0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Közép-Európában már 6 ezer éve sörözünk

Egy gabonafélék kimutatására kifejlesztett eljárás alapján már a neolitikumban, 6 ezer évvel ezelőtt sört készítettek Közép-Európában az itt élők.

Osztrák kutatók azt állítják, bizonyítékot találtak arra, hogy i.e. 4000-ben már készítettek gabonamalátán alapuló italokat, például sört Európában.

A sörkészítés egyik kulcsa a malátakészítés, aminek a megtörténtét a gabona belsejében található vékony réteg, az aleuron elvékonyodása jelzi.

Korábban már kimutatták Egyiptomból, Németországból és Svájcból származó ősi gabonamaradványokban a gabonaszem sejtfalának jellegzetes lebomlását. A konzerválódás szimulálására a kutatók reprodukálták a malátázás folyamatát és a kapott termék rákövetkező elszenesedését.

A kutatók öt helyről – két ismert korú egyiptomi, két német és egy svájci – származó malátamintát vizsgáltak. A Zürichi-tó partján állt egykori településből és a Bodeni-tó melletti két neolitikus településből származó minták kora nagyjából megegyezik az egyiptomi leletekével, i.e. 4000-re datálják őket.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/dailymail.co.uk