0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Vadászati Világkiállítás: csoda a sívó homokon

Alig másfél kilométerre a trianoni határtól, Tompa közelében, Sáskalaposon avatott emlékerdőt a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Az állami erdészet egy hektárnyi erdő telepítésével emlékezett a Magyarországon 50 évvel ezelőtti tartott Vadászati Világkiállításra, s egyben fel kívánja hívni a figyelmet a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra.

„Ember és táj, erdő és vad ezer szállal kapcsolódik egymáshoz” – hívta fel a figyelmet Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, hogy mindez szerves egységet alkot. A szakember kiemelte, azon a száraz homokon, amin gazdálkodnak, az erdőt és a vadat pátyolgatni, óvni kell. Nem véletlen, hogy területükön a dám, mint szárazságtűrő vadfaj otthonra lelt, ám az élőhely fejlesztésért mindent meg is tesznek. A gazdaság számára fontos szempont, hogy az erdő s a vad egyensúlyba kerüljön, harmóniában éljen egymással.

Napjainkra a népesség növekedése, a társadalmi munkamegosztás egyre jobban eltávolította az embert természetes környezetétől, ezzel párhuzamosan azonban egyre erősödik az erdő közjóléti – turisztikai – célú látogatásának igénye is. Csatlakozva a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás előkészítő rendezvényeihez, az „Egy a Természettel” Nonprofit Kft. közvetlen kezdeményezésére és támogatásával, 1,08 hektár nagyságú, változatos fafajösszetételű (kemény és lágy lombos fafajok, fenyő elegyítéssel), szegélyében díszítő virágzatú és lombozatú cserjékből álló, közjóléti rendeltetésű parkerdőt hoztak létre, amelynek elsődleges funkciója az ide látogatók természethez való kapcsolatát erősíteni, felüdülését és kikapcsolódását szolgálni.

Az emlékerdőt Tompa községhatárban, a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészetének központja és vadászháza közelében ültették el.

Ezek az eddig mezőgazdasági hasznosítású földterületek közvetlenül szomszédosak a Sáskalaposi Parkerdővel és azzal a sportpályával, amely 2013-óta ad otthont a KEFAG Zrt. Kelebiai Vadászterületén, illetve a szomszédos vadásztársaságok területén elejtett dámbikák trófeaszemléjének.

Ezen rangos esemény fényének növelésén túl a parkerdő az erdészethez látogatók, iskolás vagy óvodás csoportok természethez való kapcsolatát, az itt megvalósítható oktatáson és szemléletformáláson keresztül fogja szolgálni. Az emlékerdő szervesen kapcsolódik a már meglévő Sáskalaposi Parkerdőhöz és annak objektumaihoz, tovább növelve annak turisztikai vonzerejét is. Az új parkerdő súlyponti helyén kialakításra került egy kisebb tisztás, amely emlékoszloppal és pihenőpaddal növeli az erdőesztétikai élményt.

Az „Egy a Természettel Világkiállítás Emlékerdő” helyének kiválasztását az érintett vadgazdálkodási egység kimagasló eredményei is motiválták. A KEFAG Zrt. Kelebiai Vadászterületén a szakszemélyzet által végrehajtott, elsősorban az élőhelyre és a vadállományra gyakorolt folyamatos fejlesztés eredményeképpen, minőségét tekintve különleges dámállomány jött létre, a „Balotaszállási-kelebiai” dámszarvas populáció a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba is felvételt nyert.

Az emlékerdővel minden érdeklődő gazdagodik, aki fogékony a természet által nyújtott szépségekre és értékekre, ahol reményeik szerint az erdő és a vad rövid időn belül magára talál.

Bors Richárd, a „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás szakmai igazgatója köszöntőjében kiemelte, tavaly december óta ez a negyedik emlékerdő avatás, ami jól mutatja az erdészek elkötelezettségét a szakma iránt. Mint hangsúlyozta, az erdészek a természet őrzői, s a világkiállítással szeretnék bemutatni, milyen szakmai munkát végeznek.

Bányai Gábor, országgyűlési képviselő rámutatott, kis fák, melyekről még nem tudjuk, mennyi széndioxodot kötnek meg, s mennyi oxigént termelnek. Az Alföld legerdősültebb vidékén sem mondhatunk le az erdőtelepítésről. Ám nem csak tágabb értelemben vett asznát kell tekinteni, hanem a gazdasági jelentőségét, amely hozzájárul az emberek helybenmaradásához is. „A magyar erdész a világ egyik legfelkészültebb szakembere” – magyarázta az országgyűlési képviselő, hogy az ’56 után Kanadába menekült fiatalok tették le az alapjait a korszerű erdőgazdálkodának. Ám nem csak a tengerentúlon, hanem a sívó homokon is csodát tudtak és tudnak tenni a magyar erdészek.

A rendezvényhez a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium vadászkürt együttese adott keretet, az esemény részeként avatták fel Jóni Antal fafaragó alkotását, majd az ünnepség jelképes faültetéssel végződött.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu