0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Bécs a világ legzöldebb városa

Egy kanadai–amerikai tanácsadó cég, a Resonance Bécset választotta a világ legzöldebb városának. A nemzetközi Föld napja ötvenedik évfordulója alkalmából elkészített „The World’s 10 Greenest Cities 2020” vagyis a világ tíz legzöldebb városa 2020-ban című ranglistán több mint száz jelöltből választották ki a legjobb tízet.

Azok a városok kerültek föl a listára, amelyek a fenntarthatóbb és zöldebb jövő felépítésén fáradoznak. Az osztrák főváros olyan jelölteket utasított maga mögé, mint München, Berlin és Madrid.

Vizsgálták a közterületi zöldfelületek arányát, a megújuló energiaforrások használatát, a levegőminőséget, a közösségi közlekedést használók arányát, az egy főre jutó vízfogyasztást, a gyalogosbarát utakat, az újrahasznosítást és komposztálást, valamint az őstermelői piacok számát.

A lista összeállításához egyebek között nemzetközi statisztikákat, kérdőíveket, és ENSZ-adatokat is felhasználtak.

Bécs többek között a mobilitással és a közparkokkal kapcsolatos előremutató kezdeményezései miatt érdemelte ki az első helyet: például azzal, hogy a város közvetlen szomszédságában található a Donau-Auen Nemzeti Park, illetve azért, mert a lakosság közel fele rendszeresen igénybe veszi a közösségi közlekedést, ezzel Bécs lett az európai minta a közlekedésben.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/Bécs Város Külképviseleti Irodája