0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mindenki magában teszi a dolgát – karanténkörkép az állami ménesekben

Versenyek, tenyészszemlék, vendéglovagoltatás és egyéb turisztikai programok. Ezek azok a tevékenységek, amelyeket a koronavírus-járványnak „köszönhetően” ma hiába keresnénk Bábolnán, Mezőhegyesen, illetve Szilvásváradon.

A két állami ménesbirtok, illetve az ugyancsak állami ménesgazdaság dolgozói ugyan nem maradnak otthon, de tevékenységüket pusztán a szükséges munkák elvégzésére kellett redukálni.

Közel ezer ló és csikó van a három állami ménesben, a pontos létszám a most tavasszal folyamatosan zajló ellések, illetve az értékesítések (már ahol a vevők a járvány következtében nem maradoztak el) miatt nem mondható meg.

A három gazdaságban a lovak alapellátásával mintegy százhúszan foglalkoznak: lógondozók, belovaglók, traktorosok…

„Mindenkinek a munkájára szükség van, de rendelkezünk vészforgatókönyvvel arra az esetre, ha kevesebb dolgozó tudna bejönni napi szinten” – hangsúlyozta Bardóczky Veronika, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. lótenyésztési osztályvezetője, majd hozzátette: „Ebben a járványügyi helyzetben sem lehet jelentősen változtatni, mivel nem szeretnénk, hogy legkedvesebb állataink hiányt szenvedjenek bármiben is.

Különösen, hogy egy ménes életében a tavaszi szezon a legizgalmasabb: születnek a csikók, termékenyítjük a kancákat.”

„A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok mezőgazdasági tevékenységet végez, amelyet napi szinten el kell látni, ezért a teljes dolgozói létszám a megszokott óraszámban és munkarendben dolgozik a járványhelyzet idején is.

Csupán a Pettkó-Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, akik a ménesbirtokon végeznek gyakorlatot, nincsenek jelen a napi munkavégzésben” – hangsúlyozta Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója.

Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatói feladatokat ellátó állattenyésztési ágazatvezetője is hasonló munkarendről számolt be:

„A lovak ellátása és képzése zavartalanul folytatódik.

A tenyésztés területén helytállók változatlanul dolgoznak, illetve a lovak ellátásához szükséges műszaki személyzet (traktorosok, műszaki szakemberek) is végzi a megszokott munkáját. A beosztásnál törekszünk arra, hogy a lovak zavartalan ellátása mellett a lehető legkevesebb dolgozó tartózkodjon a telephelyen.”

Mindhárom gazdaságban minden telepen betartják a kormány által hozott korlátozó intézkedéseket.

„Mivel azonban a mezőgazdasági feladatok ellátása alapos indoknak minősül a lakóhely elhagyására, a munkát elvégezzük, ügyelve az előírt személyes távolság megtartására” – foglalta össze Haál Gábor azokat az intézkedéseket, amelyeket mindhárom ménesbirtokon meghoztak.

Cseri Dávid részletezte azt, amit a bábolnai vezető sommásan foglalt össze: „A ménesgazdaság múzeumait határozatlan időre bezártuk, minden idegenforgalmi szolgáltatást (méneslátogatás, sétakocsizás, lovaglás) szüneteltetünk, az irodában ügyeleti rendben naponta egy munkatárs dolgozik, a többiek otthon végzik a munkájukat, a telephelyeken kézfertőtlenítőket helyeztünk ki, aminek rendszeres használata kötelező és ellenőrzésre kerül, a ménesudvarban (ami a ménesgazdaság központi telephelye) a bejáratot kordonnal leválasztottuk, a dolgozók csak kézfertőtlenítés után léphetnek be és ki a területről, a gyakorlaton lévő szakiskolai diákok oktatása szünetel, ahogy a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében megvalósuló iskolai lovagoltatás is, a szálláshelyek pedig határozatlan időre bezártak, a meglévő foglalásokat lemondtuk.”

Ugyanez a helyzet Mezőhegyesen is:

„Fertőtlenítőket helyeztünk ki, a szokásos üdvözlések, kézfogások elmaradnak. Szerencsére szabad levegőn, illetve jól szellőző istállókban dolgoznak a lótenyésztés munkavállalói, így a távolság megtartása nem probléma – mondta Bardóczky Veronika.

És természetesen visszavonásig nem fogadunk vendégeket a lovas szolgáltatásainkra, vagyis nincs kocsikázás, lovagoltatás, és nem látogathatók a ménesek sem.”

Az természetes, hogy az állatok ellátását minden állattartó megszervezi, legyen szó bármely fajról. De azért a lovakkal kapcsolatban – különösen az állami ménesek esetében – alapvető kérdés, hogy magát a lótenyésztést, illetve a lovakkal való munkát hogyan befolyásolják a járványügyi intézkedések.

Szilvásváradon a tenyésztés területén nem történtek jelentős változások. A párosítási terv szerint történik a kancák termékenyítése. A fedezőmének kihelyezése még a járványügyi helyzet kialakulása előtt megtörtént, így az összes fedezőmén felállításra került. A márciusra tervezett ménvizsga ugyan elmaradt, de a lovakkal való munka zavartalanul zajlik: a lovakat lovagolják, illetve fogatban hajtják őket, a csikók betanítása, képzése is folytatódik.

Mezőhegyesen a nóniusz és a gidrán fajtákban helyben felállított méneket használnak, így nincs különös változás a járvány miatt.

Szaporítóanyagot terveztek venni ügetőkancáikra Olaszországból, ezt nem tudták megvalósítani, illetve egy kancát szerettek volna szintén Olaszországba szállítani ICSI céljából, ami meghiúsult, így most nála embriótranszferrel próbálkoznak helyben. A magyar sportló kancákra Németországból vásárolnak szaporítóanyagot, ez jelenleg még akadálymentesen zajlik. A lovak szerencsére nem tapasztalnak egyelőre semmit a járványból, mivel teljes létszámban dolgoznak, a kiképzés ugyanúgy zajlik mind fogatban, mind nyereg alatt.

Bábolnán sem számoltak be jelentős változásról a tenyésztés területét illetően.

Az angol telivér ménes Dióspusztán telt házzal működik, a saját kancáik mellett panziós kancák is bent állnak a fedeztetési szezonban.

Az arab ménesben az eltervezett párosítások szintén zajlanak, bár a friss sperma iránti külső kereslet erősen visszaesett. A lovakkal történő munkavégzés folyamatosan zajlik, a gyakorlatozó diákok munkája jelent csak kiesést a mindennapokban. Az angol telivér versenylovak tréningben vannak, galoppversenyek ugyan egyelőre nincsenek, de a tréningmunka a megszokott módon zajlik Alagon, a Bábolnáról bérelt versenylovak idomításáról pedig a bérlők gondoskodnak.

A ménesbirtokok honlapját nézve – még akkor is, ha előre tudja az ember, hogy a tömegrendezvények nem tarthatók meg – igencsak elszomorító a programnaptárak látványa. Az összes áprilisi versenyt törölték vagy jó esetben halasztották, májusra már nincs is beírva semmi, a nyár vége felé árválkodik egy-egy beírás…

„A programnaptár a járványügyi veszélyhelyzet miatt természetesen kiürült. A tervezett rendezvényeink, tenyészszemlék elmaradnak, a halasztást a kormányzati döntéseket figyelembe véve mérlegeljük” – mondja Haál Gábor.

„A versenysportot érinti leginkább a járványügyi helyzet természetesen, hiszen a versenyek világszerte elmaradnak, így a saját rendezésű versenyeinket is halasztjuk, illetve amiken részt vettünk volna, azok is elmaradnak” – teszi hozzá Bardóczky Veronika.

Talán Cseri Dávid a legoptimistább: „A legnagyobb változás a rendezvények tekintetében történt: áprilisban került volna megrendezésre a ménesgazdaság területén a XX. Nemzetközi Kutyakiállítás, valamint áprilisban kezdődött volna Szilvásváradon a szabadtéri versenyszezon az országos fedeles fogathajtódöntőt követően.

A kutyakiállítás új dátuma 2020. augusztus 21–22., az elmaradt versenyek és tenyészszemlék újból meghirdetésre kerülnek, amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi azt.

Emellett bízunk benne, hogy oly sok év után idén augusztusban az éjszakai lovasshow is megrendezésre kerülhet, a nyár folyamán egyéb kulturális programokkal karöltve. Egy biztos, a helyzet enyhülése után a lehető legrövidebb időn belül újra tudjuk indítani a versenyek rendezését.”

Ha pedig a járványügyi helyzet súlyosabbra fordulna, úgy azt a lovak kiképzése sínylené meg. Mezőhegyesen a közel száz ló kiképzését a központban egészségügyi mozgatássá redukálnák, hogy biztosítani tudják a boxban tartott lovak mozgásigényét. S ahogy azt a lótenyésztési osztályvezető hangsúlyozta, szerencsére a kiképzésben dolgozó munkavállalóik nyitottak arra, hogy amennyiben szükséges, a lovak alapellátásában is részt vesznek. Szilvásváradon és Bábolnán is a lovak alapellátása, az etetés, trágyázás és alapvető mozgatás lesz a kizárólagos feladat. Ha pedig kijárási tilalom kerülne bevezetésre, Szilvásváradon a helyi dolgozók, illetve a szolgálati lakásokban lakók kerülnek elsősorban beosztásra.

„Összességében kiemelendő, hogy a munka lényegében változatlanul zajlik, a lovak ellátása, mozgatása nem csökkenthető feladat.

Az általános lóágazati nehézségek azonban a ménesbirtokra is kihatnak: a rendezvények elmaradása, az utazási korlátozások, a külföldi vendégek távol maradása miatt a lóértékesítés gyakorlatilag megállt. Az utazási korlátozások miatt a vevőink teljesen elmaradtak a szomszédos országokból, a kínai partnerek által itt tréningezett távlovak gazdáikkal együtt még a járvány kezdeti szakaszában hazaköltöztek, és azóta nem tudunk beutazási, vásárlási szándékról, sem tőlük, sem Európából” – foglalta össze Haál Gábor igazgató a bábolnai gondokat, amelyekhez hasonlóakkal a másik két ménesnek is szembe kell néznie, bár ahogy Bardóczky Veronikától megtudtuk, Mezőhegyesen nőtt a kereslet a lovakra belföldről, egyre több előjegyzést vesznek fel. Az érdeklődés elsősorban a fogatban vagy nyereg alatti alapkiképzésben részesült lovakra nőtt.

S hogy a járványnak lehet-e bármi pozitív hozadéka, arról a három vezető saját habitusa szerint nyilatkozott. Volt, aki semmi jót nem lát, volt, aki szerint a tanulásra, önképzésre lehet időt szánni, míg a harmadik szakember szerint a járvány ideje felhasználható a lovak és csikók nagyobb egyedszámú kiképzésére és a környezet még precízebb rendezésére is.

 

Forrás: Pegazus