0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyszerűsödött a támogatásokhoz szükséges állatlétszám igazolása a baromfitartók számára

A Nébih tájékoztatja a baromfitartókat, hogy a Magyar Államkincstár döntése alapján az állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások alapjául szolgáló állatlétszám megállapításához és igazolásához a madárinfluenza leölési határozatok adatai is felhasználhatóak a kifizetés kérelmezésekor.

A madárinfluenza-járványra való tekintettel bevezetett könnyítés a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendeletben nevesített szolgáltatások elvégzése után igényelhető támogatásokra vonatkozik – írja a Nébih

Példaként említhető a rendelet 1. számú mellékletében szereplő C001 technikai kódú támogatási jogcím: „Kapcsolódó állategészségügyi szolgáltatás, gyógykezelés, immunizálás”. Az igénylés alapfeltétele továbbra is az, hogy az állatorvos elvégezze az állatokon, és számlával igazolja a szolgáltatást (például gyógykezelés, immunizálás). A maximálisan támogatható darabszámot a számlán szereplő – vagy az azon közölt adatok alapján kiszámítható – állatlétszám jelöli.

Ugyanez az állatlétszám számolható el, akkor is, ha a szolgáltatást követően

  • az állatokat a madárinfluenza miatt – a „leölési határozat” alapján – vágóhídra szállítják megsemmisítés céljából, vagy ha
  • az állományt – szintén a „leölési határozat” alapján – az állattartó telephelyén semmisítik meg. 

Utóbbi esetekben azonban – akár a teljes állományt, akár annak egy részét érinti az intézkedés – a támogatás kiszámításához a vágóhídi számlák, szállítólevelek mellett (vagy azok helyett!) a leölési határozatokon szereplő állatlétszámot is alapul lehet venni.

Fontos azonban, hogy a támogatás nem vonatkozhat több állatra, mint amennyi az állatorvosi szolgáltatásról szóló számlán szerepel. 

A leölési határozat adatai természetesen a rendelet 1. számú mellékletében felsorolt valamennyi érintett támogatási jogcím (pl. A009 technikai kódú szolgáltatás) esetében felhasználhatóak. Ezeknél is kitétel azonban, hogy csak akkor igényelhető, ha a szolgáltatást még a baromfiállományok leölése előtt végezték az állományon. Teljesíteni kell továbbá a támogatási rendelet által előírt egyéb feltételeket is, mint például, a szolgáltatásokról szóló számla, és a kérelem határidőben történő benyújtása.

Forrás: Nébih