0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ismét megjelent a fekete gólya a Valkói Erdészet területén

A Pilisi Parkerdő Zrt. élőhelyfejlesztési programjának és a természetközeli erdőgazdálkodásnak köszönhetően a Parkerdőben több helyütt is megtelepedtek a fekete gólyák. Május elején egy vadkamera rögzítette ezt a fokozottan védett madarat a Valkói Erdészet területén, ahol régebben költött, most pedig újra megjelent.

Idősebb erdészek elmondása szerint a fekete gólya korábban is költött a területen, de sokáig nem lehetett találkozni e rejtett életmódot folytató madárral. Fekete gólyát legutóbb tavaly figyeltek meg – csupán néhány esetben – egy Gödöllőhöz közeli mocsaras részen. A madár most viszont visszatért a Valkói Erdészet által kezelt örökerdőbe, ahol megtalálta az igényeinek megfelelő élőhelyet a párjával:

Bag községhatárában, egy folyamatos erdőborítással kezelt, vizenyős területen elhelyezett vadkamera fotózott le fekete gólyát május első napjaiban.

A képeken jól kivehető a fekete tollazatú, piros csőrű, ezért feltehetően idősebb példány.

A Pilisi Parkerdő területén 2018-ban két fekete gólya pár költötte ki a fiókáit egy Esztergomhoz, illetve Pilismaróthoz közeli erdőterületen. A két fészkelő párnak három-három fiókája kelt ki tavalyelőtt júniusban. A nyomon követés, valamint a természetvédelmi munka szempontjából kiemelten fontos információszerzés céljából a fiókákat a fészek elhagyása előtt meggyűrűzték a Pilisi Parkerdő Zrt. és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei.

Az ember jelenlétét kerülő, a háborítatlan, vizes területeken fészkelő fekete gólya elterjedését segíti a Parkerdő olyan hosszú távú élőhelyfejlesztési programja, mint a vizes élőhelyek védelme. A program keretében az erdészek mesterséges és természetes kistavak, vízfolyások karbantartását, helyreállítását végezték el az utóbbi években. A néhány tíz négyzetméter nagyságú vízfelületek a helyi kétéltű- és hüllőfauna fontos szaporodóhelyét jelentik, így a fekete gólya számára elegendő táplálék áll rendelkezésre.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt. közlemény