0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megnyitja szálláshelyeit és erdei iskoláit az ÉSZAKERDŐ Zrt.

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ismét megnyitja szálláshelyeit, így 2020. május 20-tól a Szelcepusztai kastélyszálló, a Háromhuta és a Senyő Vendégház, a Hidegpataki Vadászház, a Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház, a Fónagysági és a Répáshutai turistaszálló, a Gúnyakúti kulcsosház, a Mezőkövesdi Zsóry üdülő egyaránt látogatható.

Ettől a naptól a Csanyiki Erdőház, a Bagoly-Vár, a Borz-Alom és Bikk-Makk Erdészeti Erdei Iskola foglalkozásaira is lehet jelentkezni. Kollégáink természetesen kiemelt figyelmet fordítanak az épületek fertőtlenítésére, és a vendégektől, valamint a foglalkozásokon résztvevőktől is a járványügyi előírások betartását kérjük – tájékoztatott Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója.

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a Kormány által kihirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően az erdőgazdaság március 17-től szüneteltette az erdei kisvasutak, erdei szálláshelyek, erdészeti erdei iskolák működtetését. A Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasút járatai május 9-e óta közlekednek ismét.

További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt. közlemény