Back to top

Befejeződött az országos rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken

Befejeződött az országos, rendkívüli haltelepítés az állami tulajdonú horgászvizeken; 18 nap alatt 324 horgászvízbe 1177 tonna pontyot helyeztek ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) szervezésében - közölte a szövetség elnöke kedden Tiszafüreden a Tisza-tónál, a telepítés utolsó helyszínén.

Szűcs Lajos elmondta: a kormány döntése alapján az elmúlt hetekben a magyar haltermelők megsegítése, munkahelyeik megtartása érdekében korábban soha nem látott nagyságrendű telepítési támogatáshoz jutottak az állami tulajdonban lévő horgászvizek halgazdálkodási hasznosítói. Hozzátette:

a döntés a közvetlenül érintett mintegy 1500 halászati és 2500 halgazdálkodási munkahely megtartását segítette.

A telepítés a koronavírus világjárvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti korlátozások fokozatos enyhítése mellett hatékonyan szolgálja a dinamikusan bővülő szabadidős sporthorgászat, a horgász versenysport, valamint a horgászturizmus újraindítását, valamint a halfogyasztás élénkítését is.

Hozzátette: az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kezdeményezésére, az Agrárkamara támogatásával a koronavírus-járvány okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt intervenciós felvásárlást határozott el a haltermelőknél felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú ponty készletekből. A felvásárlás tervezett támogatási keretösszege bruttó 800 millió forint.

Szentpéteri Sándor helyettes államtitkár elmondta: Magyarország halgazdálkodási vízfelületinek halállománya természeti kincs, erőforrás, mindenkinek az a feladata, hogy ezzel fenntartható módon gazdálkodjon. Már több mint 600 ezerre nőtt a horgászok száma, a Tisza-tavon több százezer horgász fordul meg.

Németh István, a MA-HAL elnöke elmondta: az akció az egész közép-európai piacon emeli a hal árát, az export indulásával a magyar haltermékek, elsősorban az élő hal, magasabb áron kerülnek piacra, mint ezt megelőzően.

Hegedüs Gábor, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője szólt arról, hogy a keddi záró telepítéssel is érintett Tisza-tó területére soha nem látott mennyiségű, összesen 960 mázsa, már fogható méretű hal érkezett.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A klímaváltozás hatékony vízgazdálkodási megoldásokat kíván

A hazai termőterületek harmada az aszály mellett ár- és belvíznek is kitett; a szélsőséges időjáráshoz hatékonyan kell alkalmazkodnia a mezőgazdasági vízgazdálkodásnak. A tavalyi drasztikus aszály után az enyhe tél és a belvizek is gondot okozhatnak, a vízgazdálkodás fejlesztése és a megfelelő földművelési technológiák alkalmazása elkerülhetetlen – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók a Nyugat-Balkánon

Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Montenegróban - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnap.

Kezdjünk valamit az esővel

Az emberi tékozlás és nemtörődömség eredménye, hogy a világ természetes vizeink jelentős része erősen szennyezett. A klímaváltozás hatására a világon 30 százalékkal gyakoribbak a felhőszakadások, ugyanakkor a metropoliszok 70 százaléka küzd rendszeresen visszatérő aszályokkal.

Megfelelő jégvastagság nélkül nádasaink nem képesek megújulni

A Balatont határoló nádasok mértéke mintegy 1200 hektárra tehető, amit minden évben meg kellene újítani, azonban erre évek óta nincs lehetőség: egyfelől nincs rá ember, de a körülmények sem megfelelőek, ugyanis 2017 óta nem volt nádvágásra alkalmas jég a Balatonon. Márpedig a nádaratás alapfeltétele a biztonságos jégfelület.

Szuperélelmiszerek: marketingfogás vagy csodaszer?

Egy dietetikus leleplezi a szuperélelmiszerek körül mítoszt, megosztja, hogy mik tartoznak ezeknek az élelmiszereknek a csoportjába, és elárulja hogyan lehet többet beiktatni az étrendbe.

Lebegő kertek

A kevés hellyel rendelkezők és a termesztésre alkalmatlan területeken élők ősidők óta igyekeztek megoldásokkal előrukkolni, hogy javítsanak a helyzetükön. És ugyebár nincs, ami jobban beizzítaná a leleményességet, mint az igazi kihívás.

Sok helyen már kéthavi csapadék hullott

Az ország nagy területén már a január havi csapadékösszeg duplája lehullott az elmúlt tíz nap alatt - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán a Facebook-oldalán.

800 millió forintos öntözésfejlesztési-oktatási beruházást adott át Szarvason a MATE

Az Agrárminisztérium 800 millió forintos támogatásával valósult meg az a beruházás, amely demonstrációs és képzési lehetőségeket biztosít az öntözéstechnikák és a precíziós öntözésre alkalmas berendezések megismeréséhez, valamint a kapcsolódó képzések meghirdetéséhez mind a gazdatársadalom, mind pedig az egyetemi hallgatók számára.

4 étkezési minta a korai halálozás alacsonyabb kockázatához

Rengeteg diétás tanáccsal találkozhattunk már, de az ételek és az egészség közötti kapcsolatról szóló tudományos eredmények nem mindig egyértelműek. Egy új tanulmány négy olyan étkezési mintát azonosított, amelyek alacsonyabb halálozási kockázattal járnak.

50 éve alapították hazánk első nemzeti parkját

1973-ban alakult meg hazánk első nemzeti parkja, a terület egyedülálló természeti, illetve néprajzi értékeinek megőrzése és védelme céljából. A Hortobágyi Nemzeti Park létrehozását segítette a kormányzathoz benyújtott "Pro Natura" memorandum, amelyet 21 nemzetközi hírű tudós aláírásával hitelesített.