A Velencei-tó fajgazdagsága legendás – nem véletlen, hogy már a XIX. században, amikor Herman Ottó vezetésével szerveztek nemzetközi ornitológiai kongresszust Magyarországra, a résztvevőket a Dinnyési-fertőre, illetve a mai madárrezervátum területén található nádrengetegbe is elkalauzolták. Sajnos a mai madárállomány a védelem ellenére sem olyan gazdag, mint akkoriban volt.
Ám az optimizmusra van okunk: az utóbbi évtizedekben nem egy költő faj egyedszáma örvendetesen gyarapodott. Erre jó példa a nyári lúd, a nádasok ikonikus lakója.
A nyári lúd állománya a mocsarak lecsapolása és más élőhelypusztító tevékenységek miatt, valamint a vadászatból kifolyólag, a XX. század második felére olyannyira megfogyatkozott, hogy teljes védelem alá kellett helyezni. A faj, mint neve is jelzi, hajdanán csak tavasztól őszig fordult elő hazánkban, ősszel vándorútra indult dél felé. Itt szinte szó szerint tűzzel-vassal irtották, minden bizonnyal ez a tényező csökkentette leginkább állományát.
a Kárpát-medencében, így sok ezer állat megmenekül dél-európai madármészárlásoktól. Mára a faj újra vadászható hazánkban is, ez azonban csak kíméletesen, a hagyományos éjszakázóhelyektől távolabb történhet, így itthon mind természetvédelmi, mind vadgazdálkodási szempontból is előnyösnek mondható a nyári lúd helyzete. A nyári ludak március derekán rakják tojásaikat, s április közepén, május elején kelnek ki a fiókák. Az utódaikat vezető ludakat kellő szerencsével és türelemmel könnyen megfigyelhetjük például a Dinnyés és Pákozd között vezető útról, vagy éppen a tó körül kiépített megfigyelőtornyok egyikéből.