0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Mézadományt kaptak a frontvonalban helytálló egészségügyi dolgozók

Két tonna mézet adományozott az Országos Magyar Méhészeti Egyesület a koronavírus-járvány ellen vívott harc frontvonalában helytálló egészségügyi dolgozóknak immunrendszerük erősítésének céljából.

Mindezt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai központjában tartott sajtótájékoztatón jelentették be, melyen elsőként Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Kormányzati Akciócsoport vezetője szólalt fel. Szavai szerint

a koronavírus okozta krízishelyzetben olyan példás összefogás érhető tetten, melyre talán még sosem volt példa Magyarországon, s ezt támasztja alá a magyar méhészek által felajánlott adomány is.

Hozzátette: ha az egymásra való odafigyelés a következő időszakban is hangsúlyos lesz, akkor képesek lehetünk minimalizálni a járvány okozta veszteségeinket. Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója a méhészeti ágazat fontosságát hangsúlyozva elmondta, a magyar méhészek nemcsak, hogy kiváló terméket állítanak elő, de egyúttal egy olyan rendszert is működtetnek, amely az ökoszisztéma fenntartása szempontjából kulcsfontosságú. „Munkájuk elengedhetetlen ahhoz, hogy élelmiszer kerüljön az asztalra” – fűzte hozzá.

A magyar méhésztársadalom által felajánlott adományból 1 tonna az OMSZ Markó utcai központjába, 500-500 kilogramm pedig az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, illetve a Szent László Kórházba kerül.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke elmondta, egyesületük április 30-án 27-ik alkalommal tartotta volna meg a Méhek Napja rendezvényt, mely évről évre a méhek védelmének fontosságát hangsúlyozza. Bár az eseményt kénytelenek voltak elhalasztani, eldöntötték, hogy idén az egészségügyben dolgozók védelmére irányítják rá a közvélemény figyelmét. „A méhésztársadalom összefogott, és összesen 4 ezer üveg vegyes virágmézet ajánlott fel a frontvonalban dolgozók immunrendszerének erősítése érdekében.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a többi közt arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban rengeteg támogatás és adomány érkezett az OMSZ-hez, egyszersmind az egészségügyi dolgozókhoz. Mint mondta, a járvány időszakában rendkívül fontos, hogy munkatársaik immunrendszere kellően erős legyen, éppen ezért hálásak a magyar méhészek által felajánlott mézadományért, mely jó szolgálatot tesz majd a vírus ellen vívott küzdelemben.

További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu