Madarunk mindkét elnevezése különös hangjára utal. De hogy miért Jancsi, arra különösen sok magyarázat született, azonban valószínűleg egy félrefordításból ered, ugyanis Ausztrália egyes részein Laughing Jackass néven ismeretes, ami szó szerint nevető/kacagó szamárcsődört jelent.
A kokabura kisebb rajokban érzi jól magát, leginkább 5-10 egyedből álló csapatokban mozog, melynek magját egy pár alkotja, s velük tartanak az előző négy évben kikelt utódaik.
Ez a szerkezet a költési időben is megmarad, ilyenkor az előző költésekből származó fiatalok segítenek az új fészekalj felnevelésében.
Kokaburával leggyakrabban a turisták nagyobb parkokban találkozhatnak, ahol azonban közel sem olyan bizalmasak, mint például a sárgabóbitás kakaduk Sydneyben. Madarunk gyakran előfordul a kertvárosias övezetekben is, ahol azért nem kedvelik, mert szívesen halászgat az aranyhalas medencékben is.
A kacagójancsi nemcsak kisebb halakat vagy vízben élő ízeltlábúakat, kétéltűeket zsákmányol, hanem gyakorta kisemlősöket, kisebb hüllőket is, sőt, ha úgy adódik, bizony madarakat is üldözőbe vesz. Tojásait fák odvaiba, sziklahasadékokba vagy éppen termeszvárak üregeibe rakja, ahol a 3-4 tojásból 23-26 nap elteltével kelnek ki az utódok.
Meglehetősen mozgékony, játékos madár, ezért tágas férőhelyet kell biztosítani számára változatos környezettel. Táplálása különös odafigyelést igényel, mivel ennek is változatosnak kell lennie: különféle rágcsálókat, naposcsibét, halat, marhahúst, ízeltlábúakat fogyaszt szívesen fogságban is – ez pedig költségigényes. Ma már áldozatkész madárbarátok egyre gyakrabban tartják a fajt, így immár nemcsak állatkertekben találkozhatunk velük.