Back to top

Lázár Zoltán újra a bakon

Időutazásra invitálom önöket, 2017-et írunk. A Lázár család immár sokadszorra, ebben az évben is nagy kihívások előtt állt: Göteborgban négyesfogat-hajtó Európa-bajnokságot, Lipicán kettesfogathajtó-világbajnokságot rendeztek, mindkét világversenyen meghatározó szerepet szánt nekik a fogathajtó szakág és Tóth Tamás szövetségi kapitány is.

Lázár Zoltán mindkét versenyen kulcsszerepet vállalt volna, erre a későbbiekben részletesen kitérek. A kettes és a négyes fogatai a hazai versenyeken mindent megnyertek. A négyesfogat-hajtó csapatban abban az évben egy új tag mutatkozott be, aki nagyon sokat lendített a team eredményén. Őt ifj. Lázár Zoltánnak hívják. Ifj. Lázár Zoltán, akit sokan csak Zozónak becéznek, sokszoros korosztályos válogatott díjugratóként azt vállalta, hogy hozzásegíti édesapját a nagy célok eléréséhez. Ez lassan három éve történt.

Most, 2020-ban Lázár Zoltánnal arról beszélgetünk, hogy mi is volt pontosan három éve, és mik az új tervei a jövőben.

Fotó: Zilahy István

• Felidézné az olvasóknak, mi történt az említett évben?

2017-ben két nagy célt tűztem ki magam elé. Először a négyes Eb-t, utána a kettes vb-t. Mindkét verseny nagyon fontos volt számomra. A felkészülésem jól sikerült, a lovaim kiváló formát mutattak. Úgy nézett ki, ha nem lesz semmi baj, akkor komoly eséllyel várhatom mindkét versenyt.

De lett baj, ugyanis a csehországi Nebanicében óriásit buktunk.

Hogy mi történt ott, erről nem nagyon szeretek beszélni. Álmodni róla annál többször szoktam, álomnak is rossz volt, hát még megélni a valóságban. Egy maratoni akadályból túl nagy lendülettel hajtottam ki, ezt utólag hibának tartom és nagy árat fizettem érte. A fogatom felborult, a lovaim elszaladtak, én óriásit estem, de a legnagyobb baj az volt, hogy a segédhajtó fiam súlyosan megsérült.

Miután felborultunk, óriási pánikba estem, rohantam vissza, hogy mi van hátul a fiammal és a másik segítőmmel.

Észre sem vettem, hogy mennyire megütöttem magamat, abban a pillanatban nem éreztem egyáltalán semmilyen fájdalmat. Akkor nem így láttuk, de ma már tudjuk, hogy óriási szerencsénk volt a szerencsétlenségben.

A jóisten segített, mert végzetes baj is lehetett volna ebből a bukásból.

A négyes Eb-n való részvétel ezzel elúszott, mert a sérüléseim lassan gyógyultak. A fiam szerencsére rendbejött, de a díjugrató Eb-ről neki is le kellett mondania.

Nekem maradt a kettesfogathajtó-világbajnokság. Nehezen ment a felkészülés, mert a sérüléseim nem igazán gyógyultak. Az orvosok sem javasolták, hogy elinduljak, mert veszélyesnek találták ezt a nagy megterhelést. A lovaim viszont bomba formában voltak, képtelen voltam visszalépni még akkor is, ha én is tisztában voltam a kockázattal.

Lipicára az egyik legesélyesebb hajtóként érkeztem. Aztán díjhajtáskor egyszer csak robbant az a képzeletbeli bomba, kizártak! Szakmailag a részletekbe nem szeretnék belemenni.

Inkább arról beszélnék, hogy a főbíró és az arcnélküli társai hogyan aláztak meg engem és a magyar fogathajtó társadalmat, egyszóval minket, magyarokat ezzel a kizárással.

Óriási magyar nézősereg jött ki Szlovéniába, azt mindenki tudja, hogy magyar nézők nélkül a világbajnokságok kis túlzással érdektelenségbe fulladnának. Azt szoktuk mondani, hogy bárhol is versenyzünk a világban, mindig hazai pályán érezzük magunkat. Ami még nagyon rosszul érintett, hogy a testvérem, Vili is nehéz helyzetbe került. Komolyan elgondolkodott a verseny szombati estéjén, hogy visszalép a további versenyzéstől. Szerencsére ezt nem tette meg, utólag nagyon bölcs döntés volt a részéről. Akkor ott megfogalmazódott bennem, abbahagyom a fogathajtó pályafutásomat. Azt azért el kell mondanom, nem így képzeltem el a befejezést, nagyon csalódott voltam.

• Mi történt ezután?

Az történt, hogy a lovainkat kiraktuk a ménesbe, és kizárólag akkor hoztuk be őket, ha lovagolni akartunk rajtuk. Vili a mai napig rendszeresen, én ritkábban ülök a nyeregbe. Már arra is jutott időnk, hogy a barátokat meghívjuk egy tereplovaglásra, amire előtte nemigen volt lehetőségünk.

Elkezdtem a fiam pályafutását is segíteni, és úgy nézett ki, hogy lezárult életem sikeres és gyönyörű korszaka.

De nem így történt. 2021-ben, ötven év után ismét négyesfogat-hajtó Eb-t rendezhet Budapest. A bátyám, Vili és Tóth Tamás nagyon agitáltak, hogy induljak el. Ha finoman fejezem ki magam, nem találtam jó ötletnek.

Úgy éreztem, nem vagyok elég motivált, és még a régi sebeim sem gyógyultak be.

Aztán egyik reggel úgy ébredtem, hogy bele kell vágnom. Annyi mindent kaptam ettől a sporttól, hogy ha szükség van rám, vállalnom kell a feladatot. Mivel a régi lovaim megvannak, így ez jó alapot biztosíthat. Az elmúlt időben sikerült még jó néhány kiváló és nagy rutinnal rendelkező lovat vásárolnom.

• Milyen lesz az új Lázár-fogat?

Ezt nem tudom megmondani, most biztatónak látszik a helyzet. Jelen pillanatban az összes lovamnak van esélye bekerülni a fogatomba. Még nem tudom kiválasztani azt az ötöt-hatot közülük, akik a szűk keretet fogják alkotni. Az edzőtáborok és legfőképpen a versenyek tapasztalatai alapján fogom meghozni a döntésemet.

• Úgy tudom, teljesen új stábot szervezett maga köré.

Ez így igaz. Új kollégámat, Bégányi Csabát nem kell bemutatnom a fogathajtóknak. Csaba dolgozik hét közben legtöbbször a lovakkal. Nekem jut a hétvége, de ha van időm, igyekszek hét közben is kimenni hajtani.

• Mit szólt a család, hogy újrakezdi a versenyzést?

Ha azt mondom, hogy mindenféle vélemény elhangzott, akkor nem túlzok. Volt, aki nagyon nem örült, valamilyen szinten meg is értem. De tudom, hogy ha starthoz állok, ahogyan az elmúlt évtizedekben, most is ugyanúgy segíteni fog az egész család.

• Végül azt szeretném megkérdezni, hogy lesz-e az Eb után folytatás?

A cél az Eb, most ennek rendelek alá mindent, utána tegye fel nekem ezt a kérdést.

• Sok sikert kívánok önnek a céljai eléréséhez, köszönöm szépen, hogy rendelkezésemre állt.

Én is köszönöm.

 

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2020/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Csak tiszta tejből lehet minőségi sajt

A Balaton mellett hagyományos paraszti életmód szerint él a mindig mosolygó, vidám Török Gergő, a Felsőörsi Tekergő Sajtműhely sajt­mestere. Korán kel, hogy megfejje, ellássa az állatokat, emellett sajtot készít, kezel, csomagol, majd ismét az állatokkal foglalkozik, és csak este indul haza. A sajtmestert életútjáról, állattartásról, valamint a sajtkészítés fortélyairól kérdeztük.

Válságkezelő támogatási programot készít elő az agrártárca

25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készít elő az agrártárca a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői számára. Ebből 3 milliárd forinthoz jut majd a baromfiipar - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Bro-Ker-Bét Kft. új baromfitelepének avatóján.

Az utolsó postakocsi

A Magyar Posta 1962. augusztus 1-jétől vezette be a lovas kocsival való kézbesítést a tanyavilágban és kisebb településeken. Mára ez a szolgáltatás teljesen kikopott a mindennapokból, a legtöbb helyen felváltotta az utak szélére kihelyezett postaláda. Csupán egyetlen település maradt az országban, ahol a mai napig ló húzta kocsival zajlik a postai szolgálat.

Nagyító alatt az állatok szállítása

Az Európai Parlament vizsgálóbizottságot állít fel, amely az állatok szállításának hiányosságait vizsgálja, ennek során arra lesznek kíváncsiak, hogy a tagállamok hogyan hajtják végre az uniós jogszabályokat.

„Rókás tojások” Győrszemeréről

A sokak által már jól ismert „rókás” emblémás tojás előállítója, a Fuchs Agrár Kft. újabb fejlesztésen van túl. A közelmúltban átadott győrszemerei telep tartási technológiája a hagyományos „paraszti-tanyasi” és a korszerű nagyüzemi rendszert ötvözi.

Húsvéti nyusziból nem lesz pecsenye

Béres Péter családjával a Pest megyei Pusztazámoron él. Bence fiúk kérésére 4-5 éve vásárolták meg az első nyuszit, aki nem házi kedvencként, hanem tenyészállatként volt tartva, mert a családban mindenki szereti a nyúlhúst.

Lipicaiak - útban a halhatatlanság felé?

A közelmúltban jött a hír, hogy nyolc közép-európai ország közös előterjesztésben beadta pályázatát az UNESCO-nak, hogy vegye fel a lipicai lótenyésztéshez köthető hagyományokat az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. Hansághy Pétert kérdeztük, aki az egyik meghatározó szereplője az ügynek.

A kacsatojástól a hizlalásig

A tojásrakások megkezdése szempontjából a kacsa az egyik legkorábban tojó víziszárnyasunk, amennyiben természetes körülmények között tartjuk. Azonban ez csak általánosságban mondható, mivel egyes fajták esetében ez eltérő lehet. Aki a fajtaválasztáson túl van, fel kell mérnie a lehetőségeket, hol, milyen tojás vagy állat vásárlására van mód.

Jó lóra tettek a mezőhegyesi félvérekkel

A nemzeti kincseink közt számon tartott furioso-north star, más néven mező­hegyesi ­félvér tenyésztése közel két évszázados hagyományokkal rendelkezik. Nemesítése, genetikájának megőrzése a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) egyik kiemelt feladata.

Mennyit kereshet egy gazdálkodó? Erősen a valós összeg fölé tippeltek a laikusok

Hollandiában tették fel a kérdést egy online felmérésben 13 ezer élelmiszervásárlónak, hogy szerintük adott élelmiszerek árából mennyi marad a termesztőknél. Az eredmény egyértelmű: lényegesen túlbecsülték a gazdák bevételét, átlagosan a valós összeg másfélszeresét feltételezték – számol be róla az agrarheute.com portál.