Az ugartyúkfélék családjának két nemét különböztetjük meg, melyek közé kilenc faj tartozik. Gyér növényzetű, nyílt vidékeken fordulnak leginkább elő.
Alkalmazkodóképességüket bizonyítja, hogy sztyeppéken, sivatagok, folyótorkolatok vagy éppen tengerpartok közelében egyaránt élnek.
Érdekesség, hogy míg Európában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában nagyobb területen fordulnak elő, addig Észak-Amerikában egyáltalán nem, Dél-Amerika északi területein pedig csupán két jelentős sávban élnek.
A fajok közötti méretbeli eltérés jelentős: míg a legkisebbek 32 centiméteres testhosszal és 30 dekagrammos testtömeggel bírnak, a legnagyobbak akár 60 centisek és 1,2 kilogrammosak is lehetnek. Minden fajukra a rejtőszín jellemző, ami világosbarna alapszínen feketés mintázatot jelent esetükben, melyen fehér foltok, csíkok előfordulhatnak. Ez a nyílt terepen tartózkodó, táplálkozó vagy éppen kotló madárnak biztos védelmet nyújt a ragadozók ellen. Madaraink általában alkonyatkor kezdenek éledezni, mivel a nappali nagy hőségben az ízeltlábúak kevésbé aktívak.
Azonban fiókanevelés idején, különösen az utódok kéthetes kora után, mikor már igen sok táplálékra van szükségük, az ugartyúkok nemritkán rákényszerülnek arra, hogy nappal is mozogjanak, gyűjtsék a táplálékot.
Az ugartyúkok állománynagyságáról, veszélyeztetettségéről ma még igen keveset tudunk: a legjobban tanulmányozott fajuk a nálunk is honos közönséges ugartyúk, melynek állománya kontinensünkön növekszik.
Csak közvetlenül kikelés előtt helyezik vissza az ugartyúkok alá, így minimalizálják a különféle fészekfosztogatók – madarak, emlősök – kártételének lehetőségét.
Állatkertjeinkben ritkán tartanak ugartyúkot, de a képen látható fokföldi ugartyúk például elő-előfordul.