Back to top

Egy magyar nő, aki Norvégiában termel szőlőt

A New York Times-ban olvasott egy cikket az akkor Angliában élő Barna Zsuzsanna egy norvég szőlőültetvényről. Meglátogatta, ott maradt, aranyérmes borokat készített, és most a saját ültetvényén várja az első szüretet.

Az Egerből származó Barna Zsuzsanna, aki korábban az Egervin külkereskedője volt Angliában, Brightonban szerzett szőlész-borász egyetemi végzettséget. Másfél évtizedes angliai életet adott fel azért, hogy részt vegyen a norvég szőlőtermesztés és borkészítés kísérletében. Négy éven keresztül készített borokat egy szőlőültetvény tulajdonosának.

Mint mondja,

a klímaváltozásnak köszönhető, hogy Norvégiában egyáltalán szőlőültetvények lehetnek, és a szőlő, mint növény igen jól érzi magát. Az már más kérdés, hogy nem minden fajta érik be.

Ez is egy kísérlet, ők is több mint 60 fajtával próbálkoztak, figyelték, melyik hogyan viselkedik, hiszen ez a világ legészakibb ültetvénye, a 61. szélességi fokon. Oszló környékén már 20 éve próbálkoznak szőlővel és borral, de többnyire csak hobbi szinten.

Zsuzsa elhatározta, hogy profi ültetvényt és borászatot, valamint borturizmust épít ki. Első lépésként 1,5 hektáron 3500 tőkét telepített két területen a Sognefjordba nyúló félszigeten, Frønningen-ben, illetve a szárazföldi részen, Leikangerben. Egyelőre az összes munkát egymaga végzi, ingázva a két terület között. A félszigeti kis településen, ahol lakik, mindössze hatan élnek. Így maga fúrta ki a palántáknak a lyukakat, ültette el azokat, és persze műveli.

A telepítést nem bízta a véletlenre, a norvég meteorológiai szolgálattól megkérte az elmúlt 100 év időjárási adatait az adott területre, amelyből az látszik, hogy a hőmérséklet meredeken emelkedik. Erre alapozzák a szőlőtermesztést is.

Elsősorban hidegtűrő német fajtákból áll az ültetvény, például  Solaris, Bacchus, Riesling, Dornfelder, Gruner Veltliner, Gewurztraminer, de van 100 tő Cabernet Franc is.

Közben történik a borászat kialakítása is. 

Kérdés persze, hogy mihez kezd majd a borokkal, hiszen Norvégiában állami monopólium a szesz árusítása. Így a borászatban nem értékesítheti a bort, mint mondja, az oda érkező vendégeknek egy 2 cl-es kóstoló a hivatalosan engedélyezett mennyiség.

De a norvégokat nagyon érdekli a borkészítés, már jártak nála érdeklődő turisták, akik bejárták az ültetvényt. Zsuzsa az exportra szeretne építeni, elsőként Angliát célozza meg, ahonnét már van is érdeklődés. Úgy gondolja, hogy kuriózum lehet majd a borkedvelők körében felbontani egy palack bort a világ legészakibb ültetvényéről.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Pilisi lakomák

A Pilis lenyűgöző, fenséges, fejedelmi hely. Szinte hallani Mátyás király vezéreinek döngő lépteit, s ahogyan kupáikat a nehéz asztalra csapják. Régen királyi vadászterület volt, ám méltóságát máig megőrizte. A Római birodalom virágzásának idején a Duna mentén futó védvonalakat összekötő utak közül több a Pilis, Visegrádi-hegységen keresztül vezetett.

Egészséges talaj - Egyre inkább felértékelődik

A 21. század legjelentősebb megoldandó feladatai között első helyen az energia, a tiszta ivóvíz iránti igény kielégítése és az egészséges talaj megóvása áll.

Kína szigorítja az import vizsgálatát, torlódások várhatók a fontos kikötőkben

Mivel Kína a téli hónapokban tart a megnövekvő koronavírus-kockázattól, megszigorítja az importszállítmányok vizsgálatát. A szárazföldi Kínába szánt zöldség és gyümölcsszállítmányok egy részét emiatt Hongkongba irányíthatják át a kereskedők.

Létrehozták a növényfajok legnagyobb katalógusát

Új, kibővített növényfaj katalógust tettek közzé, amelyben német kutatók több mint 1,3 millió fajt ismertetnek.

Túlzásba vitt a antibiotikumok - Milyen lesz a hús minősége a Brexit után?

A jelentések szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Kanada állattartó telepein ötször annyi antibiotikum használnak, mint az Egyesült Királyságban. Európában pedig tovább szigorítják az antibiotikumok használatát. Felmerül a britekben a kérdés, hogy milyen minőségi előírások fogkan vonatkozni az import hústermékekre a Brexit után és vajon fel tudják-e venni a versenyt az olcsóbb hússal.

Online étterem a nagy ukrán éhínség ételeivel

Ételek krumplihéjból, nyírfakéregből, kukoricacsutkából, ezekkel a fogásokkal emlékeztek meg a nagy ukrán éhínség áldozatiról a napokban. Egy virtuális étteremben mutatták be azokat az ételeket, amelyek megmentették az emberek életét, a szervezők ezzel hívták fel a figyelmet a történelmi eseményre.

Tartsuk életben a talajt, védjük meg a biológiai sokféleséget!

December 5-én a Talaj világnapját ünnepeljük, az idei kampány felhívja a figyelmünket arra, hogy a földfelszín alatt lévő baktériumok és giliszták nélkülözhetetlenek a talajban végbemenő folyamatokhoz. Az emberiség közel 11–12 ezer éve foglalkozik a talaj művelésével.

Könnyen hámlik a gyömbér héja

Tárolási problémák miatt a kínai gyömbér nem túl mutatós, mert foszlik a héja. Idén a friss gyömbért egy hónappal hamarabb kezdték el exportálni a kínai szállítók. Ez azonban kockázatos, mivel így a gyömbér könnyebben penészedhet.

Szőlővédelmi újdonságok a BASF-nél

Idei második online kísérleti bemutatóján a szőlőben használható gombaölő szerek fejlesztését mutatta be a BASF. A téma a peronoszpóra és a feketerothadás elleni védekezés volt. Hajnal Gábor marketingvezető hangsúlyozta, hogy a BASF fejlesztésben elkötelezett cégként régóta dolgozik azon, hogy a termesztők számára zökkenőmentes legyen az átmenet a szerkivonásokon.

Újabb üzletlánc kötelezte el magát a fenntartható csomagolások terén

A brit Aldi bejelentette következő nagy ívű tervét, miszerint 100%-ban újrahasznosított csomagolásban forgalmazza sajátmárkás reggeli pelyheit év végére.