Back to top

Benépesült a fészek

Már mind a három fióka kikelt a tojásból a gemenci feketególya-fészekben. Április 29-én kettő, majd május 1-jén a harmadik is meglátta a napvilágot. A gólyapár lelkesen gondozza az utódokat.

A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően bárki élő internetes adásban lehetett tanúja az eseménynek.

Április 29-én 9 óra körül bújt ki az első fióka a tojásból
Április 29-én 9 óra körül bújt ki az első fióka a tojásból
Fotó: Gemenc Zrt.

A gemenci feketególya-pár egyik tagja 2020. március 3-án reggel 6:31-kor szállt le a bekamerázott gemenci fészekbe. Párja március 15-én érkezett meg. Március 23-án meg is jelent az első tojás, amit az egyik gólya kidobott a fészekből, feltehetőleg azért, mert terméketlennek ítélte meg. Végül 3 tojás költését kezdték el a madarak.

Hazánkban jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az ottani a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

MInd a három fióka jól van
MInd a három fióka jól van
Fotó: Gemenc Zrt.

Forrás: 
gemenczrt.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tizennégy jeladós kanalasgém szolgálja a faj védelmét

Az elmúlt öt évben hét fiatal és hét öreg kanalasgém (Platalea leucorodia) kapott GPS-jeladót a Kiskunsági Nemzeti Park területein - közölte a szervezet igazgatósága az MTI-vel.

Madarakról és fákról a botanikus kertben

Több mint ötszázan vettek részt a Madarak és Fák Napja alkalmából pénteken, a Nyíregyházi Egyetem Tuzson János Botanikus Kertjében rendezett programon. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület valamint a NYÍRERDŐ Zrt. Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola két év kényszerszünet után tartotta meg ismét az évtizedes múltra visszatekintő rendezvényt.

Súlyos a madárinfluenza helyzet: már Európában is felmerült a vakcinázás

Olyan sok baromfit kellett elpusztítani a madárinfluenza miatt, hogy néhány ország elindította a vakcinakutatást annak ellenére, hogy nem hozható kereskedelmi forgalomba az oltott állatok húsa, illetve közegészségügyi kockázata is lehet.

Vadon élő madárfajok gyűjteménye

Csaknem tíz évig tartó munka: tervezés, adatgyűjtés, adatfeldolgozás és -elemzés, írásos összegzés, lektorálás után elkészült Magyarország madáratlasza. A tavaly szeptemberben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) gondozásában megjelent kiadvány összefoglalja a 2019 végéig hazánkban természetes módon előfordult 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket.

Baromfiipar: Sötétben tapogatózunk

Nem emlékszem olyan időszakra a magyar baromfiágazat történetében, amikor annyi baj és gazdasági hatás érte volna az ágazatot, mint az elmúlt másfél-két évben. Vegyük sorba, mik voltak ezek a hatások, milyen következményeik voltak és vannak, és vizsgáljuk meg, van-e, s ha van, akkor merre lehet a kiút a jelenlegi válságos helyzetből!

Településeknek szóló madárbarát projekt indul

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az évtizedek óta futó lakossági Madárbarát kert program sikerére alapozva pályázatot hirdet önkormányzatok részére Madárbarát település mintaprojektek megvalósítására.

Madarak és fák napja

Minden év május 10-én ünnepeljük a Madarak és fák napját, melynek célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a természet és az élővilág megóvásának fontosságára. A nemzeti park igazgatóságok és az állami erdőgazdaságok közösen emlékeznek meg erről a neves napról, amelyet több mint 100 évvel ezelőtt Herman Ottó magyar természetkutató hozott létre.

Sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a fecskék védelmében az MME

A meglévő természetes és a kihelyezett mesterséges fecskefészkek, -fészektelepek közelében minél több helyen sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az év nyertesei

Sok éve választunk év élőlényét több kategóriában. Az állatok közül általában az egyes rendszertani osztályok három fajára voksolhatunk. A versenyt meghirdető egyesületek és társaságok célja, hogy minél többen megismerjék ezeket a fajokat, képet kapjanak élőhelyükről, táplálkozásukról, ökológiában betöltött szerepükről, megtudják, hogy mit tehetnek a védelmükben.

A madárfajok majdnem felének csökken az egyedszáma

A madárfajok majdnem felének csökken az egyedszáma, és csak hat százalékuké növekszik egy globális elemzés szerint.