Back to top

Öntözési alapok

Régebben a vízhiány csak nyáron okozott gondot, ám most már tavasszal sem ritkaság a csapadék elmaradása. Hazánkban sok kultúrnövény igényéhez képest kevés az eső az optimális fejlődéshez. Amelyik esetében elég lenne az éves csapadék, annál az egyenlőtlen eloszlása okoz gondolt. Sokszor nem akkor érkezik a csapadék, amikor kellene.

Az öntözés a talaj nedvességtartalmának mesterséges úton történő szabályozását, pótlását jelenti. Az öntözést általában száraz területeken, a növényekfejlődésének előmozdítására, valamint a csapadékszegény időszakokban alkalmazzák.

A régészeti kutatások tanúsága szerint már az időszámításunk előtti 6. évezredben létezett öntözés Mezopotámia, Egyiptom és Irán egyes olyan területein, ahol az árpa termesztéséhez a természetes csapadék mennyisége nem volt elegendő.

A házi kertben gyakori hiba a sokszor, kis vízadaggal történő öntözés. Ehelyett kedvezőbb, ha ritkábban, de nagyobb adaggal öntözünk. Egy milliméternyi csapadék a talajt körülbelül egy centiméter mélyen nedvesíti be. Ebből könnyű kiszámolni, hogy még a sekélyen gyökerező kultúráknál is legalább 10 mm kell ahhoz, hogy 10 centiméter mélységig legyen nedves a talaj, ami már ér valamit.

Gyümölcsös öntözése
Gyümölcsös öntözése
Fotó: Nagy Z. Róbert
A kora esti talajra történő öntözés (például csepegtető csövekkel) a legideálisabb, hiszen akkor legkisebb a párolgási veszteség, így több vizet tud hasznosítani a növény. Esőztető öntözésnél azonban, ha a levelek egész éjjel nedvesek az növényvédelmi problémákat vet fel. Tűző napsütésben a levelekre kerülő víz még perzselhet is, tehát ezt kerülni kell.

Gyümölcsös öntözése
Gyümölcsös öntözése
Fotó: Nagy Z. Róbert
A gyümölcsfák gyökereinek szívóereje a talajban akár az 1,2-1,8 MPa-t is elérheti, ilyen erővel képesek a talajból a hajszálgyökerek révén a vizet és a benne oldott tápanyagokat is felszívni e növények. Vízhiány esetén tehát a növény tápanyag ellátása is akadályozott. A víz felvételéhez a fák esetén az az optimális, ha a talaj hőmérséklete 2-5 ⁰C-kal alacsonyabb, mint a levegőé, ezért a fák öntözése 8 ⁰C feletti hőmérsékleten ajánlott.

Az almafák 600-800 mm csapadékot igényelnek évente, azonban hazánkban az átlagos csapadékmennyiség főleg a déli részeken 500 mm alatti.

Ez a termésátlagokra, a termés minőségére és a növény kondíciójára is kedvezőtlenül hat. E fajnál fontos, hogy a talaj vízkészlete a virágzás időszakában ne süllyedjen 50 % alá, a termésnövekedés időszakában 60-70 % az ideális, az érés folyamán legalább 50-60 %-osnak kell lennie ennek. A nem optimális csapadékeloszlás miatt a terméskötődés is akadályozott, de később a kis gyümölcsöket is ledobhatja a fa vízhiány miatt. Almánál az ideális öntözővíz mennyisége 2000-3000 köbméter hektáronként és alkalmanként.

Gyümölcsös öntözése
Gyümölcsös öntözése
Fotó: Nagy Z. Róbert
Az őszibarackra káros a magas talajvízszint, termesztésekor azonban 5 000-6 500 köbméter a hektáronkénti vízigénye, alkalmanként 200-250 mm-es adagokkal kijuttatva. Erre leginkább virágzás előtt, terméskötődéskor, valamint a maghéj keményedésének az idején van szükség. A kajszi esetén a július-szeptember közötti időszakban bekövetkező vízhiány elsősorban a következő évi virágrügyek számában jelentkezik negatívan

A cseresznye és a meggy öntözési adagja 1 200-1 500 m3/ha.

A vízhiány első kritikus időszaka a rügyfakadáskor van, bár ilyenkor a talajban többnyire van kellő mennyiségű nedvesség. Az 1-2 héttel a virágzás utáni időszakban érkező csapadék a termések mennyiségét és növekedését befolyásolja kedvezően.

A legtöbb vízre e fajoknak a termés növekedésének az időszakában van szükségük. A cseresznye és a meggy a betakarítás előtti 20-25 napban veszi fel a legtöbb vizet, a gyümölcsök tömegének 70-80%-át. Tehát ami ekkor kimegy öntözés víz árában, az hamarosan gyümölcs árában lesz eladható…

Gyümölcsös öntözése
Gyümölcsös öntözése
Fotó: Nagy Z. Róbert

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Támadnak a meztelencsigák – Növényvédelmi előrejelzés 35. hét

Kevés ép növény marad a kertünkben, ha nem védekezünk a csapadékos időt kihasználva felszaporodott meztelencsigák, főleg a spanyolcsiga ellen. Léteznek „szelíd” módszerek is, érdemes kipróbálni. Rohamosan szaporodnak továbbá a zöld vándorpoloskák, de itt az ideje egyebek között a foltosszárnyú muslica elleni védelemnek is. A folyamatosan érő gyümölcsök mellett inkább vörösboros illatcsapdával gyérítsük, mint vegyszerrel.

Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszintrehabilitációja

Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszintrehabilitációja, a 28,5 milliárd forintos beruházás műszaki készültsége meghaladja a hatvan százalékot – mondta a Torda-szigetnél épülő torkolati műtárgy egyik acél elzáró táblájának beemelése előtt tartott sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás miniszteri biztosa.

Nemzeti öntözési mintaprogram

A klímaváltozás jelentős hatással van a mezőgazdaságra, például az egyenetlen csapadékeloszlás miatt a legnagyobb összeget aszálykárra fizetik ki a kárenyhítési alapból – hangzott el a minap egy agrárkonferencián. Emellett közismert, hogy az agrártárca 2024-ig százezer hektárral kívánja növelni a jelenleg öntözhető területek nagyságát.

Csemegekukorica: növekvő igény, csökkenő termelői kedv

Az idén 33 ezer hektárnyi lehet a magyar csemegekukorica vetésterülete. Az ágazat ezen a nyáron is biztató képet mutat, néhány kisebb-nagyobb hibától eltekintve. Betakarítás közben kerestük meg Kis Józsefet, az AGRO MARKETING ’95. Kft. ügyvezető tulajdonosát.

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua Nyrt.

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.

A karcsúság természetes titka

Akár fogyni szeretne, akár megőrizné a karcsúságodat, az Európai Friss Kalandok program elárulja, melyik az a hazai gyümölcs, amely mindkét esetben segít, hogy elérje a célját!

Málnatermesztés napelemekkel

Egy kísérleti tanulmány szerint a napelemek alatti klíma stabilabb, mint a hagyományos fóliasátrakban.

Lesz-e magyar óriásvidra?

Az óriásvidra az összes menyétféle legnagyobbika, már ami a testhosszt illeti: nem ritkák ma sem a 170 centiméteres állatok. Állománya ma már csak töredéke a hajdaninak, mivel régebben a vadászat, míg napjainkban az élőhely­pusztítás tizedeli.

Környezeti vészhelyzetet hirdettek Mauritiuson

Mauritius miniszterelnöke, Pravind Jugnauth környezeti vészhelyzetet hirdetett az országban a japán tengerjáró hajó, az MV Wakashio megfeneklése miatt – írja a The Guardian. A hajóból folyamatosan olaj szivárog az Indiai-óceánba.

Növények talaj nélkül: homok és kőzetgyapot

A talaj nélküli növénytermesztésnek üzemi méretekben is nagy jelentősége van, hiszen az ilyen vízkultúrás rendszerben akár 90%-kal kevesebb vizet használhatunk fel, mint a hagyományos földben való termesztésnél - hiszen a tápoldat kering, nincs párolgási veszteség... A homokot inkább házilag használhatjuk ilyen célra, ám a kőzetgyapot mind hobbi, mind pedig üzemi termesztésben bizonyított már.