0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Amint egy kicsit esik, egyből jönnek a kórokozók

Növényegészségügyi szempontból változatlanul a rovarkártevőké a főszerep, de észrevehető, hogy már egy-egy kisebb csapadék is aktivizálhatja a kórokozókat. Főleg a lisztharmatra figyeljünk, de szőlőben a peronoszpóra és a feketerothadás fertőzését is lehetővé tenné a hőmérséklet, ha hullna csapadék.

Folytatódott az évszaknak megfelelő, de kissé változékony időjárás. Az időnként a Kárpát-medencébe betörő hidegfrontok erős széllel, de nagyobb mennyiségű csapadék nélkül vonultak át az országon. Továbbra is az aszály az uralkodó, hatása szinte minden növénykultúrában érezteti hatását. Növényegészségügyi szempontból jelen helyzetben a rovarkártevőké a főszerep, de észrevehető, hogy már kisebb mennyiségű csapadék is aktivizálhatja a kórokozókat.

Az almástermésű növények az intenzív hajtásnövekedés szakaszában vannak, a terméskezdemények mogyoró nagyságúak. A kórokozók közül továbbra is a lisztharmatfertőzés szekunder tünete dominál, a kezeletlen vagy elhanyagolt ültetvényekben a fertőzés a hajtásvégek akár 50%-át is érintheti. Az almafa-varasodás levéltünetei a több csapadékot élvező tájegységekben erősödtek elsősorban, ott a fertőzés enyhe tünetekkel a levelek 1-5%-át érinti. Már

a terméskezdemények is fertőzésre fogékony állapotban vannak, ezért mindkét kórokozó ellen intenzív védekezés javasolt.

Az almamoly rajzása a változékony időjárás ellenére továbbra is folyamatos, emiatt a peterakás és a lárvakelés is rendszeres védekezést indokol. A levéltetű-fertőzés üteme most lelassult, de a rejtettebb életmódot folytató vértetű telepei folyamatosan jelennek meg a friss hajtások környezetében. Levélaknázó molyok friss tünetei most nem figyelhetők meg.

A csonthéjas gyümölcsű ültetvényekben a szilvamoly és a keleti gyümölcsmoly rajzása ültetvényenként változóan, de továbbra is intenzív. A csapdázott hím lepkék száma időjárástól függően változik, de még így is nagy. Őszibarackban a keleti gyümölcsmoly hernyói által károsított hajtásvégek aránya 1% körüli, de tekintve a folyamatos imágórajzást, ez még emelkedő tendenciára utal. A levéltetű-fertőzés erősödését most a cseresznye- és meggyültetvényekben lehet megfigyelni, ahol a hajtásvégek 2-5%-án lehet kolóniákat találni.

A cseresznyelégy rajzása a változékony időjárás hatására továbbra sem erősödött, változás a közeljövőben várható

ennél a kártevőnél. A rajzás mértékéről ültetvényenként kell meggyőződni a fákra kihelyezett sárgászöld ragacsos fogólapokkal.

Borsóban és burgonyában a levéltetű-fertőzés erősnek mutatkozik, burgonyánál ez csaknem a növényállomány egészét érinti, de a borsólevéltetű-fertőzés sem sokkal alacsonyabb a bimbókon és virágokon.

A borsón most kell ellenőrizni a lisztharmat és a rozsda első tüneteit, mert a betegségek elhatalmasodása nagy terméskiesést okozhat.

A szőlő hajtásnövekedése igen heterogén, arasznyitól 50 centiméteresig mindenféle hajtáshosszal találkozhatunk. A fürtkezdemények növekedése folyamatos. A lisztharmatfertőzés tüneteit már több ültetvényben megtalálták a levelek fonákán. A peronoszpóra- és a feketerothadás-fertőzés esélyét a száraz időjárás blokkolja, de a hőmérséklet lehetővé tenné a betegségek terjedését. A levélatkák kártétele egyes érzékeny fajtákon látványos tüneteket produkál, a fertőzést meg kell állítani a további károk elkerülése érdekében.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Forrás: Kertészet és Szőlészet