Honnan jönnek a „toxinok”?
Penészgombák, gombák, egysejtű élőlények gyakorlatilag mindenhol élnek. Libegnek a levegőben, megtapadnak a falakon, a takarmányon, a kezünkön. Léteznek, vannak, hamarabb itt voltak, mint a takarmányként hasznosított növények, vagy az emberek, a kecskék. Ezek az apró élőlények, mivel élnek, anyagcserét folytatnak, anyagcsere-termékeik azonban néha már egészen kis adagban mérgezőek más élőlények számára, azaz toxikusak. Persze, nem minden esetben, hiszen ebből a szempontból is vannak „jó” és „rossz” mikrobák, de most inkább ez utóbbiakról szeretnék említést tenni.
Ahány mikroba, gyakorlatilag annyiféle toxin. Elvileg ezek egyensúlyban vannak, elenyészően kevés jut be az állat szervezetébe, és egy egészséges immunrendszerű, bélflórájú állat tünetmentesen le is győzi őket. De mi van akkor, ha az állat nagy dózisban kapja, vagy akkor, amikor éppen gyengébb az immunrendszere? Nos, ilyenkor beszélünk toxikózisról, amelynek tüneteit gyakran fel sem ismeri a gazda, mert annyira csendes, alattomos a folyamat. Sajnos, amikor egyértelművé válik a baj, akkor már sokszor késő.
Hogyan jut a szervezetbe?
Egészen egyszerűen, például a takarmányon keresztül. Semmi nem steril, sem az abrak, sem a széna, mindegyiken vannak mikrobiális élőlények, csak nem mindegy, mennyi. Ha a széna láthatóan penészes, füstöl, elég egyértelmű a helyzet. A gabonák nagy része sajnos helyből, már a növényen fertőzött lehet, aminek a tárolás, pláne, ha helytelenül szárították, raktározták, csak kedvez. A feldolgozott termékek, például tápok is fertőzöttek lehetnek, pedig azt várnánk, hogy a hőkezelés hatására a toxinok lebomlanak, a mikrobák elpusztulnak, magyarul a termék sterillé válik. Sajnos, az esetek egy részében, nem így van.
Ha olyan takarmányt etetünk sokáig, vagy nagy mennyiségben, főleg, ha sokáig és nagy mennyiségben, akkor kialakul a fertőzöttség. Mondjuk, amikor abrakot etetünk egy éven át, naponta fél kilót. Úgy gondoljuk, milyen jót teszünk, de egy idő után az állatok már valahogy „nem olyanok”, mint kellene.
A helyzet akkor igazán „látványos”, amikor eleve leromlott, vagy fiatal, tehát az immunrendszer szempontjából törékeny állat áll szemben a toxinok „támadásával”. Az első néhány órában csak bágyadt, levert, étvágytalan, aztán elkezd menni a hasa és pillanatokon belül elpusztul. A tünetek hasonlítanak a „bezabálás” tüneteire, de mégsem az. Ember legyen a talpán, aki ilyenkor eldönti, mi a baj, egy laborvizsgálat azonban segíthet. Ez azért is fontos, mert ahol egy állat elpusztult toxinmérgezésben, ott az egész állomány veszélyben van!
Néhány mikotoxin és hatásuk
Fumonisin: májkárosodást, tüdőödémát és korai vetélés okoz, csökken a tejtermelés, leromlik az állatok immunrendszere.
DON (trichothecén): megnövekszik a fajlagos takarmányértékesítés (sokkal többet eszik egy egységnyi termék előállításához az állat), emésztési zavarok lépnek fel, és hiába eszik, leromlik a termelés
Ochratoxin: csökkenő vese és májműködés, növekvő vízfogyasztás, míg a takarmányfelvétel csökken.
Zearalenon: csökkenő termékenység, szaporodási problémák, a sperma minőségének, mennyiségének romlása, fejlődési zavarok.
Aflatoxin: megnövekszik a betegségek iránti fogékonyság, csökken a tejtermelés, csökken a takarmányfelvétel.
Holott, lehet, hogy a jószágnak nincs is „olyan igazi baja”, csak a toxinoktól kellene megszabadulnia. Ami a gyakorlatban, nem is olyan egyszerű.
Nemcsak a takarmányból jutnak be toxinok az állatba, hanem egyes baktériumok, például a Clostridium család, vagy a Penicillinek is termelnek ilyet (minden baktérium termel valamit, csak nem mindegyik van jelen az állatban, és nem mindegyik mérgező). Ezeknek a tüneteit szintén nehéz felismerni és különválasztani egyéb betegségek tüneteitől. Megint csak az állatorvos és egy labor segítsége kell ahhoz, hogy tudjuk, mivel állunk szemben. Ezért is fontos, hogy – hacsak nem vagyunk biztosak az okokban – ne bagatellizáljunk el egyetlen hasmenéses esetet sem! Egyes, elhullást okozó, toxintermelő baktériumok ellen azonban ma már létezik vakcina, amivel immunizálni lehet az állományt. Nagy előrelépés, érdemes élni vele! Én, ha lenne hatalmam, kötelezővé tenném.
Toxinkötők használata
Ha megy a hasa a gidának, vagy az anyakecskének, sokan azonnal a széntablettához nyúlnak. Nem is rossz ötlet, hiszen nagy felületével képes rengeteg „rossz” anyagot megkötni, ami azután az ürülékkel távozik. Pontosan ez a toxinmegkötés lényege. Szedjük össze az állat szervezetéből a mérgező anyagokat, gyűjtsük össze, és távolítsuk el. Csakhogy: minden toxinféleségnek (és rengeteg van belőlük), más és más a szerkezete, mások a kémiai és mások a fizikai jellemzőik. Egészen egyszerűen, ami megköti az egyiket, nem biztos, hogy jó a másikhoz. És sajnos a toxinkötők nem csak a toxinokat kötik meg, hanem egyéb, az állatok számára fontos tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat – ezek hiánya újabb betegségekhez vezet. Érdemes tehát valami olyan megoldást keresni, ami egyszerre többféle toxinra is „hat”, és képes támogatni az immunrendszert, a bendő működését, így azonnal csökkenti azokat a károkat, amiket a toxinok okoztak, és nem kell csupán az állat immunrendszerére bízni a gyógyulást.
Arra már rájöttek, hogy a különböző toxinokat lehet csoportosítani, például poláros és nem poláros toxinok. Ez az elnevezés a toxinok kémiai tulajdonságaiból fakad, és abban segít, hogy kiderüljön, milyen kémiai tulajdonságú anyaggal lehet megkötni őket. Azután vannak a maszkos és rejtett toxinok, ami abból a jelenségből fakad, hogy a növények a toxinok elleni védekezésül, megpróbálják őket „becsomagolni”, átalakítani, más, új anyagot hozva létre, melyet azután vagy oldott formában raktároznak, vagy oldhatatlan formában beépülnek a sejtfalba. Az oldott formájú toxinok a „maszkos” toxinok, a beépültek, a „rejtett” toxinok. Az állat emésztése során legelőször lehasítja a „csomagolást” (ami többnyire cukorféle jellemzőkkel bír, tehát emészthető) a toxinról, így a toxin szabaddá válik és elkezdi romboló munkáját. Az, hogy mennyire káros a rejtett toxinok jelenléte, és mennyi van belőlük, egy humán étrendhez kötődő példa is mutatja: kukoricapelyhet vizsgálva 3x több rejtett toxint találtak a termékben, mint szabad, kötetlen toxint! A toxinkötő vegyületek, például az aktív szén szinte csak a szabadon lévő toxinokkal tud megbirkózni. Olyan anyagot kell tehát találnunk, amely a rejtett/maszkos toxinokat is képes megkötni.
Szerencsére a tudomány fejlődik, és több cégnek is megjelentek az ivóvízbe vagy a takarmányba keverhető toxinkötői, amelyek elég jó hatásfokkal működnek. Mindegyik tartalmaz olyan anyagot, amelyik felületén képes megkötni a már szabad toxinokat, illetve olyanokat is, amelyek enzimek vagy más „csapdák” segítségével képesek a rejtett toxinokhoz is kötődni, így akár 100 százalékos toxinkötő hatást is elérni. A nagy felszívóképességű anyagok ma már nem csak az aktív szénre korlátozódnak, hanem például a szilikát vegyületekre, például szmektitekre, illetve zeolitokra (gondoljunk a macskaalomra).
Ilyen lehet például az élesztő sejtfal, amely képes megkötni néhány toxint, ugyanakkor, ha lebomlik az állat szervezetében, táplálja is azt. Vannak olyan „jó” baktériumok is, amelyek képesek átalakítani a toxinokat nem mérgező anyagokká az állat testén belül. A lényeg minden esetben a toxinok megkötése és eltávolítása nem csak azokból a szervekből, amelyekben a legnagyobb zavart okozhatják (máj, vese, szaporítószervek), hanem az egész szervezetből.
In vivo és in vitro
A kísérleteket, mint minden esetben, először „in vitro”, azaz „üvegben” végzik. Sajnos, az „üveg” messze nem mutatja teljességében azokat az állapotokat, amelyek valóban léteznek a jószág szervezetén belül. Sok toxinkötő „invitro” sem működik jól (csak papíron), és beláthatjuk, hogy ami lombikban nem működik, az a kecske bendőjében sem fog.
Nem szabad kísérletezni tehát különböző szerekkel azért, mert „azt hallottuk”, hanem ha tényleg gond van, akkor profi módszerekhez kell nyúlni. Igen, ezek sokba kerülnek, de ha a toxin kártételét számszerűsítjük, kiderül, nem is olyan sok az a sok. Kiszámítható, mennyi termeléskiesés volt, mennyivel több takarmányt kell felhasználnunk, a fogamzások számát mennyire befolyásolja a toxinok jelenléte stb. És akkor kiderül, mégsem kerül olyan sokba. Persze, a legfontosabb a megelőzés lenne, ha másképp nem, mondjuk három havonta egy komolyabb, néhány hetes kúrát kéne tartani, de igazából, mai magyar körülmények között érdemes a toxinkötőket folyamatosan adagolni. Erre a célra a gyártók mindenféle jó ötlettel és kiszereléssel álltak elő, éljünk velük!
Élethelyzetek
Dán kutatások alapján kiderült, hogy minimális toxinszennyezettség (100 ppb) már a termelésben, tehenenként 1 liter tej veszteséghez vezet, míg 800 ppb már 4 liternyi termeléskieséshez. Ezeket az értékeket a magyarországi adatok bőven meghaladják, és ez különösen érvényes sajnos a kistermelőkre, háztáji gazdaságokra. Nem áll módunkban a nagyüzemek takarmánytárolása, laborjai, szárítói és egyebek technológiája, azzal gazdálkodunk, amink van: sáros, penészes takarmánnyal is olykor-olykor. A sok-sok különböző toxintermelő mikroba pedig alaposan befolyásolja állataink egészségét Ott vannak, ott lapulnak, élnek és virulnak, és amikor a tünetek nyilvánvalóak lesznek, akkor már nagyon késő.
Sajnos, kecskékre nem találtam kokrét számadatokat, de szerintem a dánok tehenes kutatásai eléggé meggyőzőek. Ha kiszűrjük a toxinok nagy részét, akkor azok nem fognak megjelenni a tejben. Ha nem jelennek meg a tejben (húsban), akkor sok olyan embertársunk is fogyaszthatja majd ezt a tejet, akik addig csak álmodtak róla, hiszen – pld a glifozát, az aflatoxin stb. – bizonyítottan az emberben is betegséget okoz. Tehát ezek nélkül nem csak az állataink lesznek egészségesebbek, termelnek magasabb színvonalon, de az általunk előállított termékek is egy minőségi ugráson mennek át. Szerintem mindenképp megéri figyelni erre és védekezni!
Pallagi Zsuzsanna
GerecseKecske
