elviszi. Akárcsak nyaranta a kézművestáborok, ahol hosszú évek óta tanítja bőrrel ügyeskedni a gyerekeket, míg párja, Heni a népi szövőmesterség fortélyait mutatja be nekik.
István szülőhelye Sárszentmiklós, a Sárrétben nőtt fel. Gyerekkora óta vannak kutyái, 9 évesen Rigó volt az első agara. Idővel aztán egyre tudatosabban foglalkozott a magyar agárral, az agarászattal. Közben vadászni kezdett hagyományos módon íjjal, és szüksége lett utánkereső kutyára. Vadászbarátjától alpesi tacskókopó alomból választott magának kölyköt. Így került hozzá Füredi-Bernáth Stikli, akire csöpp korától rengeteg időt, figyelmet fordított, és türelmesen tanított. Meg is látszik! „A kutyám jobb lett, mint gondoltam, nem egyszer okosabb nálam” – mondja a gazda mély meggyőződéssel, és szeretettel megdögönyözi kedvencét.
Az állomány időközben egyre gyarapodott. Megalapította a Sárréti-Portyázó magyar agár és alpesi tacskókopó kennelt. Jelenleg 8 vadászkutya van otthon az udvarban: fajtája szerint alpesi tacskókopó, hannoveri véreb, bajor hegyi véreb és magyar agár. Neveltjeivel utánkeresést folytat lassan egy évtizede. Hogy ez miért fontos, azt is elmagyarázza.
Ha nem tudják pontosan behatárolni a rálövés helyét, akkor előkerestetés után a kutya bejelzi, hol lőttek a vadra. Kezdődik a vezetékmunka: a kutya szimattal felveszi a csapát, akár napokkal a lövés után is, és azt kitartóan követi. Ezután csapán „dermedten” találják a vadat, vagy ha még él, és utolérik, lecsatolják a hosszú vezetékről a kutyát, aki „hajszán űzi” és csaholással megállítja. Ekkor a kutyavezető óvatosan megközelíti az állatot, és megadja a kegyelemlövést. A tisztelet, a vadászrituálé ilyenkor sem maradhat el.
Szloboda István minden itthon vadászható nagyvadfajt keresett már. Akadt fura esete is, mikor elszökött házi marha nyomába szegődött a kutyáival. Megtalálták, ám a jószág jobban érezte magát szabadon legelészve, nem szívesen ment vissza. De ez már a tehenész gondja volt.
Ő maga a kiképzésben számos dologra tanítja kutyáit. Nemcsak az alap fegyelmező gyakorlatokra és a nyomkövetésre, hanem arra is, hogyan viselkedjenek, ha megtalálják az állatot, miként kell csaholva „körbetáncolni” a vadat. Csapán általában két kutyával dolgozik, egy idősebbet visz együtt egy fiatallal, aki tanul a tapasztaltabbtól. Mivel 2013-tól megszűnt a lehetőség a magyar agaraival vadászati körülmények között teljesítményvizsgát végezni, arra gondolt, ha már a világ leggyorsabb kutyafajtája itt van a kezében, kiképzi és szekundáns kutyaként a kereső kutya mellett alkalmazza. Az Alföldön szép számmal ejtenek el őzbakot, így gyakran megesik sebzés is. István szerint tán épp az őz a legnehezebben kereshető, mert kicsi, könnyű a teste, a patája kis talajsüllyedést hagy. Hevesen menekül, még láblövéssel is. Ha beért a saját territóriumába, trükkös bonyolult vonalvezetésű csapákat produkál, aminek a kidolgozásához kell a kutya intelligenciája és kitartása. Az ő párosai jó eredménnyel hozzák terítékre a sebzett őzet. Stikli magabiztosan keres, nyomhanggal hajt, ha meleg nyomon jár, csahol.
Beszélgetőtársam változatos elfoglaltságai mellett az íjászat örök szerelemnek bizonyult. „Nekem az erdő tisztelt, szent hely” – vallja. „Lőfegyver helyett hozzám a hagyományos vadászati módok állnak közelebb, mint az íjászat, ahol közel kell kerülni a vadhoz, az érzékelési zónáján belül. Más szemlélet, más technika. Nem gyűjtöm a trófeákat a falra. Ha időnként vadat ejtek, azért teszem, hogy megegyük. Főleg az emlékeket őrzöm egy-egy elejtésről, ez nekem többet ad.”
Az íjjal lőtt vadnál más az utánkeresés is. Nehezebb, mert a kutya valójában nem a vérszagot követi, hanem a „baj- szagot”. A kérődzők patái közötti speciális mirigy a puskalövés hidrodinamikai sokkja következtében kiválaszt egy stresszhormont. Ennek a szagát követi a kutya. Az íj nem ezt a sokkot váltja ki, az a véredényeket vágja át, és az agyban beálló oxigénhiánytól múlik ki a vad – magyarázza a különbséget István. Jól képzett kutyái tehetségesebbje mindkét módon meglőtt vadat képes megtalálni. A versenyeken is díjnyertes Stiklit – a falkában a legtapasztaltabbat – a vadőrök tréfásan „professzor úrnak” titulálják. Ancsa is sokra képes, és a fiatal tacskókopó Luciferke, meg a bajor hegyi véreb Nettike is rendkívül intelligens, akikben ott a jövő nagy ígérete.
Gazdájuk pedig éjjel-nappal elérhető. Tudja, ha éjjel 2-3-kor csörög a telefon, akkor az disznósebzés, nyárelőn pedig őzet jelez a hajnali ébresztés. Hívás után pirkadatkor az első „lővilágnál” már ott van a helyszínen.
Fotó: Csatlós Norbert
